Irány a mesebeli Afrika!

Kis Sándor biztos volt benne, hogy a vasárnapi az ő pályája lesz. Csak abban nem volt biztos, ki tudja-e hozni magából a maximumot. Az előző napi technikai gondok miatt (a szelektív szakaszon kellett féltengelyt cserélnie) ugyanis a 131. helyről kényszerült rajtolni.

Ez sem okozott neki túl nagy fejtörést, körülbelül húsz ellenfelét utasította maga mögé a szakasz során (néhányszor rezgett a léc, hogy leesik-e a szakadékba vagy sem), miközben egyik kanyarból a másikba csúszott a Nissannal. Még a patakokban is előzött, pedig ott a legtöbben azért visszafogták magukat. Ezen a napon ő volt a legjobb magyar autós (a 37. helyen végzett), így jó pozícióból várhatja a folytatást.

Szalay Balázsnak sem lehet oka panaszra: a vadonatúj Opel Antara kezd megbarátkozni a versenyzés gondolatával, és ez így is van rendjén, hiszen száguldásra született. A kilencedik Dakarján induló Szalay legalább öt riválisát megelőzte a pályán, és összesítésben a 43. helyen végzett. Ezzel az eredménnyel már nem volt anynyira elégedetlen, mint az előző napival. Főleg annak figyelembevételével, hogy az autó kétszer is lefulladt – mindkétszer egy-egy bal kanyarban –, mert a szakasz vége felé kezdett elfogyni az üzemanyag.

Palik László más miatt volt feszült: 15 percet töltött el az előtte haladó Toyota porában, anélkül, hogy az akár csak egyszer is megpróbálta volna elengedni. Mondhatnák, ez autóverseny, nem pedig elengedési viadal, csakhogy a két éve kötelezővé tett Sentinel nevű rendszert éppen erre találták ki. A hátulról érkező gyorsabb jármű egy gombbal jelez, hogy előzne, mire az előtte haladó autóban hangosan csipogni kezd egy műszer. (A Dakar-szabályok szerint aki ezután sem húzódik félre, és bizonyíthatóan nem engedi el a mögötte haladót, 300 eurós büntetésre számíthat.)

Palik az egyik katlanban mégis a Toyota elé került valahogy, teljesítette a szakaszt, és végre elindulhatott a kikötő felé. Ő Afrikában szeret versenyezni.
Kristóf Márton sem bánta, hogy nem lesz több ilyen pálya, mint a vasárnapi, bevallotta: ő bizony rettenetesen utál a szakadék szélén csúszkálni. Már tavaly sem rajongott ezekért az utakért, és az érzései egy év alatt semmit sem változtak. Kristófék a szakasz végén észrevették, hogy a Bowlerből szivárog az olaj, úgyhogy a szervizcsapatnak is volt dolga a behajózás előtt.

A motorosaink közül fékproblémái ellenére ezen a napon is Kátai Péter volt a leggyorsabb (róla keretes írásunkban olvashatnak), és időben nem sokkal, alig több mint két perccel maradt el mögötte Dési János (89. hely). A magyar csapat egyetlen újoncának nagyon tetszettek a második napi pályák, miközben a gyári versenyzők is törölgették a homlokukat a mély szakadékok láttán, ő fel sem szisszent, hiszen endurósként hozzászokott az efféle pályákhoz. Afrikával kapcsolatban is lehet oka a bizakodásra, a KTM-jével ugyanis Varga Ákos már kétszer megjárta a Szaharát, és mindkétszer eljutott a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóig.

Hermann Henriknek ez eddig nem sikerült, de azon dolgozik, hogy az idén másként legyen. Ahogy ő fogalmazott: nem érdekli, hányan előzik meg, tartja a saját tempóját, mert az idén már nagyon jó lenne odaérni, ahová kell… ---- K ---- &