Nincs helyünk az elitben

Nagy bizonyossággal prognosztizálható, hogy a magyar válogatott nem lesz ott a jövő nyári spanyolországi Eb-n. Ezúttal sem lesz ott.
Mint ahogy 1969 óta csak egyszer, 1999-ben lehettünk részesei a sportág akkor éppen Franciaországban megrendezett ünnepének. Nem lesz ott Magyarország válogatottja, mert nagy valószínűséggel nincs ott a helye a földrész legjobb tizenhat nemzeti együttese között. Hogy miért, annak nagyon sok összetevője van. Nincs egyetlen megfellebbezhetetlen ok, sok apró részletből áll össze a kép.

Kezdhetjük az oknyomozást az ötvenes években Páder Jánossal, a nevével összefonódott, olimpiacentrikus, csapatsportágakat ellehetetlenítő koncepcióval, de nehezen magyaráznánk meg az 1955-ben Eb-t nyerő magyar válogatott tagjainak, hogy nincsenek igazi tradíciók errefelé. Lehetne utalni arra is, hogy vannak, akik szerint Belgrádban magasabbra nőnek az átlagemberek, mint a Duna mentén néhány száz kilométerrel följebb, de ez sem elég indok arra, hogy évtizedek óta nincs tíz magas emberünk, akik versenyképesek lennének. Nem voltak egy-két esztendővel ezelőtt sem, amikor a mostaninál ígéretesebb együttesünk volt.
Mondták a hozzáértők a sorsoláskor, oda lehet érni a csoport második helyére, de a pályán kiderült, a csehek is jobbak a mieinknél. Az opavai meccsen látott, végül tovább is jutó cseh csapat a magyarnál sokkal erősebb együttest is legyőzött volna, némi magyarázatot szolgáltatva a tíz nappal korábban Szombathelyen elszenvedett vereségre.

Persze a szombathelyi vereséghez is sok tényező vezetett. A csapatban igazából csak három játékos tudása üti meg a nemzetközi szintet: Gulyás Róberté, Németh Istváné és Báder Mártoné. Közülük azonban csupán utóbbi nyújtott olyan összteljesítményt, amely elvárható ilyen kaliberű kosárlabdázótól hasonlóan fontos sorozatban. Gulyás és Németh később kapcsolódott be a felkészülésbe, a center mindössze három előkészületi találkozón gyakorolhatott együtt a többiekkel, ráadásul nem a tavalyi formájában tért vissza a válogatotthoz. Németh István Belgiumban elejtett egy megjegyzést, amely szerint februárban nem hitte volna, hogy még egyszer az életben magasra tud ugrani, de szerencsére rendbe tették sérült derekát, ám a kihagyás érződött a játékán. Igaz, sokat kellett az irányítóposzton besegítenie a két esztendővel ezelőtti önmagára halványan sem emlékeztető Simon Balázs helyén, ezért nem tudott igazán a dobásokra koncentrálni. Csapatkapitányként azonban képtelen volt segíteni a szövetségi kapitánynak. A többi játékosunk meglehetősen súlytalannak bizonyult a pályán. A cserepadon ülők nem tudtak lendíteni a játékon, ismét bebizonyosodott, nagyon szegényes a mindenkori magyar szövetségi kapitány választási lehetősége.

Meszlényi Róbertnél kevés felkészültebb szakember dolgozik a a hazai kosárlabdasportban, de igazából nem találta meg a hangot a hangadókkal. Abban a helyzetben, amikor tudja, kevés játékosból gazdálkodhat, talán többet kellett volna pátyolgatnia kulcsemberei lelkét, mert egyszerűen nincs, akit a helyükre állíthat. Sokkal keményebbnek kellett volna lennie, amikor a kerettagok több mint a fele nyolc-tíz kilós súlyfölösleggel érkezett a felkészülés kezdetén Tatára. Igaz, ha hazaküldi a „kövéreket”, megint csak felvetődik a kit állítson a helyükre kérdés. Ebből a szempontból nem biztató az utánpótlás-válogatottak és az onnan felzárkóztatható játékosok helyzete sem. A húszévesek nyolcból egy meccset megnyerve éppen csak bennmaradtak az A-divízióban, ám a 18 vagy a 16 évesek a B-ben sem kerültek a legjobb nyolc közé. Büntetni nem nagyon volt módja a kapitánynak, mert a pénzt nem a válogatottban keresik meg a játékosok.
Ebben a helyzetben talán meg lehetett volna találni a módját annak, hogy Dávid Kornél, Mészáros Zalán és Dénes Gábor vállalja a szereplést a nemzeti együttesben. És nem csupán a játékuk, hanem a személyiségük miatt, a csapat hierarchiájában betöltött pozíciójuk miatt is.

A karcsú válogatási lehetőségek abból is látszanak, hogy a keret kiegészítő játékosai nem kezdőemberek a nemzetközi kupaszereplést évek óta csak elvétve vállaló klubjaikban, és nem Kobe Bryantek előzik meg őket, hanem az 1500 dollárért idehozott légiósok, akiket lehet hetente cserélgetni. Az sem véletlen, hogy a kezdő ötös négy tagjának a selejtezők kezdetekor nem volt csapata – Báder éppen az első feldobás előtt írt alá a horvát Cibonához, Németh a belgiumi meccs után a Vojvodinához, Gulyásnak, Lóránt Péternek és Simon Balázsnak pedig azóta sincs aláírt szerződése, és ez a bizonytalanság nagyon kihatott a teljesítményükre.
A magyar kosárlabdasportot május vége óta jellemző tragikomikus állapotoktól sem lehetett elszeparálni az együttest. Amikor 16 nap alatt kell lejátszani hat selejtező mérkőzést, roppant fontos az utazások szervezése. S bár a közvetlen stáb tagjai a lelküket kitették, gyakorlatilag társadalmi munkában, hogy minden klappoljon, a hazai találkozókra az ellenfél szinte mindig előbb érkezett Magyarországra, mint a mieink. És a két itthoni kulcstalálkozót – a csehek és az oroszok ellenit, ami különösen annak fényében igazán jelentős, hogy innen a csoportmásodik is továbbkerült – nem harminc, hanem négy, illetve hat ponttal buktuk el. A szövetség elnöke – akinek a legitimitását a mostani zavaros viszonyok között sem kérdőjelezi meg senki – legalább egyszer meglátogathatta volna a válogatottat. Nem tette.

Mint ahogy jó magyar szokás szerint ment a fúrás-faragás az együttes körül. Emiatt Szombathelyen szinte végig ellenséges légkörben játszottunk a csehekkel szemben, és az utolsó székesfehérvári találkozó rendezése körüli bonyodalmak is csupán Magyarországon fordulhatnak elő. Ilyen helyzetben nehéz a szakmára koncentrálni. Most sokan nem is érzik át, milyen hamar következik a pótselejtező. Gyorsan rendezni kell a sorokat, mert ellenkező esetben még innen is van lejjebb…

Igy történt

Augusztus 31.
Oroszország–Magyarország 82–62 (17–17, 25–12, 19–18, 21–15)
Szeptember 3.
Magyarország–Csehország 76–80 (16–16, 25–21, 19–21, 16–22)
Szeptember 6.
Belgium–Magyarország 59–73 (17–15, 7–20, 15–16, 20–22)
Szeptember 9.
Magyarország–Oroszország 70–76 (17–18, 11–17, 21–18, 21–23)
Szeptember 13.
Csehország–Magyarország 83–64 (21–16, 24–14, 17–23, 21–11)
Szeptember 16.
Magyarország–Belgium 75–59 (13–13, 19–19, 23–10, 20–17) ---- A ---- &