Tekintélyt parancsoló csapat

A ljubljanai Park Hotel bárjának felszolgálója alighanem még sokáig emlegetni fogja ezt az éjszakát… Csendes, hétköznapi szerda estére számított. Amit helyette kapott… Az Alba Volán-FeVita játékostul, vezetőségestül, szurkolóstul hajnalig ünnepelte a sikert, azt, hogy a csapat 2003 után ismét, története során másodszor megnyerte az Interligát. A szlovák edzőt, Jan Jaskót is sokan ölelgették, néha látszott rajta, fogalma sincs, éppen ki ugrott a nyakába, ki veregeti a vállát, de mint tört magyartudását csillogtatva mondta: „A lényeg, hogy sok ember örül a győzelemnek.”

A hazai 5–0 és 5–2 után, ahogy várható volt, a Slavija otthonában jobban megszenvedett a magyar bajnok a hőn áhított diadalért, a 3–2-re megnyert mérkőzés azonban nem tartogatott akkora izgalmakat, mint amilyenre a szoros eredményből következtethetnénk.

Nem, mert az ezúttal is ötlettelenül játszó szlovén alakulat minden egyes próbálkozását csírájában elfojtotta a Volán, néha még emberhátrányban is sokkal veszélyesebb volt, mint otthon szereplő ellenfele. A meccset a lelátón nézte végig a szlovénok szövetségi kapitánya, Ted Sator, aki nem titkoltan leginkább a magyar játékosokra volt kíváncsi. No igen, áprilisban, a város nagyobb csarnokában, a híres Tivoliban világbajnoki rangadót vív a két nemzet válogatottja, és bizony tart tőlünk a korábban az NHL-ben is edzősködő mester. Nem alaptalanul, hiszen az Interligában az Olimpija és a Slavija sem tudta felvenni úgy igazán a versenyt a Jesenice távollétében (a legjobb szlovén együttes, a címvédő ebben a szezonban az Interliga helyett az osztrák bajnokságban vitézkedik) egyeduralkodó Volánnal. Arról nem is beszélve, hogy decemberben Bledben majdnem a legjobb szlovén válogatottat 4–3-ra legyőzte Pat Cortina legénysége.

„Fontos, nagyon fontos mérkőzéseket játszottunk a szlovénekkel is ebben a sorozatban, a korábban kivívott tekintélyünket kellett megőriznünk. Azt hiszem, sikerült – fogalmazott a Volánban és a válogatottban is másodedzői posztot betöltő Énekes Lajos. – Voltak parádés és kevésbé jó meccseink is az Interligában, összességében elégedettek lehetünk, hiszen megnyertük az alapszakaszt, az elődöntőben kiejtettük honi riválisunkat, az Újpestet, a fináléban pedig esélyt sem adtunk a Slavijának. Mindazonáltal egyértelműen változásra volna szükség a sorozatban, jövőre ugyanezen csapatokkal már nehezen volna eladható.”

No igen, egy sarkalatos pont. Kétségtelen, hogy az ötfős mezőny finoman szólva soványka (elsőnek lenni persze mindezek ellenére nem kis rang, tegyük hozzá gyorsan!), újítani kellene. Lengyel, osztrák és szlovák csapatok kerültek szóba, mint lehetséges jövőbeli résztvevők, szó se róla, érkezésük felkavarná az állóvizet.
„Nagyszerű, hogy miénk lett a trófea, de szívesen próbálnánk jövőre ennél erősebb, nagyobb mezőnyben megszerezni. A magyar hokinak kifejezetten jót tenne, ha a játékosok még erősebb sorozatban edződnének” – fogalmazott az 55. születésnapját az Interliga-győzelem napján ünneplő, a sportágért rengeteget dolgozó, rendkívül elszánt és lelkes idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. Ha több ilyen ember volna, mint ő, még előbbre tarthatnánk, ez nem lehet vitás.

5 ok, amiért a Volán nyert
1. Négy komplett sorral játszotta végig a meccseket, minden játékos motivált
2. Soraiban található a sorozat legnagyobb párosa, az Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián duó, amelytől mindig várható valami plusz
3. A védők és a támadók közül minden meccsen van olyan, aki képes extrát nyújtani, nem beszélve a kapusokról, Budai Krisztiánról vagy Hetényi Zoltánról
4. Szakértő közönsége nagy erőt jelent
5. Rendezett, a lehetőségekhez képest profi körülményeket biztosít a menedzsment