Beírták az ellenőrzőjébe: sportolnia kötelező!

„Görbicz Anita óta nem láttam olyan tehetséget ebben a korban, mint Szandra” – mondja Németh András. Nála illetékesebb pedig alig akad manapság a kézilabdapályák környékén. Ráadásul kevesen ismerik annyira az ifjú átlövőt, mint az FTC hölgykoszorúját csaknem másfél évtizede a legmagasabb nívón gardírozó szakember, hiszen nap mint nap a szeme előtt bontogatja szárnyait a tinisztár.

Apropó, tinisztár. Az edzők kevésbé szeretik, ha serdülőkorban lévő tanítványaikat körülrajongja a média. „Kérdezze csak nyugodtan, nem fogja megzavarni, ha írnak róla. Tudja hol a helye, használja a fejét. Tökéletesen beilleszkedett a csapatba, teljesen elfogadták a társai” – adott rövid jellemzést játékosáról a szakvezető.

„Kicsit féltem, amikor a Fradihoz kerültem, hogy mit szólnak hozzám az addig csak a tévéből vagy a lelátóról ismert sztárjátékosok. De nagyon kedvesek voltak, mindenben segítettek. Mindegyikükkel kialakult az a kapcsolat, amely nélkül nem érezheti jól magát az ember egy közösségben” – osztja meg első benyomásait Zácsik Szandra.

A szlovákiai magyar lány egyik pillanatról a másikra került a reflektorfénybe. Tavaly ilyenkor még csupán a legvérmesebb váci rajongók és a szlovákiai Imely falucska lakói tudtak arról, hogy akad a kézilabdázók között egy Zácsik Szandra nevű ígéretes tehetség.

„Nem volt biztos, hogy kézilabdázó lesz belőlem – avat be kislánykori emlékeibe Szandra. – Nyolcéves koromban a tesitanárom beírt az ellenőrzőmbe, hogy a szüleim sportoltassanak, mert hiperaktív vagyok. Az elején utáltam meccsre járni. Az edzéskkel nem volt semmi gondom, de ha mérkőzésre kellett menni, akkor kivertem a hisztit, és azt mondtam anyunak, inkább kötözzenek az ágyhoz, de én nem megyek sehová. Sőt az első év után abba is hagytam. De aztán az edzőm rábeszélt a folytatásra. Utána már akadt olyan hétvége is, hogy az összes korosztályos csapatban meccset játszottam, egy hétvégén négyet is. ”

Majoros Gusztáv, a váciak edzője figyelt fel először Zácsik Szandrára a teramói nagy kézilabda-dzsemborin. Azonnal tudta, hogy gyémántra lelt, és Magyarországra csábította. Mindez két évvel ezelőtt történt, igaz, Szandra a Dunakanyarban pusztán epizódszerepeket kapott.

„Nagyon hiányoznak a szüleim és a testvérem most is, gondolhatja, mit éreztem akkor, amikor tizennégy évesen egyedül maradtam Vácon. Most is a családom jelenti az igazi kikapcsolódást. Alig várom, hogy hazamehessek, ott van a barátom is, ő focizik. Már egy hónapja nem voltam otthon, jó lesz hazamenni – lágyul el Szandra tekintete a kislányos mosoly mögött. – Apuék egyébként eddig szinte az összes meccsemen itt voltak, és az ismerősöktől is jönnek az SMS-ek” – árulja el Szandra, aki most már biztos abban, hogy „főállású” kézilabdás válik belőle.

„Hogy a kézilabda határozza meg az életemet, eldőlt akkor, amikor nyáron a Fradiba kerültem, a továbbtanulásról ráérek még gondolkodni” – mondja az ideális alkatú átlövő.

Németh András, aki egy ifimeccsen figyelt fel Vácott a tehetséges kézilabdázóra, már a válogatott érdekében is lépne „Zácsik-ügyben”. Szövetségi kapitányként is megkönnyítené a dolgát, ha a jövőben számíthatna a klubjában egyre többször bizonyító sportolóra. „Tárgyalunk a szlovákokkal, szeretnénk, ha játszhatna a magyar válogatottban” – mondja Németh András.

„Örülnék, ha így lenne. Anyu már meg is írta a honosítási kérelmet. Csak sok az a három év, amit, ha jól tudom, ki kell várnom” – teszi hozzá Zácsik Szandra.