Egy év bizalom nélkül

Vadócz Krisztián tizennégy hónappal ezelőtt az Auxerre-hez szerződött, története mégsem nevezhető sikersztorinak. Az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott futballista mostanáig egyetlen másodpercet sem játszott tétmérkőzésen a francia élklub első csapatában, pedig sérülés sem hátráltatta. A négyszeres válogatott labdarúgó kijelentette: ha nem muszáj, még sokáig nem tér vissza a magyar futballba, mert odakint még tartalékként is többet fejlődött, mint előtte idehaza.

– Mi lehet az oka a hosszú mellőzésnek?
– Csak találgatni tudok – felelte szomorúan Vadócz Krisztián. – Amikor az auxerre-i edzőlegenda, Guy Roux beajánlott a volt vezetőedzőnek, Jacques Santininek, úgy tűnt, minden rendben lesz. Aztán kikerültem Franciaországba, és azóta egyszerűen nem kapok lehetőséget. Az edző eleinte az ilyenkor szokásos „időre van szükséged a beilleszkedéshez” sablonszöveggel érvelt. Azután távozott, de a helyére érkező Jean Fernandeznél sem kaptam esélyt. Szerinte jó futballista vagyok, technikás, csak éppen nem eléggé gyors a játékom. Pedig jól megy a futball a negyedosztályban szereplő B-csapatunkban, a gárda legjobbja vagyok. Hét közben az első csapattal edzek, és a rutinos, sok csatát megélt játékosaink sem értik mellőzésem okát. Lehet, hogy nem fekszik nekem a francia játékstílus? Talán jobb lenne egy technikásabb, kevésbé agresszív, sok labdatartásra épülő bajnokságban szerepelni, mondjuk a spanyolban? Mindenesetre, ha belátható időn belül nem változik a helyzet, mindenképpen távozom.

– Nehéz lesz nívós bajnokságba, erős csapathoz igazolnia, ha továbbra is csak a negyedosztályban kap lehetőséget hétről hétre.
– Mivel a nyáron érkezett korábbi francia válogatott Benoit Pedretti és a dán Thomas Kallenberg sérülés miatt kidőlt a középpályáról, talán végre szerepet kapok. A bajnokság elején két-három alkalommal legalább a kispadra leülhettem, de mostanában már oda sem férek. Fiatal vagyok, és tehetetlennek érzem magam, pedig mindent megteszek, játszani akarok!

– Hol tudott jobban fejlődni? Itthon, az NB I-ben játszva, vagy a francia negyedosztályban?
– Szomorú, de egyértelmű, hogy a negyedik vonalban és a hétközi, első csapattal végzett edzések során az elmúlt egy évben több tudás ragadt rám a franciáknál, mint Magyarországon esztendőkön át. A tréningeken az edzők sokszor azzal vannak elfoglalva, hogy csiszolgassák a hiányosságaimat. Rengeteg afrikai szerepel a különböző francia csapatokban, ők többet tudnak, mint én annak idején. Nem egy közülük tizenegy másodpercen belül futja a száz métert, ráadásul borzasztóan erősek, jó testfelépítésűek. Továbbá minden csapatnak van futballakadémiája, amely szinte ontja a tehetségeket, és erre teljes joggal büszkék is a franciák. Nem hiszem, hogy újat mondok, de hosszú évtizedekben mérhető a magyar futball lemaradása.

– Mi lesz akkor, ha nem sikerül külföldön más klubba igazolnia, és az Auxerre-ben sem változik a helyzete? Hazatér?
– Nem merem kijelenteni, hogy sohasem akarok otthon futballozni, de egyelőre ragaszkodom a légiósélethez. Hiszem, hogy van keresnivalóm idekint. Jólesett, amikor a napokban a korábbi szövetségi kapitány, Lothar Matthäus azt mondta, hiányoztam Bozsik Péter válogatottjából. Az ilyen gesztusok megerősítenek abban, hogy lehet belőlem nemzetközileg is elismert játékos. Ha egy világhírű szaktekintély ezt látja, akkor talán így is van.