Milliárdosok különcsatája

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 00:33
Címkék
Ilyen még nem volt, három angol és egy olasz klub került a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, s játssza a visszavágókat – Európa legmagasabban jegyzett kupasorozatában továbbra sem hiánycikk az izgalom és a minőség. Na meg a pénz, amely elképesztő intenzitással áramlik a sztárcsapatok kasszájába. Öt férfi, négy klub – lássuk, kik azok a millliárdos tulajdonosok, akik most csapatukkal Európa trónjára törnek.

ROMAN ABRAMOVICS

A világ leggazdagabb árvája

Négyévesen elárvult – tizennyolc hónaposan elvesztette édesanyját, három évvel később édesapját is –, bácsikájánál nőtt fel Szibériában. Diákként műanyag játékokkal kereskedett, később mérnöknek tanult. A nyolcvanas évek vége felé a peresztrojka hullámain, huszonegy évesen vállalkozást alapított, 1993-ban beszállt az olajüzletbe, s ennek köszönheti vagyona jelentős részét. A Forbes című amerikai gazdasági magazin 18.7 milliárd dollárra (mintegy háromezermilliárd forintra) becsüli vagyonát, Oroszország leggazdagabb embere, a világon tizenhatodik a rangsorban.

2003. július 1-jén 210 millió euróért (51.6 milliárd forintért) megvásárolta a Chelsea-t, és azóta további 750 millió eurót (184.5 milliárd forintot) pumpált a gárdába. Célja természetesen a BL-győzelem, ugyanakkor egy kategóriával lejjebb is érdekelt, támogatja az orosz CSZKA Moszkva csapatát is. Érdekeltségei vannak Moszkvában, Londonban, Dél-Franciaországban. Feleségétől, Irinától nemrég vált el.

GEORGE GILLETT, TOM HICKS

Jégről léptek a fűre

Az amerikai üzletemberek ez év februárjában vásárolták meg a Liverpoolt 714 millió euróért (175 milliárd forintért), és kiegyenlítették az egyesület 100 millió eurós (24.6 milliárd forintos) adósságát is. Vagyonukat hozzávetőleg egymilliárd euróra (246 milliárd forintra) becsülik a szakértők. Céljuk, hogy olyan csapatot alakítsanak ki, amely felveheti a versenyt a Chelsea-vel és az MU-val. „Fontosabb játékosainkat megtartjuk, új sztárokat igazolunk, és a fiatalokra is építünk” – jelentették be. George Gillett televízióállomásokat, újságokat s húsgyárakat birtokol, Tom Hicks a nyolcvanas években vett át olyan üdítőgyártókat, mint a Dr. Pepper és a 7Up.

Mindketten NHL-jégkorongcsapatok tulajdonosai: Gillett, akinek felesége és négy fia van, a Montreal Canadiens, míg a hatszoros apuka Hicks a Dallas Stars gárdájával büszkélkedhet. Utóbbi a Texas Rangers nevű baseballcsapat gazdája is.

MALCOLM GLAZER

Az olajmenő kobold

New Yorkban nőtt fel egy Litvániából bevándorló zsidó család ötödik gyermekeként. Tizenöt évesen elvesztette édesapját, és legidősebb fiúként átvette műhelyük irányítását, később pedig ingatlanokba fektette pénzét. Olajjal és földgázzal kapcsolatos ügyletei tették milliárdossá az amerikai üzletembert. Felesége Linda, öt fiúgyermekük és egy lányuk született. 1995 óta tulajdonosa a floridai Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapatnak, amely 2003-ban Super Bowlt nyert. Még abban az évben megkezdte az angol Manchester United részvényeinek felvásárlását. 2005-re 28 százalékot birtokolt, majd 29 százalékra növelte részesedését. Összesen 1.1 milliárd eurót (270 milliárd forintot) fektetett a csapatba. Célja, hogy új piacokat keressen, főleg Ázsiában és hazájában szeretne még több bevételre szert tenni. Egykori vörös szakálla és köpcös alkata miatt gyakran koboldként emlegetik.

SILVIO BERLUSCONI

Saját szigetén pihenhet

Az olasz vállalkozó, politikus és médiamogul becsült vagyona tízmilliárd euró (2.5 ezer milliárd forint). A Forbes című amerikai gazdasági magazin szerint Olaszország leggazdagabb embere. Silvio Berlusconi példaképe nem más, mint Napóleon. 1994 és 1995, majd 2001 és 2006 között miniszterelnök, öt gyermek édesapja, második feleségével, Veronicával él. Vállalata neve Fininvest, amely televízióadókat, könyvkiadókat és áruházláncokat birtokol. Immáron 1986 óta tulajdonosa az AC Milan együttesének. Nem sokkal színre lépése után olyan játékosokat vásárolt, mint Marco van Basten és Ruud Gullit. Milliós nagyságrendű befektetéseivel a világ legjobb, legerősebb klubját kívánja létrehozni. Legnagyobb fogásként a brazil Ronaldinhót szeretné a csapathoz édesgetni, „potom” százmillió euróért (24.6 milliárd forintért). Saját szigete van a Karib-tengeren, egy korábbi kalózsziget, amely most az ő nevét viseli. Ráncait már felvarratta, zsírleszíváson is átesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik