„Hiányérzet van bennem”

– Nem állíthatja, hogy éppen a bejgli meghitt majszolása közben háborgatom: ha nem vagyok indiszkrét, mi ez a feltűnően nagy hangzavar a háttérben?
– Éppen a barátaimmal találkoztam – válaszolta a telefonhívással utolért Juhász Roland. – Az ember megpróbálja ezt a rövid szünetet a lehető leghasznosabban eltölteni, így próbálok minden egyes ismerősömre időt szakítani, és beszélgetni velük.

– Ahelyett, hogy a családi fészekben pihenne, inkább jár-kel az országban, hogy mindenkivel találkozzon?
– Most éppen Nagykanizsán vagyok a barátnőmnél, és szerdán már Budapesten veszek részt korábbi csapatom, az MTK hagyományosnak számító házi bajnokságán. A minitorna alkalmával több régi csapattárssal is találkozhatok, és persze bevallhatom: a futball is nagyon hiányzik…

– Gondolom, valahogy le kell dolgozni a fölös kilókat…
– Nem tudok meglenni mozgás nélkül, de szerintem ezzel minden futballista így van. Az edzőnk, Frank Vercauteren által előírt programban egyébként is szerepelnek különböző gyakorlatok, így ezeket most majd letudhatom.

– És a versenysúly?
– Édesanyám, nagymamám, sőt még a barátnőm és az anyukája is remekül főz. Képzelheti, előbb családi körben, Tápiószecsőn ünnepeltem, majd – mint említettem – Nagykanizsán. Természetesen mindenhol roskadásig telepakolt asztalok vártak, és mivel senkit sem akarok megsérteni, mindenhol ettem, úgyhogy le kell adnom néhány dekát.

– Túl sok idő talán nem is jut az elkényelmesedésre és a hízásra, hiszen december huszadikán még mérkőzést játszottak csapatával, január másodikán pedig már újból edzésük lesz Belgiumban.
– Csak emlékeztetőül: a Zulte Waregem elleni Szuperkupa-döntőnk a heves esőzés miatt nulla nullás állásnál félbeszakadt. Mivel mi a Bajnokok Ligájában, ellenfelünk pedig az UEFA-kupában szerepelt, nem volt egyszerű új időpontot találni. Maradt tehát a tél, december huszadika.

– Végül nem kellett bánkódniuk, hiszen három egyre nyertek, elhódították a Szuperkupa-győzelemért járó trófeát, és gólt is szerzett, azaz volt mit hazahozni a karácsonyfa alá.
– Mi voltunk a párharc esélyesei, mégis sokáig nyílt volt a találkozó. Aztán valahogy gólt szereztünk, ám ellenfelünk gyorsan egyenlített. Később, egy szögletet követően a kapussal ütköztem, majd mindenki felett átszállt a labda, de csapattársam vissza tudta ívelni a kapu előterébe, közvetlen közelről pedig csak a hálóba kellett bólintanom, és újból vezettünk. A végén az utolsó gólunk már csak hab volt a tortán.

– Mégsem ünnepelték túl sokáig a győzelmet…
– A találkozó után a csapattársaim azonnal autóba ültek, hogy hazautazzanak az ünnepekre. Én is siettem, ahogy csak tudtam, hiszen minden egyes percet meg kell becsülni, amelyet az ember a szeretteivel tölthet. Január elsején már úgyis vissza kell térnem Belgiumba, így lehet, a szilveszterestét is inkább otthon töltöm.

– Korán kezdik a felkészülést?
– A bajnokság huszadikán folytatódik, harmadikán Spanyolországba utazunk edzőtáborozni. Keményen kell dolgoznunk, hogy jobbak legyünk a folytatásban.

– Ezek szerint nem elégedett az Anderlecht őszi szereplésével?
– Inkább úgy mondanám, hiányérzet van bennem. Három pont a hátrányunk az első helyezett Genk mögött, ez nem behozhatatlan, de tudjuk: lehetnénk jobbak is. Nem beszélve BL-szereplésünkről, amely sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Saját teljesítményemmel sem vagyok elégedett. A bajnokság elején játszottam, majd megsérült a bokám, és később hiába küzdöttem vissza magam a csapatba, az edzőm minden indoklás nélkül kirakott. Több kritika is érte, hogy feleslegesen módosít állandóan a védelem és támadósor összetételén, de ő ragaszkodik az elveihez.

– Panaszkodik?
– Nem. Ezek tények. Egyszerűen meg kell szokni, hogy nem szabad elkényelmesedni. Ahogy az ember kicsit is kihagy, máris akad két játékos, aki a helyére lépne. Vissza akarom magam verekedni a csapatba, ezért úgy vagyok vele, ha valami fáj, akkor azt el kell viselni, és – teszem azt – beinjekciózva is, de játszani kell, mert óriási a harc.

– Dárdai Pál korábban azt nyilatkozta, hogy a válogatott idei szereplése miatt még karácsonykor, a fenyőfa előtt sem tud majd nyugodtan állni, annyira mély nyomot hagytak benne a történések.
– Engem legfőképpen a Málta elleni Európa-bajnoki selejtező, a kettő egyes vereség viselt meg. Ez olyan kudarc, amelyet nem lehet egyszerűen elfelejteni, sőt még feldolgozni is nagyon nehéz. Ha lehet az új évre kívánni, én azt szeretném, hogy a magyar labdarúgás minél előbb induljon el felfelé.

– Az új év a fogadalmak, és nem a kívánságok időszaka…
– Felelőtlenség lenne bármit is megfogadni, inkább azt mondom: remélem, sikeresebb korszak köszönt ránk.