Zsivótzky Gyula 70 évesen is minden idejét fiának szenteli

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.02.25. 03:13
Címkék
Vasárnap ünnepli 70. születésnapját Zsivótzky Gyula. A nemzet sportolója, olimpiai bajnok, többszörös világrekorder kalapácsvető nemcsak eredményei miatt válhatott a fiatalok példaképévé, hanem azért is, mert nem ismert lehetetlent.
A tokiói olimpia előtt három hasműtéten esett át, sokáig nem is az volt a kérdés, sportolhat-e még valaha, mert az élete forgott veszélyben. Kétszáz napot töltött kórházban, 17 kilót fogyott, s csak alig fél évvel az olimpia előtt kezdhetett újra edzeni. Ennek ellenére Tokióban második olimpiai ezüstjét nyerte meg, négy évvel később Mexikóban pedig olimpiai bajnok lett. Természetesen ez a legemlékezetesebb versenye, ám a mexikói játékok mellett az 1964-es országos bajnokság is kedves neki.

Azon a nyáron, a hosszú betegség után nem én voltam az esélyes, ám riválisom, Eckschmiedt Sándor éppen a bajnokság idejére lett influenzás. Huszonötezren jöttek ki a stadionba, hogy megnézzék a versenyt, amelyet 66.60 méterrel megnyertem. Az eredményhirdetésnél hosszan, vastapssal ünnepeltek, rendkívül meghatott a közönség szeretete. Azt a napot, amíg élek, nem felejtem el.

Zsivótzky Gyula

Született: 1937. február 25., Budapest
Sportága: atlétika
Versenyszáma: kalapácsvetés
Egyesülete: Ú. Dózsa
Egyéni csúcsa: 73.76 m – világrekord (1968)
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1968), 2x olimpiai 2. (1960, 1964), olimpiai 5. (1972), Európa-bajnok (1962), Eb-2. (1966), Eb-3. (1958), Eb-4. (1969)
Melyik volt a legnehezebb viadala?
Minden olimpia nehéz volt a stressz miatt, inkább azt tudom megmondani, melyik nagy versenyem volt a legkönnyebb: a belgrádi Európa-bajnokságon 1962-ben Európa-rekorddal győztem.

És a legkedvesebb?
Nem tudom, melyik évben történt, még nagyon fiatal voltam, s harmadik lettem az országos bajnokságon. Előttem két olimpiai bajnok végzett, Csermák József volt az első, Németh Imre a második. Utólag azt mondhatjuk, három olimpiai aranyérmes állt akkor a dobogón.

Mostanában mivel foglalkozik?
Tízpróbázó fiam, Attila pályáját egyengetem. Egyelőre inkább szervezni valóm akad, a keményebb edzéseket csak tavasszal kezdjük el, mert ősszel mindkét Achilles-inát megműtötték, hogy semmi se akadályozza olimpiai felkészülését. A világbajnoki bronz és az Európa-bajnoki ezüst után most a pekingi jó szereplés a cél. Addig már nem lesz megállás, utána azonban szeretnék kicsit visszavenni a tempóból.

Hogyan ünnepli születésnapját?
Egy hete a fedett pályás országos bajnokságon az atléták rendeztek egy kis ünnepséget, pénteken Lamperth Mónika fogadott a 65 éves Hammerl Lászlóval együtt, ma pedig az olimpiai bizottságban köszöntenek. A családi ünnepre is hamarosan sor kerül, ahhoz azonban olyan időpontot kell keresnünk, amikor mindanynyian ráérünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik