„Maradok, ha nem csapnak be”

– Milyen volt a találkozó az elnökkel, Dámosy Zsolttal?
– Körülbelül három órát töltöttünk együtt – mondta a Fradi csapatkapitánya. – Először kettesben beszélgettünk, majd csatlakozott hozzánk Dragóner Attila és Bognár Zsolt. Bízom az elnök úrban, s azokban, akik most szerepet vállaltak a Fradi megmentésében, de a helyzet továbbra is zavaros. Dámosy Zsolt világosan beszélt, azt mondta, ha minden jól alakul, májusban jelentősebb összeget kaphatunk.

– Jövő májusban? Hiszen már így is hónapok óta várnak a pénzükre…
– November közepén kaptunk egy kisebb összeget, de az a helyzet, hogy augusztustól az alapbéreinkkel is tartoznak.

– Ami például az ön esetében, ha jól tudom, nem kevés pénz.
– Álljunk meg egy pillanatra! Azt hittem, leesek a székről, amikor az egyik kereskedelmi televízióban a Fradi-játékosok fizetésével foglalkoztak. Azt mondták, hogy negyvenmillió forintot keresek. Elképesztő hazugság! Kikérem magamnak, hogy ilyen valótlanságokat említsenek velem kapcsolatban! Azért is fontos erről beszélni, mert többektől is hallottam, sokan azért nem fizetik be a tagsági díjat, mert azt mondják, a Lipcsei úgyis dúsgazdag, van ott pénz, minek segítsünk a Fradin. Ez egyszerűen nem igaz, főként ha figyelembe vesszük, hogy nekem még kétezer-hármas követelésem is van a Ferencvárossal szemben.

– És? Megállapodtak valamiben Dámosy Zsolttal?
– Nézze, a szerződésem december végén lejár, és a vezetők kijelentették, szükségük van rám, maradjak itt. Nem tagadom, nekem is az a szándékom, hogy újabb két és fél évre meghosszabbítsam a megállapodást. Harmincnégy esztendősen már nem nagyon ugrálhat az ember, és nekem többet ér a Fradi annál, mint hogy elmenjek az osztrák másodosztályba vagy mondjuk Ciprusra futballozni. Nem mondom, ha a Porto, esetleg a Rapid megkörnyékezne, azon talán elgondolkodnék, de a földön járok, így tudom, mik a lehetőségeim.

– Tehát marad?
– Maradok, ha nem csapnak be. Mert az elmúlt években mindig csak azt hallottam, hogy a Lipcsei képviseli a fradizmust, hogy ő az első számú játékos, ehhez képest utóbb kiderült, hogy néhány külföldről jött csapattársam a többszörösét kereste az én fizetésemnek. Korrektséget kérek a vezetőktől, hogy amit ígérnek, tartsák be, ne úgy, mint az előző, megbukott vezetőség. Azt gondolom, a csapat velem együtt a pályán bizonyított, hiszen én harmincnégy esztendősen lettem a másodosztály legjobbja, érzek még magamban annyi erőt, hogy harmincöt évesen is a Fradi erőssége legyek.

– Ha lesz Fradi...
– Igen, ez a legfontosabb. Először is maradjon együtt a játékoskeret, mert ha, mondjuk, a Lipcsei, Dragóner, Tököli hármas távozik, akkor a jelenlegi Fradi meghal – és ezt minden nagyképűség nélkül mondom. Tudom, hogy nem lesz pénz erősítésre, de legalább ezt a keretet ne engedjék szétszéledni. Ha sikerül együtt tartani a csapatot, az azt jelenti, hogy túléltük ezt a szörnyű időszakot.

– Csodálkozna, ha valaki megunván a bizonytalanságot, a pénztelenséget, mégis máshová igazolna a Fradiból?
– Nem kötelező a Ferencvárosban futballozni. Aki menni akar, menjen. Látom, hogy fiatal társaim egyik napról a másikra élnek, az is előfordult, hogy lemondtam egy kisebb összegről, csak azért, hogy a pénzt kioszthassák a fiatalabbak között. De aki úgy dönt, hogy itt marad, annak tudomásul kell vennie, hogy még hónapokig tarthat a bizonytalanság, és nekünk így kell majd helytállnunk a bajnokságban és a kupában.