„Tudtuk, hogy nincs több esély”

Fantasztikus bravúrt produkált a MiZo Pécs, amikor péntek este a női Euroliga-nyolcaddöntő második felvonásán 72–56-ra legyőzte a Gambrinus Brnót, s ezzel kivívta azt a jogot, hogy szerdán ki-ki meccs döntsön Csehországban arról, a magyar vagy a cseh csapat kerüljön a legrangosabb európai sorozatban a legjobb nyolc közé. Háromszorosan értékes az, amit a pécsiek véghezvittek, hiszen a címvédő ellen kellett helytállniuk a súlyos, 80–47-es vereség után, majd pedig a pénteki találkozón a harmadik negyedben 12 pontos hátrányból kellett fordítaniuk. A mezőny legeredményesebb játékosa a 22 pontot elérő Béres Tímea lett, aki Brnóban is elfogadhatóan kosárlabdázott, s aki nem először nyújt extraklasszis teljesítményt ebben a szezonban.

– Rá van írva az arcára, mennyire kimerítő meccsen vannak túl. Ennyire nehéz a palánk alatt a csehek ellen?
– Hatalmas csata volt, de nincs mit tenni, ez van – mondta Béres Tímea. – A brnóiak nem csak játszani tudnak nagyon, de fizikailag is erősek. Sokkal erősebbek, mint mi, ha valamit keresni akartunk velük szemben, meg kellett verekednünk velük.

– Edzőjük, Rátgéber László „a modern kor sármos gladiátorainak” nevezte önöket, akik régi álmát valósították meg azzal, hogy a saját fegyverükkel győzték le az ellenfelet, azaz erővel bírták jobban.
– Nem sok választásunk volt. Erősnek kellett lennünk. De azt gondolom, nem pusztán fizikailag voltunk jobbak náluk. Ezúttal sokkal okosabban kosárlabdáztunk, mint tettük az első találkozón Brnóban.

– Mennyiben mutatkozott meg ez az „okosság” a pályán, mit tettek másként, mint kedden Csehországban?
– Ott nagyon sokszor rosszul váltottunk, nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy rendre alacsonyabb termetű játékost vittek be magukkal a brnóiak a palánk alá, s így könnyű kosarakat szereztek. Ezúttal sokkal jobban figyeltünk erre.

– Mégis sokáig úgy tűnt, nem vezet eredményre ez a játék sem, mert bár jól kezdtek, de az első negyed közepétől a harmadik negyed közepéig megint a csehek akarata érvényesült. Nem tudták bejátszani a palánk alá a labdát, miközben sorra hullottak a triplák a magyar kosárba. Mi hangzott el a szünetben az öltözőben?
– Nem volt kiabálás, ha erre gondol. Megbeszéltük, hogy mit kell kijavítanunk ahhoz, hogy nyerjünk. Senki sem esett pánikba, teljesen nyugodtan hallgatta mindenki Laci utasításait, és egymást biztatva jöttünk ki a második játékrészre.

– Ön rutinos játékos, sok mindent elért már a kosárlabdapályán. Arra azonban nem nagyon akadt példa, hogy harminchárom ponttal legyőzzék a Pécset. Ezt hogyan tudták feldolgozni?
– Tényleg nem emlékszem arra, kaptunk-e ki egyáltalán valaha ennyire. De már Brnóban úgy ültünk fel a buszra: pontosan tudtuk, hogy nincs több esély, a második meccset meg kell nyernünk! Ennek szellemében készültünk a hazai összecsapásra, s ugyanezt éreztem akkor, amikor visszatértünk a pályára a szünet után.

– Mégsem változott a játék úgy, ahogy szerettük volna, még jobban elhúzott az ellenfél. Igazából akkor állt össze minden, amikor a huszonhatodik percben Rátgéber László időt kért, és alacsony szerkezetre váltott. Hogy élte át, hogy attól kezdve igazából egyedül állt centerposzton, szemben a hatalmas cseh fallal?
– Mint kiderült, bejött ez a váltás. Arra kért bennünket az edzőnk, hogy most aztán igazán másszunk rájuk. Azt már régen tudja mindegyikünk, hogy ennek a csapatnak a játékosai számíthatnak egymásra, s ez a nehéz helyzetekben mutatkozik meg igazán. Elmentünk addig a határig, amíg a játékvezetők engedték, hajtottuk őket a meccs végéig. Tombolt a közönség, eksztázisban játszottunk, nem lankadhattunk egy másodpercre sem, láttuk egymáson, hogy mindenki az utolsó leheletéig küzd. Ettől voltunk igazán erősek.

– Azt mondta, tudták, nincs több esély, ezért álltak így hozzá. A szerdai lesz a legutolsó esély, hiszen ha akkor kikapnak, mit sem ér a mostani diadal.
– Tudjuk, és ennek szellemében készülünk…