Egy szoros, egy sima

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.12.03. 01:13
Címkék
Brazília–Lengyelország döntőt rendeznek a férfi vb-n Japánban. A címvédő dél-amerikaiak Szerbia-Montenegró, a továbbra is veretlen lengyelek Bulgária ellen győztek az elődöntőben.A lengyel–bolgár meccs első perceiben Vladimir Nikolov és a korábban Csepelen játszó Plamen Konsztantinov, illetve Lukasz Kadziewicz és Mariusz Wlazly jeleskedett a pontszerzésben. Már ekkor feltűnt, hogy két hasonló stílusú és technikájú együttes feszül egymásnak. Az első szettet a lengyelek, a másodikat a bolgárok nyerték. A harmadik felvonásban 23:21-re vezetett Bulgária, de Lengyelország fordított, és nyert (25:23). Ezzel tulajdonképpen eldőlt a meccs.„Nagyon kis különbség volt a két csapat között – mondta Raul Lozano, a lengyelek argentin szövetségi kapitánya. – Sikerünk záloga a jó nyitásfogadás volt, hatástalanítani tudtuk a rendkívül erős bolgár szervákat. Ez életem egyik legszebb pillanata.”A dél-amerikaiak szinte esélyt sem adtak a szerbeknek, bár a második szettben éppen a címvédő omlott össze látványosan. A brazilok kevés hibával röplabdáztak, és a vártnál némileg könnyebb mérkőzésen győztek.„Jól nyitottunk, jól sáncoltunk, maradéktalanul persze nem lehetek elégedett a második szett miatt” – mondta Bernardo Rezende szövetségi kapitány. Kollégája, Igor Kolakovics szerint a szerbek csak egy játszmában tudták azt játszani, amit terveztek.„Most is káprázatosan röplabdáztak a brazilok, remélem, vasárnap ismét összeszedjük magunkat, nagyon szeretnénk éremmel hazatérni. Ezúttal gyengén szerváltunk, ez megengedhetetlen” – mondta a tréner.
Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
7 perce

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
20 perce

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
36 perce

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
49 perce

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
1 órája

Videó: az olimpiai bajnok sprinter nagyon elverte a mezőnyt egy szülőknek rendezett futóversenyen

Atlétika
1 órája

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
2 órája

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik