A Loki fékjét nem lehet behúzni

Annyiszor és oly aggodalmas stílusban hangzott el szombat délután az Oláh Gábor utcai stadionban a „Még egy zsákot!” mondat a debreceni pályamunkások részéről, hogy a mai magyar futball ügyeiben feltehetően abszolút járatlan, a nyelvet nem beszélő román játékvezetők is arra a – helyes s egyben hitetlenkedő – következtetésre juthattak, hogy ha a magyar bajnok mobil arénájának környékéről, a felépítmény tövétől 12 zsáknyi tégla- és betontörmeléket kell összeszedetni a pályabejárást követően, vajon mire apellálhattak a magyarok az Ebpályázat másfél héttel ezelőtti cardiffi elbírálása során.

A FIFA-kerettag román hármas egyébiránt Bede Ferenc két héttel ezelőtti bukaresti vendégszereplésének – a játékvezető a Román Kupa negyeddöntőjében a National Bucuresti–Timisoara összecsapást dirigálta – viszonzásaként érkezett Debrecenbe, s Alexandru Deaconunak sikerült úgy levezényelnie az első félidőt, hogy meg sem tapogatta a zsebében lapuló sárga lapot. Nem mintha nem lett volna oka a kártya használatára, csakhogy a két irányból érkező panaszok süket fülekre találtak nála, míg a „tüskéket” felettébb elnézően büntette.

A Győr nem csupán a védekezését szervezte meg körültekintően – a három bekkhez a jobb, illetve bal szélen Bank István, valamint Rozsi József zárt vissza, ha szükség volt rá, támadásban ugyanakkor azonnal csatlakoztak a Pákolicz Dávid, Tokody Tibor kettős mellé. A látottak alapján kevéssé keltett meglepetést, hogy a félidő egyetlen nagy lehetőségét az ETO hagyta ki Pákolicz Dávid révén. A Loki tompultsága annak is betudható volt, hogy az utóbbi időben húzóemberré váló Dzsudzsák Balázs elől Bank István tökéletesen zárta le a területet, s a fiatal fedezet nélkül jóval vérszegényebb volt a Loki támadójátéka a korábbi összecsapásokon látottakhoz képest.

A sótlan első felvonás láttán Miroslav Beránek, a hazaiak cseh mestere újból – a mérkőzésen immár másodszor – a változtatásra voksolt: a jóval a szünet előtt meghúzott Leandro–Kiss Zoltán helycsere hatását tekintve nem csökkentette az unalmat, bár kétségtelenül stabilabbá tette a DVSC középpályás védekezését, így a félidőben az indiszponált Takács Zoltán helyére beálló Sándor Tamásra várt a feladat, hogy a gazdátlan karmesteri pálcát magához vegye.

A Loki aztán röpke kilenc perc alatt eldöntötte a mérkőzést – a kötelező győzelem koloncától megszabadulva pedig ténylegesen játszani kezdett.

Az ETO csupán az első találatig bizonyult a DVSC méltó partnerének, Klement István együttese éppen akkor csődölt be látványosan, amikor a játékfelfogást illetően változtatnia kellett volna – legalább a pontszerzéshez. A második félidő alapján a címvédő győzelme megérdemelt, még ha az első gólt megelőző büntető jogossága némi vitát válthat ki.

Mellesleg Alexandru Deaconu is boldogan térhetett haza: össznépi megelégedésre fújta a sípot, ráadásul, ha hallotta, sem értette az este számára egyetlen kellemetlen megjegyzését, a legismertebb, Erdéllyel kapcsolatos rigmust.