Végtelen nyári történet

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.03.23. 23:41
Címkék
Alig hisszük, hogy a nyári mese folytatódik. A tavalyi, németországi világbajnokság idején lázban égő hazai szurkolók lelkesedése nem akar csökkenni. Már most tízezrek várták a tornán bronzérmet szerző csapat hétfői, duisburgi nyilvános edzését – mégha nem is tudták, mi lesz a szombati, Csehország elleni sorsdöntő Eb-selejtező kimenetele…

Ha Sönke Wortmann újból ked vet kapna a filmezéshez, lenne miről forgatnia.

A 47 éves német rendező megmutatta: lehet labdarúgásról szóló közönségfilmet úgy is készíteni, hogy sikeres legyen – Németországban legalábbis. Előbb a számunkra fájdalmas emlékű 1954-es világbajnoki döntőt dolgozta fel Das Wunder von Bern (magyarul: A berni csoda) címmel. Majd fogta kameráját, és Frank Griebe segítségével a német csapat a Konföderációs Kupán 2005-ben elért bronzérmétől kezdve egészen a 2006-os hazai rendezésű világbajnoki harmadik helyig nyomon követte válogatottja mindennapjait. A legérdekesebb jeleneteket csokorba gyűjtötte, s megszületett a Deutschland. Ein Sommermärchen (vagyis: Németország. Egy nyári mese) című dokumentumfilm.

Vajon lesz-e folytatás?

A tavalyi vb-bronz után ugyanis kijelentették Németországban: jövő nyáron már az Ebgyőzelem a cél. A kispadról Amerikába hazatérő Jürgen Klinsmann helyére kinevezett addigi segítő, Joachim Löw pedig jó úton halad afelé, hogy újból film készüljön az együttesről – és annak sikereiről. A szakember irányításával veretlen a válogatott: hét mérkőzésen hat győzelmet és egy döntetlent ért el. Az Európa-bajnoki selejtezőkön a D-csoport első helyén áll, igaz: csak jobb gólkülönbségével előzi meg a legfőbb ellenlábas Csehországot, Ciprus ugyanis még novemberben megviccelte a németeket (1–1). A szurkolók azonban kitartanak: még mindig a nemzeti csapatot övező, a vb-n is tapasztalható őrületes imádat a jellemző. Bizonyíték erre, hogy bármi is legyen a szombati, Csehország ellen idegenben megvívott selejtező eredménye, a drukkerek nem tágítanak a csapat mellől.

Jövő hétfőn ugyanis – visszatérvén Prágából – Duisburgban készül majd a szerdai, Dánia elleni barátságos találkozóra Joachim Löw gárdája. A hét eleji, nyilvános edzésre pedig két nap alatt elfogyott az összes, 31 500 ingyenes belépőjegy. Ennél többen csak egyszer, még a nyári világbajnokság előtti napokban, május végén voltak kíváncsiak a nemzeti együttesre, amikor egy düsseldorfi tréningen több mint 40 ezren látták a csapat gyakorlását.

Mivel továbbra is számtalan igénylés érkezik a duisburgi rendezőkhöz, arra kérték azokat, akiknek már van jegyük, ha nem tudnak elmenni megnézni a tréninget, juttassák vissza belépőjüket, hogy másnak átadhassák. Na persze. Bizonyos, ha Sönke Wortmann újból kedvet kapna a filmezéshez, nem csupán a hétfőn edzésre hömpölygő tömeg érne meg egy újabb dokumentumfilmet…

De ettől még a valóság felfogható nyári meseként – még ha egyelőre csupán tavasz van…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik