Csak a Sampdoria! Azután lehet, hogy Ukrajna?

És akkor a 17. percben Koman Vladimir a Sampdoria térfelének közepén kapott labdát, majd harmincméteres labdavezetés után tökéletes ütemben ugratta ki a leshatáron kifelé mozgó Bonazzolit, aki a kifutó Abbiatit megelőzve a Torino kapujába gurított… Igaz ugyan, hogy az olasz televízió kommentátora ukrajnai születésű „ragazzóról” beszélt, de azért „Volo” – ahogy édesapja szólítja – mégiscsak a magyar korosztályos válogatott labdarúgója.

De vajon az-e?

Alig hinném – említi az idősebb Koman Vladimir, a Sopron 43 éves utánpótlásedzője, a Nemzeti Sportban is címlapra kerülő játékos édesapja. – Természetesen élete sorsfordító kérdéseiben ő dönt, végtére is elmúlt már tizennyolc éves, azonban „Volót” most csak a Sampdoria érdekli. Hetvenhat percet játszott a felnőttcsapatban, a Luigi Ferraris Stadionban, csodálatos dolgokat írt róla a La Gazzetta dello Sport, no meg az önök lapja is, és tökéletesen érthetően csak azon jár az esze, hogy a következő fordulóban a római Stadio Olimpicóban is pályára léphessen. Ha az én véleményemre kíváncsi, a fiam nem játszik a magyar U19es válogatottban…

Megsértődött a gyerek, amikor hallotta, olvasta Várhidi Péter kapitány szavait?

Miért, maga boldog lett volna?

Előbb semmibe veszik a teljesítményét, aztán most meg – nyilván a felzúdulás meg az internetes fórumokon olvasott vélemények hatására – hirtelen mégis behívják a keretbe. Olyan ez, mint amikor a kutyát oldalba rúgják, aztán vigasztalásul odavetnek neki egy csontot…

És ha a meghívó Ukrajnából érkezne?

Elgondolkoznánk rajta. Tudja, a fiamat ott is figyelik, számon tartják, s mi tulajdonképpen ukránok vagyunk, a feleségem is meg én is. Tizenhét évvel ezelőtt profi labdarúgóként kerültem Magyarországra, egy szót sem tudtunk magyarul, s bizonyára ön is hallja, még mindig érződik a kiejtésemen a szlávos akcentus. Persze „Volo” kettős állampolgár, szinte az egész életét Magyarországon élte le.

Igaz-e, hogy négy évvel ezelőtt majdnem elvitte az MTK?

Szerette volna, de a gyerek kijelentette, hogy ő Magyarországon csak a Haladásban játszik, semmiképpen sem megy a kékfehérekhez. Mit gondol, mi az oka annak, hogy a gyereket a tavaly nyár óta mellőzik? Nem tudom, ezt Várhidi Pétertől kellene megkérdeznie. Mindenesetre amikor tavaly Japánban túrázott az U17-es válogatott, s már nem Both József volt a kapitány, Várhidi Péter félrevonta a fiamat – a csapatkapitányt –, és azt mondta neki: ő már kinőtte az U17-et, s a tizenkilenc éveseknél lenne a helye. Na, attól kezdve idehaza gyakorlatilag elfelejtették… Maga érti ezt?

Nem nekem kell értenem. Ön szerint fiának ott a helye a magyar nagyválogatottban?

Szerintem – ha abszolút mércével mérek – még korai lenne neki a válogatottság, de ha azt nézem, az elmúlt fél évben kik fordultak meg a nemzeti tizenegyben, nyugodtan odaférne ő is.

Milyen gyerek „Volo”, ha érti, mire gondolok?

Persze hogy értem. Szóval lehet, hogy jó futballista, de annál sokkal jobb ember! Hat nyelven beszél perfektül, anyanyelve az ukrán, ettől alig különbözik az orosz, egyéves korától Magyarországon élt, az óvodában németül és angolul tanult, Genovában pedig már három hónap után folyékonyan beszélt olaszul, természetesen olasz gimnáziumba jár.

Szóval nyelvzseni.

Inkább legyen futballzseni!

Mi az ideális posztja?

A középső irányító középpályás, de a Sampdoriában többnyire a jobb oldalon játszik. Született jobblábas, de mindkét lábbal kifogástalanul lő és passzol. Nézze, én edző vagyok, tisztában vagyok vele, mit beszélek, és azt is tudom, mit ér a fiam: nem euróban kifejezve, hanem hogy milyen futballista. Azt mondtam neki, ne törődjön semmivel, beszéljen helyette a játéka, s én mindenben, amit ő elképzel, támogatni fogom. Ha csak a Sampdoriában akar futballozni, abban, ha a válogatottban, abban is. Legyen az akár a magyar, akár az ukrán…