Amatőr foci amatőr körülmények között

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.12.19. 00:04
Címkék
Magyar virtus. Volt ilyen. Még a futballban is. Ellenfeleink csodájára jártak a magyaros technikának, s nagyra becsülték mieink küzdőszellemét. Nem is maradtak el az eredmények, válogatottunk és klubcsapataink éveken, évtizedeken át Európa elitjéhez tartoztak, az itthoni bajnoki meccsek pedig rendszerint telt ház előtt zajlottak. Ez volt a fénykor, amely sohasem tér vissza. Manapság már annak kell örülni, ha összejön ezer néző valamelyik bajnoki meccsen. S itt aztán eljutottunk a tyúk–tojás szindrómához, az újra visszatérő kérdéshez. Azért is rossz a magyar futball, mert egyre kevesebben kíváncsiak rá, vagy azért járnak immár csak néhány százan mérkőzésre, mert a látvány illúzióromboló? Megtelnének-e újra a lelátók, ha a fiúk kilencven percen át futnának? S egyáltalán, valóban csak a mentalitással van baj? Sorozatunkban ezúttal ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Molnár Zoltán (jobbról a második) sokszor nem tudta türtôztetni magát
Molnár Zoltán (jobbról a második) sokszor nem tudta türtôztetni magát
Czagány Balázs
Molnár Zoltán (jobbról a második) sokszor nem tudta türtôztetni magát
Molnár Zoltán (jobbról a második) sokszor nem tudta türtôztetni magát
Molnár Zoltán (jobbról a második) sokszor nem tudta türtôztetni magát
Czagány Balázs
Molnár Zoltán (jobbról a második) sokszor nem tudta türtôztetni magát
Amikor Eric Cantona, a Manchester United francia világklasszisa kissé morcos állapotban mellbe rúgott egy nagyszájú Crystal Palace-drukkert, a magyar futball épp feltámadt poraiból. Az a Cantona-mozdulat természetesen itthon is nagy port kavart. Érthető. Ilyen kung-fu rúgást futballpályán ritkán látni. Igaz, Matthew Simmons, a Palace híve 1995. január 25-én azt mondta Cantonának: „Takarodj vissza Franciaországba, te rohadt fattyú.” Csoda-e, ha az MU francia csatára erre föl dresszben, gatyában, stoplis csukában a reklámtáblán átugorva mellbe rúgta, majd jól pofán vágta a sértegetőt?

Az akciót előbb kéthetes börtönbüntetéssel, majd másodfokon 120 óra közmunkával „jutalmazta” a bíróság.

Magyarországon ugyanebben az esztendőben az Anderlecht legyőzésével bejutott a Bajnokok Ligájába a Ferencváros, s egy évvel később, 1996 júniusában „bajnoki döntőt” játszott az FTC a BVSC-vel. A Népstadion lelátóin 45 ezren foglaltak helyet.
sok a labdarúgóhoz méltatlan viselkedés

Tíz éve történt mindez.

Akkoriban még kevesebb szó esett játékosaink mentalitásáról. Már réges-régen túljutottunk a fénykoron, a szurkolók kezdtek megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a legjobbak előbb-utóbb úgyis külföldre szerződnek, és a színvonal bizony egyre alacsonyabb. De a bajnoki meccsek még mindig több ezer embert csaltak ki, s ha nem is láthattunk amolyan az Újpest–Fradi 8–3-hoz hasonló, felejthetetlen derbiket, az iramra, a küzdelemre – a mentalitásra – végül is nem lehetett panasz. Akkoriban valahogy még nem irigyeltük anynyira az angolok futballszeretetét, a sportágat körülvevő hisztériát, főként, ha ilyen híreket hallottunk, mint ez a Cantona-affér. Ráadásul nem csak brit balhéról értesülhettünk. Ugyancsak 1995-ben az Állat becenevű brazil Edmundo ittasan vezetve közlekedési baleset okozott, amelyben hárman haltak meg. A futballista hosszabb börtönbüntetést kapott, ám a bíróság ítélete szerint napközben elhagyhatta az intézményt, így együtt edzhetett és játszhatott társaival.

Hercegfalvi Zoltán (balra) nemcsak az ellenfelekkel, hanem saját szurkolótáborával is alaposan megszenvedett
Hercegfalvi Zoltán (balra) nemcsak az ellenfelekkel, hanem saját szurkolótáborával is alaposan megszenvedett
Mirkó Iistván
Hercegfalvi Zoltán (balra) nemcsak az ellenfelekkel, hanem saját szurkolótáborával is alaposan megszenvedett
Futballistához nem méltó viselkedések.

Ma már egyáltalán nem vonzó a közeg

Csak hát ettől a világ legnépszerűbb játéka semmit sem vesztett vonzerejéből Angliában, Spanyolországban, Brazíliában s még ki tudja, hány országban. Csak Magyarországról tűnt el. Vagy legalábbis átalakult. Mondtuk éveken át, hogy ez a mélypont, aztán csak sikerült lejjebb, egyre lejjebb menni. Ez az őszi idény elképesztő nézőszámokat produkált, és sohasem látott érdektelenséget váltott ki. Volt olyan találkozó, amelyet jóindulattal kétszázan néztek meg. Ennyien tíz éve a serdülő hármat lesték Pesterzsébeten.

Mondhatja erre a magyar futballista: hová, kinek, minek hajtsak? S való igaz, december 16-án, egy szombati napon több mint tízezren nézték meg az angol negyedosztályú Swindon–Bristol Rowers rangadót, bizonyítva, hogy a futball örök és halhatatlan. Csoda-e, ha már tizenhat évesen külföldre menekülnek a tehetséges magyar srácok?

