Magunkat vertük meg...

Noha a hazaiak legnagyobb ásza, az AS Roma támadója, Mirko Vucsinics betegséggel küszködött, nem volt meglepetés, hogy Francesco Totti jó barátja vezette ki a Gradski-stadionba az övéit, nem hagyta ki, hogy országa első válogatott futballmeccsén ő legyen a csapatkapitány – mondani sem kell, dübörgő vastaps tört ki a lelátón, amikor a hangosbemondó az ő nevéhez ért.

Az udvariasság még nem minden esetben a helyiek sajátja: először Montenegrót mutatta be a szpíker, és csak utána a vendégcsapatot, és az sem volt elegáns, ahogy a hazai drukkerek kifütyülték a magyar összeállítást és a Himnuszt, az viszont kedves volt, hogy valamiért nagy tisztelettel felolvasták a legendás Aranycsapat összeállítását.

Zuhogó esőben és a hazaiak számára döbbenetes módon kezdődött a meccs: Priskin Tamás már a harmincadik másodpercben kapura küldte a labdát. Mindez előrevetítette, hogy a magyar válogatott nem játszik majd megszeppenve, és az is gyorsan nyilvánvaló lett, hogy Várhidi Péter ráérzett a jó hadrendű összeállításra.

Ami pedig a lényeg: emlékezetesen kezdődött a történelmi meccs, hiszen: Priskin Tamás az utóbbi négy válogatott meccsén már az ötödik gólját szerezte. A folytatásban bő negyedórán át beszorítottak bennünket a hazaiak, de igazán nagy helyzet nem alakult ki Végh Zoltán kapuja előtt. A válogatottunk többet birtokolta, a csúszós füvön is jól tartotta meg a labdát, igyekezett paszszolgatva kijönni a tizenhatosa előteréből. Külön említést érdemel az, hogy Hajnal Tamásék veszélyes támadásokat vezettek, bátran lőttek távolról is kapura.

Szünet után a hazaiak megpróbálták felgyorsítani a játékot, de nemigen tudtak helyzetet kialakítani.

Ekkor még nem is volt semmi gond a hátsó alakzattal, a négy védő megfelelően helyezkedett, s a játékosok, ha kellett, kisegítették egymást. A két szélső bátran felzárkózott az akciókhoz a vonalak mentén, és ez a játék akkor is működött, ha néhány technikai hiba időnként labdavesztést eredményezett. Várhidi Péter a négy védő elé rendre három középpályást vezényel, ebből kettő szűrő pozícióban, és itt Tóth Balázs és Vadócz Krisztián sokat futva, sokszor szerelve futballozott, igaz, figyelmeztető jel volt a második félidő elején, hogy az eladott labdákból egyre többször veszélyeztetett Montenegró: Fülöp Márton bravúros védései kellettek ahhoz, hogy ne szülessen meg az egyenlítő találat. Huszti Szabolcs beállását követően Haj-

Folytatás a 3. oldalon