Viharos Dunaferr-siker

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék
A három nyert találkozóig tartó férfi bajnoki elődöntőben a Dunaferr és a Pick-Szeged másodszor találkozott, és most döntetlen az állás.

Az elődöntő első, szegedi összecsapásán erőlködés nélkül diadalmaskodott a Pick, amelynek a játékosai és a vezetői nem titkolták, hogy nyerni jöttek Újvárosba. A Dunaferr ugyanakkor az egyenlítésre törekedett, hogy esélye maradjon a továbbjutásra.

A Dunaújváros hatalmas lendülettel vetette magát a csatába (4–2), és Császár Gábor vezérletével feszes iramot diktált. A szegediek kényelmesen, szinte öregurasan kézilabdáztak. Törő Szabolcs sorozatban lőtte látványos góljait, Zubai Szabolcs kikapcsolta a játékból Ilyés Ferencet, Peter Kukucka pedig a másik oldalon őrizte Milorad Krivokapicsot és Danijel Andjelkovicsot.

Vladan Matics edző igyekezett cserékkel frissíteni csapatát, amelynek tagjai gyakran vitatkoztak mind egymással, mind a játékvezetőkkel. Csúnya jelenete volt a találkozónak, amikor Andjelkovics és Zubai összeütközött, majd a bírók piros lapot adtak a szerb irányítónak. Az ő kiválása roppant érzékeny veszteség volt a Picknek. A Dunaferr 14–7-re elhúzott, és semmi jele sem volt annak, hogy a vezér nélkül maradó Szeged felzárkózzon, netán fordítson.

A szünetben Andjelkovics kiállításáról Kabók József, a zsűri elnöke elmondta, hogy Andjelkovics súlyos szabálytalanságért kapott kiállítást, majd vitázott a bírókkal, ezért újabb kétperces büntetéssel sújtották. Ez viszont már a harmadik kiállítása volt, ezért végleg ki kellett szállnia a játékból.

Paprikás hangulatban folytatódott az elődöntő, s a néha magára találó Pick 17–9 után kezdett ébredezni (21–17). De Imre Vilmos kapust cserélt, és Mikler Roland meghálálta a bizalmat. Megakadt a Szeged felzárkózása, a kisebb csodát művelő Dunaferr pedig Császár és Törő találataival magabiztosan haladt a győzelem felé. Az újvárosiak érdemeit nem csökkentette, hogy a Pick főleg támadásban gyengélkedett. A végjátékban görcsösen igyekezett a Szeged (27–24), de már nem tudta behozni hátrányát. A Dunaferr nagy szívvel és okosan küzdve egyenlített összesítésben. Az elődöntő harmadik találkozóját szerdán Szegeden rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik