Jön a nagy visszatérés

A Vigadóban kezdődött. A mozi előtti híradóban egy hokimeccsről vetített felvétel láttán a korcsolyázóegylet tagjai határozottan jelentették ki: „Ilyet mi is tudnánk csinálni!” A jégpályán, ahol addig „csak” a korcsolyázás hódított, mindenki az ominózus képsorokról beszélt. Aztán hamar a tettek mezejére léptek. Előke-rültek a csíki bicskák, levágtak néhány alkalmatosnak látszó fűzfaágat, a könyv- és írószerüzlet kirakatából kihalásztak egy nagyobbacska, amolyan békebeli radírgumit, s kezdődhetett a játék. Igaz, hamar félbeszakadt, hiszen a szabályokról gőzük sem volt az uraknak… Miután ezt és egy felszerelésnyi botot és térdvédőt is beszereztek, eljött az idő az első hivatalos meccsre: 1929. január 6-án a bukaresti Tenis Club elleni csata volt a történelmi esemény. Két harmadon keresztül tartotta magát a lelkes székelyföldi csapat, amikor a rossz nyelvek szerint magasabb helyről leszóltak, nem lesz ez így jó. Beszállt gyorsan a csatába Bazu Cantacuzino herceg, a Svájcban profiként korongozó úriember, és gyakorlatilag egyedül verte meg az utolsó felvonásban 4–0-ra a csíkiakat.

Így kezdődött, így indult el a csíkszeredai hokitörténet, amely később hét román bajnoki aranyéremmel büszkélkedhetett. „Lehetne ez a hét akár húsz is, ha nem viszik el a legjobbjainkat” – mondják erre a helyiek, utalva arra, hogy a rivális, többnyire bukaresti csapatok szép szóval, pénzzel, külföldi utakkal, egyetemi diplomával csábítgatták, vagy éppen vitték el nemes egyszerűséggel a legjobbakat. A román bajnoki elsőségek, ezüst- és bronzérmek ünnepeléséről természetesen, mint gyönyörű, felejthetetlen pillanatokról emlékeznek a csíki históriáskönyvek, mindazonáltal Erdély visszacsatolásának időszakában, a magyar bajnokságban elért bronzérmek (1941-ben, 1942-ben és 1944-ben lett harmadik a társulat) jelentik a csúcsot. Mind szakmailag, mind – kell-e mondani – érzelmileg.

Nos – s ezért fentebb a csíkszeredai visszaemlékezés –, Székelyföldön határtalan az öröm, hiszen a 2006–2007-es bajnoki idényben a román mellett 62 esztendő után a magyar bajnokságban és kupában is elindulhat a csapat.

„Szakmailag új távlatok nyílnak meg előttünk – mondja a Csíkszereda Sport Club igazgatója, Antal István. – A magyar csapatok akkor léptek a fejlődés útjára, akkor hagytak le bennünket, amikor beléptek az Interligába. Az, hogy ellenük játszhatunk, számunkra hatalmas előrelépés, így rendkívül izgatottan várjuk már a rajtot. Letisztult a kép, némi átszervezés után lesz egy másik csíki csapat is, azt Kurkó János vezeti. Ők csak a román bajnokságban indulnak, mi mindkettőben.”

Miután híre ment, hogy a magyar sorozatban is megmérettetik az együttes, több helyi mecénás jelentkezett, ő bizony segít, így anyagi gondokról nem beszélhetünk. A helyi önkormányzat is mellettük van, egy fapados repülési társaság támogatásának köszönhetően az utazási költségeket sikerül alaposan leszorítani, gyakorlatilag egész Csíkszereda a csapat mellé állt. Nem csoda, hogy erősítésekre is futja: öt szlovák hokis bújik a csíki kék-fehér szerelésbe. A kapus Martin Kucera a brit Edinburgh Capitalsből, a védő Pavel Valko a svéd Karlskronából érkezett. De találunk olyan játékost is, aki egyenesen a szlovák Extraligát hagyta ott a csíkiak kedvéért! A csatár Peter Misal a székesfehérvári Budai Krisztiánt kiszemelő, de a szerződtetéséről még nem tárgyaló Liptovsky Mikulásból, a jobbhátvéd Lubomir Srapko pedig a HK Levicéből érkezett. Slavomir Ilavsky Franciaországból (CO Courbevoie) igazolt át, de hatodik szlovákként a tréner, Gál Sándor munkáját másodedzőként segítő Peter Filip is csatasorba állítható.


És még egy név, Elekes Leventéé. A balszélső a román hoki legismertebb tagja, a válogatott meccsek alkalmával nemegyszer tört borsot a mieink orra alá.
Csoda ezek után, hogy a székesfehérváriak és az újpestiek (akik pénteken és vasárnap a DHL-kupában a Megyeri úton vendégül látják az FTC és a szlovák Martín mellett a Csíkszeredát is) egyöntetűen hangoztatják: „Kemény meccsek várnak ránk a csíkiak ellen!”

„Mi tagadás, jó érzés azt hallani, hogy egy kicsit tartanak tőlünk a legjobb magyar csapatok, ettől függetlenül tisztában vagyunk azzal, hogy egyelőre nem sok esélyünk van megelőzni őket. A román bajnokságban és kupában nem vitás, az első helyet kell megszereznünk, ám a magyarban az első évben csupán a négy közé jutást jelöltük meg célként. Egy érem az álmunk beteljesedését jelentené” – mondja Antal István, aki elárulja: szeptember 9-én ünnepre készülnek. A Csíki Sör-kupa keretein belül ekkor rendezik majd meg az Újpest elleni egymeccses Magyar Kupa-negyeddöntőt, az első tétmecscset, amelynek természetesen fontos a szakmai oldala is (naná, elvégre a győztes a négyes döntőben Miskolcon az Alba Volán-FeVitával mérkőzhet), ám garantált, az érzelmek kerülnek majd leginkább előtérbe. Székely himnusz, magyar himnusz, néhány (?) könnycsepp, igazi magyar nap lesz Csíkszeredán.

„És így lesz ez minden magyar csapat érkezésekor – mondja elérzékenyülten Antal István, majd egy sóhajtás után hozzáteszi: – És a Fradi. Jön majd a Fradi is. Na, az lesz aztán a nagy nap.”