Érzelmek nélküli profi

Létezhet barátság a világ legjobb sakkozója és egyik legfőbb kihívója között?

Civilben feltétlenül, a tábla mellett azonban nincs barátság – mondta Vlagyimir Kramnyik. – Ott én kíméletlen profi vagyok, érzelmek nélkül, de másképpen nem is lehet művelni ezt a szakmát. Játszmák előtt és után azonban kiváló a kapcsolatom Lékó Péterrel, 1995 óta – amikor először mérkőztünk meg – talán senkivel sem váltottam annyi partit, mint vele, ő pedig határozottan állítja, eddig velem játszott a legtöbbször. Tisztelem Lékót a klasszisáért, tökéletes felkészültségéért, a sakkvilág legszűkebb elitjébe sorolom. S legalább ilyen fontos, hogy az egyik legfairebb sakkozó a nemzetközi élmezőnyben.

Harmincnégy pont választja el önöket az Élőrangsorban, ön a második-harmadik, Péter a nyolcadik. Jelentős ez a különbség?

Minden relatív. Tavaly ilyenkor például nekem éppen annyi pontom volt, mint most Lékónak, s ő előttem állt a rangsorban. Tornáról tornára változnak az erőviszonyok, a sakk nem olyan sportág, amelyben hosszú éveken át egyenletesen, megingások nélkül tarthatja a szintet az ember.

Nekem most volt egy erős fél évem, Péternek egy kicsit gyengébben ment, de meggyőződésem, hogy rövidesen felszálló ágba kerül.

Kétezer-négyben, Brissagóban az utolsó parti előtt hat hétre vesztésre állt a Lékó elleni világbajnoki döntőben. Hogyan készült az utolsó partira, mi járt a fejében?

Reálisan számot vetettem az esélyeimmel, s tudtam, hogy legfeljebb harminc százalék a sanszom arra, hogy megverjem Pétert, ezzel kiegyenlítsek, s megvédjem a címem. Igyekeztem nem túlpörögni, arra összpontosítottam, hogy nyugodt legyek, megpróbáltam levenni a felelősség terhét a saját vállamról. Aztán lejátszottuk a partit, s én nyertem – nem tagadom, a szerencsének is volt benne szerepe.

Nem különös, hogy ugyanaz a menedzserük – a német Carsten Hensel?

Csöppet sem. Kedvező ez a felállás, már csak azért is, mert sok a közös fellépésünk.

Most jár harmadszor Magyarországon. Szeret nálunk sakkozni?

Nagyon! Először 1992-ben, tizenhét éves kamaszként versenyeztem az önök országában, s az orosz válogatottal megnyertük a csapat Európa-bajnokságot. Másodszor kilenc évvel később, Budapesten játszottam Péterrel tizenkét játszmás rapid viadalt, azt hét ötre megnyertem. Emlékszem, mindig tömve volt a terem sakkrajongókkal.

Péterrel most is itt van a felesége, ön viszont egyedül jött, pedig… – …pedig a közelmúltban nősültem, egy francia lányt vettem feleségül, a Figaro című napilap munkatársát. Párizsban is élünk, s most azért nem tudott velem tartani, mert a francia elnökválasztás második fordulója rengeteg munkát ad neki. Pedig nagyon szerettem volna, ha Miskolcon szurkol nekem. Egyrészt hiányzik, hogy nincs itt, másrészt amikor ő jelen van, még sohasem szenvedtem vereséget. Remélem, ezúttal sikerül leküzdenem ezt a hátrányt is, nem csak a kemény ellenfelet…