„Okosan önzőnek lenni”

– Immár több mint fél éve, hogy megvásárolta a Honvéd többségi tulajdonrészét, és ezzel beszállt a magyar labdarúgás zavaros világába. Nem bánta meg döntését?
– Miért tettem volna? – kérdezett vissza George F. Hemingway. – A Honvédnál minden a tervek szerint halad. A célunk az volt, hogy a tizenöt őszi bajnokin legalább tizenöt pontot szerezzünk, és bár csak tizenháromig jutottunk, a két „tavaszi” győzelemnek hála, immár sokkal kedvezőbb a kép.

– Elsősorban arra gondoltam, nem csalódott-e, amikor a hazai futball közállapotaival szembesült?
– Engem elsősorban a Honvéd érdekel, és nem is akarok mással foglalkozni. Nem tudom a magyar futballt megváltani, de úgy érzem, ez nem is az én feladatom.

– Akkor nézzük a Honvéd helyzetét. Alacsony színvonal, üres lelátók, omladozó stadion – korábban ezeket tapasztalta a csapat meccseire kijáró néhány száz szurkoló. Miben lesz más a jövő Kispesten?
– Óriási változások zajlottak, illetve zajlanak az egyesület körül. Az infrastrukturális fejlesztésekre, a szakmai átalakulásra és az utánpótlás-nevelésre gondolok. Terveink szerint a megújult stadion, a családi környezet és a látványos támadójáték hamarosan visszahozza a szurkolókat.

– A támadójáték? Ezek szerint taktikai kérdésekben is ön dönt?
– Supka Attila vezetőedző is teljes mértékben az offenzív futball híve, nem érdekes tehát, kinek a szájából hangzott el először a kifejezés. Sokat várok a jövőben alkalmazott három–négy– hármas felállástól, nulla nullás és egy egyes eredményekkel ugyanis nem lehet megtölteni a lelátókat. Tisztában vagyok vele, hogy így nagyobb a kockázat a játékunkban, de a spártaiak óta még senki sem nyert háborút azzal, hogy behátrált és hősi halált halt.

– Zrínyi Miklós óta viszont azt is tudjuk, hogy a vakmerő kirohanás sem mindig célravezető…
– Higgye el, jönnek majd az eredmények. Az idén szeretnénk az ötödik és a nyolcadik hely között végezni, jövőre a legjobb négy közé jutni és a nemzetközi szereplést kiharcolni, a kétezer-nyolc–kétezer-kilences idényben pedig a bajnoki címért játszani.

– Merész program, szó se róla, de mi történik, ha nem valósul meg belőle semmi?
– Amikor az ember nősül, nem azt mondogatja, hogy jaj, mi lesz, ha nem sikerül a házasság. Hiszek benne, hogy négy-öt éven belül megtérül a beruházás, üzletemberként nem is lehet más a célom, mint hogy tökéletesen működjön az egyesület. Emiatt újítottuk fel a stadiont és a hozzá kapcsolódó épületeket, emiatt cseréltük ki a pocsék állapotban lévő gyepszőnyeget, emiatt erősítettük meg a felnőttcsapat keretét, és emiatt indítunk néhány hét múlva modern utánpótlásprojektet. Ha pedig a szurkolók mégsem kezdenek el kijárni a meccsekre, akkor kiderül, Magyarországon tényleg nem érdekli az embereket a futball.

– Sokan már korábban eljutottak erre a megállapításra.
– Őszintén szólva én sem látok pozitív folyamatot a magyar labdarúgásban, de mint már említettem, csak a Honvédra szeretnék fókuszálni. Egyébként akadnak, akik jó irányba igyekeznek terelni a dolgokat, de amíg nincs összefogás, nem lesz változás.

– Ön milyen lépéseket tett a közös munka érdekében?
– Amikor a Honvéd tulajdonosa lettem, meghívtam ebédre a többi klubvezetőt, hogy megismerjem őket, elmondjam nekik az elképzeléseimet, és meghallgassam a javaslataikat. Aztán csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy a tulajdonosok közül a legtöbben nem jöttek el, hanem inkább ügyvezetőiket küldték maguk helyett. Erre én azt mondom: habár fontos a szertárosok munkája is, vannak olyan feladatok, amelyeket ők nem tudnak megoldani.

– Ezek szerint már le is tett az együttműködésről.
– Én senkire sem kívánom az akaratomat ráerőltetni, de ha a többi klubvezető hajlandó velem együtt dolgozni, szívesen vennék részt közös program kidolgozásában. Ez azonban csak akkor működik, ha mindenki megtanul okosan önzőnek lenni, ami azt jelenti, hogy az adott klubtulajdonos a saját együttesét a többivel együtt akarja fejleszteni.

– Nyilván arról is van elképzelése, miként lehetne a magyar futballt rentábilissá tenni.
– Első és legfontosabb feladat az infrastrukturális hátteret megteremteni, korszerű sportpályákat építeni, illetve a meglévőket felújítani. Nem kell minden csapatnak Bernabéu-stadion, de arra igenis szükség van, hogy korszerű, huszonegyedik századi körülmények között játsszanak és szórakoztassák a nézőket. Másodszor: olyan közeget kell kialakítani, amelyben az emberek becsülik egymást és amelyben minden szereplő szívesen dolgozik. Ezen a téren nagy a felelőssége a médiának és a televíziós közvetítéseknek is.

– Ez szépen hangzik, de nem utópisztikus terv?
– Lehet, hogy az, de ennek be kell következnie a felemelkedéshez. Ahogyan a klubok átalakításának is, és ezen az egészséges üzleti szemléletet értem, hogy az egyesületek profittermelésre rendezkednek be. A következő pont a közönségbarát, élvezetes labdarúgásra törekvés, amelyhez a támadófutball jelenti a kulcsot. Aztán ott az utánpótlás kérdése, amely Magyarországon kissé zavaros ügy. Hányadik pontnál járok?

– Ez volt az ötödik.
– A hatodik témakör a szervezeti átalakulás, vagyis az, hogy a profi és az amatőr klubok közötti határvonal éles és határozott legyen. És végül az utolsó javaslatom a szponzorációs és televíziós szerződések jelenleginél alaposabb és körültekintőbb megkötése, hogy a klubok és a futballszervezetek a lehető legnagyobb bevétellel és a legkedvezőbb feltételekkel működhessenek.

– Határozott elképzelések, szigorú pontokba szedve. Nem véletlen, hogy éppen a játékvezetés a hobbija.
– Bevallom, klubtulajdonosként azért igényesebb vagyok, mint bíróként. Ez utóbbit tényleg csak kedvtelésből csinálom, szükségem van egy kis mozgásra. Negyvenhárom éve vezetek meccseket, régebben Magyarországon, később Németországban, Mexikóban és Kínában is. Mostanában az Egyesült Államokban bíráskodom, sőt másfél évvel ezelőtt ideiglenes játékvezetői engedéllyel kiküldtek egy MTK–FTC utánpótlás-mérkőzésre is.

– Feltételezem, amikor a sípot fújja, nem mindenki az üzleti etikett kimért szabályai szerint viselkedik önnel. Árulja el, hogy viseli, amikor egy-egy játékvezetői ítélete után kap hideget-meleget?
– A bírók egyik országban sem tartoznak a legmegbecsültebb állampolgárok közé, én is hallottam már nem egy olyan megjegyzést, amelyet aztán nem köszöntem meg az illetőnek. Ez együtt jár ezzel a szakmával, de a jelenséget elfogadni nem lehet: a Honvédnál például szigorúan büntetjük, ha valaki a játékvezetőt sértegeti.