„Az Inter-szurkolók még a nevemet is skandálták”

– „Megmondom őszintén, eléggé izgultam, ugyanakkor nagyon örültem a lehetőségnek.” Ismerős mondat? Vajon kinek a szájából hangzott el?
– Ha jól sejtem, az enyémből – mondta Filkor Attila. – Hol találták ezt a kijelentést?

– Az Internazionale honlapján, a Messina elleni találkozó tudósításában. Ezek szerint a szerző nem pontosan adta vissza a válaszait.
– A találkozó után valóban adtam interjút. Megkérdezték, hogyan éreztem magam a pályán. Elmondtam, hogy a becserélésem előtt volt bennem egy kis izgalom, ám játék közben már semmi ilyet nem éreztem. Újabb álmom teljesült azzal, hogy tétmérkőzésen léphettem pályára a San Siróban. A válogatottnál Juhász Rolanddal arról beszélgettem, milyen érzés az Inter stadionjában játszani, most én is megtapasztaltam, igaz – kupamérkőzés lévén –, csupán tizenöt-húszezren voltak a lelátón.

– Nyugodjon meg, idehaza ennyi ember egy teljes bajnoki fordulóra sem jut. Azt mondta, elég nehéz időszakon van túl, hiszen amikor idekerült, teljesen szokatlan futballt kellett megtanulnia.
– Arra kértek a találkozó lefújásakor, hasonlítsam össze a magyar és olasz labdarúgást. Gondolom, semmi újat sem mondok azzal, hogy az olasz futball lényegesen erősebb a miénknél. Teljesen más stílust kell elsajátítani, ebben még jócskán van lemaradásom, de keményen dolgozom, hogy fejlődjek, és további álmaimat is beteljesítsem.

– Tolmács segédkezett az interjúnál, vagy már folyékonyan beszél olaszul?
– Ha folyékonyan nem is, de nincsenek nyelvi problémáim, meg tudom magam értetni. Folyamatosan tanulom a nyelvet, és ha nincs más, akkor néhány angol szó használatával kivágom magam.

– Úgy tűnik, szüksége is lesz a nyelvtudásra, hiszen egyre gyakrabban szólaltatják meg, nem beszélve arról, hogy csapata honlapján már nem egy fényképét megtaláltuk.
– Lassan felfigyelnek rám. A beilleszkedéssel nem voltak problémáim, remekül érzem magam, és a többiek is elfogadtak. Igaz, ebben nagy szerepe van annak, hogy jól megy a játék. Ha nem nyújtanék ilyen teljesítményt, biztos, hogy nehezebb dolgom lenne.

– A bajnoki bemutatkozás az Inter nagycsapatában még odébb van?
– Az még nagyon. Rengeteg tanulnivalóm van addig is, de nem bánom. Ami inkább csalódottá tesz, hogy a magyar válogatottban nem mutatkozhattam be. Nem is magam miatt, hanem a szüleim és barátaim miatt, akik izgatottan várták a becserélésemet, sajnos hiába.

– Gondolom, ennek ellenére a szülei nagyon büszkék önre.
– Valóban azok, de egyben ők a legnagyobb kritikusaim is. A szerdai játékomat élőben látták a televízióban. Minden egyes találkozó után őket hívom fel először telefonon. Szerda este sem volt ez másként, és jólesett, hogy édesapámnak tetszett a teljesítményem. Pedig ha valamit rosszul csináltam volna, ő lenne az első, aki szóvá teszi.

– Húszpercnyi játék jutott önnek, mire volt elegendő ennyi idő?
– Alighogy pályára léptem, megszereztük a negyedik gólt. Igaz, semmi közöm sem volt hozzá, de később volt egy cselsorozatom, amelyet a közönség tapssal díjazott. Állítólag az Inter-szurkolók még a nevemet is skandálták, ami biztosan jó érzés, ám ha én a pályán vagyok, mindent kikapcsolok magam körül, és csak egyvalami számít: a játék.