Ifjúság hava

Ezek a mai fiatalok


Alig­ha két­sé­ges, ré­gen volt ma­gyar után­pót­lás­csa­pat an­­nyi­ra a fi­gye­lem fó­ku­szá­ban, mint 2006 már­ci­u­sá­ban. Ezt megelőzően ta­lán csak az if­jú­sá­gi Eu­ró­pa-baj­no­ki cí­met nyerő, Bics­kei Ber­ta­lan ve­zet­te együt­tes él­ve­zett ha­son­ló népszerűséget, s vál­tott ki ek­ko­ra fi­gyel­met a futballkedvelőkből. Le­het mon­da­ni, hogy a felnőttek hos­­szú-hosszú évek tar­tó ago­ni­zá­lá­sa kel­lett ah­hoz, hogy a 17 éven alu­li­ak­ból, az­az az 1989. ja­nu­ár el­se­je után születettekből ös­­sze­ál­lí­tott ma­gyar fut­ball­vá­lo­ga­tott tag­ja­i­ból né­hány nap­ra „mé­dia­sztá­rok” let­tek.

Kezdődött az­zal, hogy Both Jó­zsef le­gény­sé­ge Za­la­eger­sze­gen meg­nyer­te a selejtezőcsoportot, és ez­zel kva­li­fi­kál­ta ma­gát a következő kör­be, ame­lyen már va­ló­di fut­ball­tu­dás­ra volt szük­ség. A 28 to­vább­ju­tót hét cso­port­ba osz­tot­ták, és az Eu­ró­pa-baj­nok­ság nyol­cas döntőjébe (a rendező Lu­xem­burg mel­lett) értelemszerűen csak e kvar­tet­tek győztesei jut­hat­tak el. Ami­kor ki­de­rült, hogy a ma­gya­rok Por­tu­gá­li­á­ban a há­zi­gaz­dák mel­lett a své­dek­kel és az uk­rá­nok­kal ke­rül­tek egy cso­port­ba, so­kan legyin­tet­tek: há­rom olyan nemzetről van szó, amely­nek felnőttcsapata ek­kor a né­met­or­szá­gi vi­lág­baj­nok­ság­ra ké­szült, az­az a mi­enk­nél sok­kal-sok­kal fej­let­tebb és si­ke­re­sebb futballnemzetekről volt szó.

Mind­ezek tu­da­tá­ban kü­lö­nö­sen szívmelengető ér­zés volt lát­ni, ahogy e há­rom kül­dött­ség a nézőkkel együtt nap­ról nap­ra, meccsről meccs­re egy­re na­gyobb tisz­te­let­tel be­szélt a ma­gya­rok­ról. A han­gu­la­tos por­tu­gál kis­vá­ros­ban, Viseuban fi­a­tal­ja­ink először a há­zi­gaz­dák el­len lép­tek pá­lyá­ra, és nem sok jó­val ke­cseg­te­tett, hogy tud­ni le­he­tett, az el­len­fél csa­pa­tá­ban két olyan já­té­kos is sze­re­pel, aki if­jú ko­ra el­le­né­re már a szin­tén por­tu­gál José Mourinho ve­zet­te FC Chelsea iga­zolt já­té­ko­sa. A mérkőzés után még­sem ró­luk, sok­kal in­kább a bom­ba­gólt szerző győri Du­dás Ádám­ról (ez­zel lett 1–1 a vég­ered­mény) vagy az el­len­fél védőit rend­re meg­bo­lon­dí­tó Né­meth Krisz­ti­án­ról be­szélt min­den­ki. Itt ér­de­mes meg­em­lí­te­ni, amit az­óta szin­te min­den futballkedvelő pon­to­san tud: a tor­nán részt vevő ma­gyar csa­pat 18-as keretéből 14-en az MTK után­pót­lá­sát képző agár­di Sán­dor Kár­oly Fut­ball­aka­dé­mia nö­ven­dé­kei. S ha már ró­luk van szó, a vé­gig kitűnően védő Balikó Mi­lán ne­vét ugyan­úgy meg kell em­lí­te­ni, mint a Sze­ke­res Ad­ri­án, Len­gyel Dá­ni­el, Deb­re­ce­ni And­rás, Prés­in­ger Ádám al­kot­ta védőnégyest, vagy a csa­pa­tot irá­nyí­tó Koman Vla­di­mírt. Busai At­ti­la, Sza­bó Lász­ló és Gál And­rás fá­rad­ha­tat­la­nul ro­bo­tolt, hogy a Si­mon ikrekről, And­rás­ról és Ádám­ról, to­váb­bá Tóth Péterről ne is be­szél­jünk.

A má­so­dik mérkőzésen Uk­raj­na el­len ki­de­rült, nem is a ne­vek a fon­to­sak, ha­nem a csa­pat si­ke­re, és ez egy­sé­ges, ös­­sze­tar­tó kö­zös­ség. Az együt­tes di­a­da­la volt a fö­lé­nyes, 4–0-s győzelem, és ez­zel elérhető kö­zel­ség­be ke­rült a csoportelsőség, a ma­gyar fi­a­ta­lo­kat ek­kor már nem le­he­tett meg­ál­lí­ta­ni.

Hi­á­ba fi­gyelt két skan­di­náv védő is Né­meth Krisz­ti­án­ra, az MTK re­mény­sé­ge jó húsz perc alatt há­rom­szor is ke­resz­tül­vit­te a lab­dát az el­len­fél tér­fe­lén, és mind­an­­nyi­szor gól­lal fe­jez­te be az ak­ci­ót: 3–0. A vég­ered­ményt Tóth Pé­ter ál­lí­tot­ta be, és meg­ha­tó volt lát­ni (főleg a ma­gyar fut­ball ku­dar­ca­in felnövőknek), mi­lyen örö­möt vál­tott ki a srá­cok­ból ez a di­a­dal. Az esé­lye­sebb el­len­fe­le­ket megelőzve te­hát a mi­e­ink ju­tot­tak az Eu­ró­pa-baj­nok­ság nyol­cas döntőjébe, és bár ott bal­sze­ren­csés kö­rül­mé­nyek kö­zött ma­radtak csak le az elődöntőbe ju­tás­ról, a viseui szép na­pok­ra és a szebb­nél szebb ma­gyar gó­lok­ra so­ká­ig jó em­lé­kez­ni. ---- H ---- &