Ezt a csörtét is megnyerte

Elegáns belépő: Schmitt Pál nem bocskaiban, vagy piros-fehér-zöld melegítőben érkezett, hanem divatlapokba kívánkozó öltönyben. A bejárat előtt megigazította nyakkendőjét, majd mosolyogva belökte a közgyűlés színhelyéül szolgáló Duna-parti hotel ajtaját. Órákkal a napkelte után történt mindez, 30 perccel a rendkívüli MOB-közgyűlés kezdete előtt, éppen akkor, amikor a recepción mikrofonvégre kapott Kárpáti György azt mondta a kamerába: „Egy napirendi pont van, de két csoport”. Czene Attila „Peking téged vár” feliratú trikóban futott be, ha a MOB-tagok közül valakinek oda kellett volna ajándékoznia felsőjét, alighanem Schmitt Pál kapja. Sokak bánatára viszont Csötönyi Sándor a junior ökölvívók marokkói versengését választotta a budapesti szócsata helyett, így – keseregtek a bokszvezért hiányolók – „…nem lesz senki, aki felteszi a mézet a madzagra”. A toalettkefét megmászó sündisznó nem tévedett akkorát, mint ők…

A Magyar Labdarúgó-szövetség összejövetelein edződött tudósító ugyanis kénytelen volt megállapítani, hogy a MOB-ülés az MLSZ-énél is szórakoztatóbb – vagy inkább tragikusabb. Schmitt Pál azzal nyitotta meg a gyűlést, hogy még mindig ő a MOB első embere. A folytatásban hosszasan beszélt, de csak röviden foglaljuk össze: úgy érzi, jó munkát végez a szervezet élén – amit mondott, abból valóban arra lehet következtetni. Az 1895-ben megalapított bizottság 14. elnöke a tökéletes végszóról is gondoskodott: „Tisztelt hölgyeim és uraim, szívből remélem, hogy a mai nap lezárja azt a fél évet a MOB történetében, ami egyáltalán nem méltó hozzánk. Azt javaslom, öntsünk tiszta vizet a pohárba, ezért kész vagyok megméretni magam: ezennel felajánlom a lemondásomat”.

Egyik döbbenet követte a másikat: noha ezután a „Schmitt-maradás” ellen ágálóknak lett volna lehetőségük, hogy nagy nyilvánosság előtt elpanaszolják, mi a gondjuk az elnökkel, a közgyűlést összetrombitáló 55 emberből egy sem jelentkezett szólásra. Hiába, más egy papírt stikában aláírni, és megint más valakinek a szemébe nézni… Némi huzavona után azért a leglényegesebb kérdés csak megfogalmazódott: akarja-e ön Schmitt Pál MOB-elnöki tisztségéből történő eltávolítását?

Elsőre úgy tűnt, a többség akarja, 66-an nyomták meg az „igen” gombot, miközben 61-en nemleges választ adtak, hárman pedig nem tudtak dönteni, inkább tartózkodtak. Csakhogy: mielőtt a „reformerek” pezsgőért szaladtak volna, hárman jelezték, nem működött a gépük, ezért következett az új szavazás. A főpróba azonban nem sikerült, ahhoz képest, hogy a becslések szerint 136 masinát osztottak ki, 141 visszajelzés érkezett. A szerkezeteket a részvevők rendelkezésére bocsátó úriember jelezte ugyan, hogy ő 141-et adott ki, a kabaré folytatódott: a tagság amondó volt, döntsön a papírszavazás. Amíg a cetliket előkészítették, egyesek a szomszédos teremben véget érő értekezletről megmaradt falatokat kapták be.

A „Magyar Ovisok Bizottságának” ülése azzal folytatódott, hogy előbb azért szólították ki a küldötteket a pódiumra, hogy átvegyék a papírokat, majd azért, hogy bedobják egy urnába; ebből szerencsére nem tartottak próbát. A kicsire nőtt Aján Tamás kedvéért lejjebb kellett tenni a fadobozt, amin még nevettünk, az időközben rosszul lett Jakabházyné Mező Márián persze már nem – figyelembe véve néhány tag viselkedését, a hányinger indokolt volt.

Jó egy óra elteltével a cédulákat három székre (!) pakolták ki, kettőre ugyanakkora súly nehezedett: 69 „igen” és 69 „nem” gyűlt össze, miközben maradt a három tartózkodó. S maradt Schmitt Pál is: ami a váltást illeti, a 69 igen felért egy nemmel.

A végén egy „szurkoló” megkérdezte a Schmitt-ellenes tábor korábbi vezéralakját, Gyárfás Tamás alelnököt, örül-e, de nem úgy nézett ki. ---- 3 ---- &