Vadkakasok hattyúdala

A cívisvárosban több kísérlet is volt a kosárlabda meghonosítására, ám a kilencvenes években csak félsikerig jutottak. A Vadkakasoknak volt esélye az áttörésre, hiszen erős hátterű klub alakult, amely számíthatott a város, az egyetem és az önkormányzat támogatására.

Próbálták menteni a menthetőt

Hiába volt biztos a háttér, az eredmények elmaradtak. A perspektíva nélküli, rosszul összerakott csapat szenvedett, egymást követték a kínos vereségek. Ráadásul megváltak a keret egyetlen debreceni kötődésű játékosától, Senánszky Zsolttól, pedig ő több volt a városban mint egyszerű kosaras. Neve összeforrt a sportággal, szorgalma, győzni akarása mintát adott a fiataloknak, ráadásul a klub megalakulása előtti nehéz időszakban kulcsszerepe volt abban, hogy a Hajdúságban egyáltalán megmaradt az élvonalbeli kosárlabda, hiszen társaival gyakorlatilag amatőralapon kosarazva harcolták ki a bentmaradást.

Az első évet a rutintalanság számlájára írták a vezetők, a második szezon kudarcaira azonban már nem lehetett magyarázatot találni. Nem is maradt el a retorzió: elküldték a másodedzőt, Horváth Imrét! A vezetőedző, Nagy Zoltán azonban tovább dolgozhatott. Aztán a 2001–2002-es évadban már az „alapító vezetőedzőnek” is kitelt az ideje, s a Nagy helyébe lépő Sterbenz Tamás felrázta a brigádot. A rájátszásban a 7. helyről rajtoló debreceniek megszorongatták a későbbi döntős Körmendet: csak 3–2-re veszítették el a párharcot. Az első meccset idegenben nyerték meg, így jelentős lélektani előnyhöz jutottak. Hazai pályán általában behúzzák a csapatok a „kötelezőket”. Csakhogy a Vadkakasoknak a hazai pálya nem jelentett többet ismerős teremnél. A lelátókról ugyanis elfogytak a nézők. Így történt meg a férfirájátszások történetében az példátlan eset, hogy a lépéselőnyben lévő gárda négyszáz néző előtt játszott, s akik között is több volt a Körmendről érkezett drukker, mint a debreceni.

Közben anyagi nehézségekről érkeztek hírek, de még elég volt a háttér a gondok megoldásához. Könnyen lehet azonban, hogy ezek a „gyorssegélyek” pecsételték meg a csapat sorsát, hiszen az illetékesek úgy hitték, természetes, hogy ha felélték a pénzt, a város segít. Az önkormányzat próbálta menteni a menthetőt, csakhogy az S. O. S.-jelek egyre sűrűbben érkeztek, és egyre nagyobb összegeket igényeltek a mentőakciók.

Spórolás helyett előremenekültek

Időközben a napfényes oldalt is megismerhette az együttes. A 2002–2003-as bajnokságban – Ráthonyi Tamás vezetésével – először jutott a rájátszásban a négy közé a Vadkakasok csapata, és Magyar Kupa négyes döntőt rendeztek a Főnix-csarnokban. A közönség is viszszatért, ám hiába volt a bajnoki elődöntőben a pályaelőny, a bajnok Körmend simán túllépett a debrecenieken, az MK-fináléban pedig az Atomerőmű verte meg őket. Ez volt a debreceniek legsikeresebb szezonja, igaz, ekkor indult el a végső bomláshoz vezető folyamat is. A kulcsfigura Patrick Lee. A fürge amerikai hamar kedvenc lett, látványos megmozdulásaira vevők voltak a nézők. Látszott azonban, hogy a szimpatikus fiú távolról sem csapatember. „A külön labdát igénylő játékos” – jellemezte őt találóan egyik kritikusa.

Ami viszont ennél is lényegesebb: a fekete bőrű fiú minden kulcsmeccsen csődöt mondott. A 2003-as bajnoki elődöntőben rebetlit produkált a Körmend ellen, és a Paks elleni MK-fináléban sem remekelt. Egy évvel később a Kaposvárral szemben, az elődöntő ötödik meccsének végén ziccert hibázott. A 2005-ös bajnoki döntő mindent eldöntő, ötödik meccsén pedig 12 mezőnykísérletéből csupán egy hullott be az ASE gyűrűjébe. Ezzel együtt az amerikai légiós remekül alkudozott, a klub erejét meghaladó fizetést harcolt ki, ha pedig jöttek a csúszások, megsérült, s csak jelentős összeg átutalása jelentett számára gyógyírt. A fizetések terén egyébként is alaposan elrugaszkodtak Debrecenben a realitásoktól, akadt légiós, akiért az ügynök által elképzelt összeg dupláját ajánlották.

A 2004–2005-ös bajnokságnak ismét súlyos gondokkal vágtak neki, ám a spórolás helyett előremenekültek. Bár az Oláh Gábor utcai csarnokért egy fillért sem kellett fizetni, átköltöztek a fizetős Főnixbe, ráadásul itt a parkettát is ki kellett cserélni. A legdrágább megoldást választották: körülbelül harmincmillió forintos borítást hozattak Amerikából.

A külföldi edzők sem segítettek

A csapat magyar úttörőként elindulhatott az ULEB-kupában (ez hatalmas sportdiplomáciai bravúr), ám a sorozat nagyon megviselte az amúgy is több sebből vérző költségvetést. A rangos sorozat mellé rangos személyiség is dukált: szerződtették az egykori NBA-játékost, az amerikai Robert Reidet. Eredetileg az egyetemi csapat gardírozása volt a feladata, ám a jó ideából torz valóság lett. Reid ugyanis gyorsan vezetőedzővé lépett elő, miközben életében nem dirigált felnőttegyüttest, ráadásul csak homályos elképzelései voltak az európai kosárlabdáról. Így hiába játszott Debrecenben – időnként ugyan fizetés nélkül – a magyar bajnokság legerősebb kerete, alapszakasz második hely, majd bajnoki ezüst jutott a Kakasoknak. Az első, érmet hozó rájátszást Reid helyett már Horváth Imre vezényelte le, s hiába hangsúlyozták, hogy elégedettek a munkájával, mennie kellett. Újabb külföldi szakember, Rajko Toroman jött. A szerb edző neve valóban jól cseng, ám megint a jól ismert előremenekülés stratégiáját erősíti, hiszen ekkor már gazdaságilag rendkívül veszélyes helyzetbe sodródott a klub.

A Toroman-éra első éve a folyamatos sztrájkok jegyében telt, a pénzükre váró légiósok közül Martynas Andriukaitis és Wayne Powell sokszor volt „zsebtájéki fájdalmak miatt” sérült. Pont a legrosszabbkor, a rájátszás előtt csúcsosodtak a bajok, így hiába volt az alapszakasz második helye, végül elődöntőbe sem jutott a gárda.

Ez év eseményei ismertek, és a forgatókönyv sem volt új. A százmilliót is elérő adósságállomány ellenére újabb légiósokat hoztak. A játékosok és a stáb július óta nem kapott fizetést, csak ez a tétel 50 millió forint. A várostól nem érkezett újabb gyorssegély (az idén több mint 100 milliót adott az önkormányzat), a vezetők is látják: bár szükség van Debrecenben kosárlabdára, a Vadkakasok nevű képződmény nem tartható fenn.
Ami az elmúlt évek esztelen költekezését illeti, a több klubot is megjáró Fodor Márton mondta, hogy ennyi pénzből három-három bajnokságot és MK-t kellett volna megnyernie az együttesnek.