Csak el innen: ez a jelszó, ami valahol érthető. Szülők, ifiedzők, barátok mondják az ifjú játékosnak, ha tudsz, szerződj külföldre, itthon nem fejlődhetsz, ez a közeg lehúz, ráadásul tisztességes pénzt sem kereshetsz. Mindezek tükrében aligha csodálkozhatunk a színvonaltalan meccseken, az üres nézőtereken. De mindez nem menti fel a lélektelen játékot.

Főként most, az ilyen-olyan megszorítások közepette élő, egyre szegényebb országban.

Amikor 1972. május 17-én Belgrádban a magyar válogatott 2–1-re győzött a Románia elleni Eb-negyeddöntő harmadik mérkőzésén Szőke István 87. percben szerzett, felejthetetlen góljával, itthon még minden harmadik gyerek futballista akart lenni. Ma lasszóval fogják a kissrácokat, miközben egyre kevesebb a pálya, egyre rosszabbak a körülmények és egyre kevesebb a példakép. Nem vonzó a közeg. Ha valaki azt kérdezné, hogy, mondjunk, írjunk pozitívumokat, felejthetetlen pillanatokat az őszi idényről, hát nem lenne könnyű kapásból válaszolni.

Saját táborát szidta a pécsi gólszerző

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Ellenben a negatívumok még most is beszédtémát jelentenek. Ott volt Hercegfalvi Zoltán, a Honvéd csatára magánszáma, aki Monoron, csapata kupameccsén egyszerűen megsértődött az őt szidalmazó drukkerekre. Gólt lőtt, aztán durcásan levonult a pályáról, és később nem győzött bocsánatot kérni. Aztán ott volt a pécsi Kulcsár Árpád, aki ugyancsak a közönséggel került összetűzésbe, csapata Vasas elleni találkozóján bevette az angyalföldiek hálóját, majd odarohant a pécsi ultrák elé, és teli torokból káromkodott feléjük. De említhetnénk a paksi Molnár Zoltán és Zováth János „bemutatóját” is, akik Angyalföldön intettek be a Vasas szurkolóinak, miután 1–0-ra győzték le a piros-kékeket.

Persze nem a sportszerűtlenség volt a fő jellemző.

Sokkal inkább az, amit Illovszky Rudolf is nyilatkozott a témával kapcsolatban: a képességekkel van itt baj, nem a hozzáállással s a mentalitással. A fiatalabb edzőgeneráció egyik tehetséges tagja mondta: a magyar futballista nagyon jó alany. Amit kérnek tőle, azt tehetségéhez mérten végrehajtja, az edzéseken nem kell noszogatni, a mérkőzéseken pedig kihajtja magát.

A többit tudjuk, hiszen az eredményt pontosan látjuk hétről hétre.

Amatőr futball – amatőr körülmények között.

---- „Rendszeresen figyelem a Vasas meccseit, sőt a tréningeken is ott vagyok, és állítom, a hozzáállással, a szorgalommal nincs különösebb gond. Ha a mentalitáson múlna, talán ma is a világ élvonalában lennénk. Szerintem az sem használ, hogy a legjobbak pillanatok alatt külföldre szerződnek. Állítom, ha annak idején elengedik Albert Flórit, Bene Ferit, Farkas Jancsit, Tichy Lajost, akkor nem lett volna minden héten hetven-nyolcvanezer ember a Népstadionban. Továbbá, félreértés ne essék, magam is híve vagyok a fiatalításnak, de az csak akkor lehet eredményes, ha az újoncok mellett több rutinos labdarúgó is szerepel a csapatban. Ott van például az ifjú játékosokból álló Fradi: ha itt lenne közöttük Gera Zoltán, akire felnéznek, s akitől rengeteget tanulhatnak, minden más lenne. Ezért is mondom, hogy hiányoznak az igazi klasszisok, nekem annak idején szövetségi kapitányként az okozott gondot, hogy kikről mondjak le a fontos vb- vagy Eb-meccsek előtt. Akkor senki sem kérdezte, milyen a játékosok mentalitása… Mert volt futball.” ---- Mint a világ bármely labdarúgó-bajnokságában, természetesen a Borsodi Ligában is vannak úgymond nehezen kezelhető játékosok. Indolens magatartásukkal nemcsak a játékvezetők ellenszenvét vívhatják ki, hanem jellemző módon a szurkolók (főként persze a rivális csapatok drukkerei) sem nézik jó szemmel a viselkedésüket.

Régebben az egyik legvitatottabb személyiség Sebők Vilmos volt. Nem igazán találta meg a hangot a bírókkal, és mentalitásával, hozzáállásával a legnépszerűtlenebb labdarúgók egyike volt. Az utóbbi időben azonban sokat változott.

„Elismerem, régebben nem fogtam vissza magam, ha egy-egy játékvezetői ítélettel nem értettem egyet – mondta a Zalaegerszegen futballozó Sebők Vilmos. – Többször is volt ebből problémám, de mostanra valóban lenyugodtam. A rutinom sokat segített ebben, hiszen beláttam, hogy általában felesleges vitatkozni, mert a bírók sem felejtenek. Tapasztaltam, hogy ha valakivel konfliktusuk akadt, arra a későbbiekben jobban odafigyelnek, és a véleményes szituációknál hajlamosak ellene ítélni. Magamról még annyit, hogy most is ugyanúgy akarom a sikert, mint régen, de már sokkal ritkábban fordul elő, hogy elkap a hév, és hülyeséget csinálok.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik