Végre parádéztak

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 00:33
Címkék
Először találkoztak a nagycsapatok az oroszországi vébén, s mind a házigazda és Finnország, mind Csehország és az Egyesült Államok remek összecsapást vívott egymással.

Az oroszországi vb ötödik nap jáig kellett várni az első igazi csúcstalálkozókra, de a házigazdák Finnország elleni összecsapása megért minden várakozást. Az eddigi, kiscsapatok elleni kétes értékű bűvészkedés után mindkét gárda megmutatta: erős ellenféllel szemben is csodálatos hokira képes.

A meccs az első két harmadban sem volt éppen unalmas, de az igazi parádét a záró felvonás hozta, amelyre 4–1-es orosz vezetéssel fordultak a csapatok. Jukka Hentunen találatával azonban szépítettek, és ettől vérszemet kaptak a finnek: feljöttek egy különbségre, és az egyenlítésre is megvolt az esélyük. A végére maradt még egy gyors gólváltás, amely után az északi gárda óriásit küzdött a döntetlenért, de hiába, így az oroszok csoportgyőztesként, lépéselőnnyel mehetnek a középdöntőbe.

A kiesés elkerüléséért a D-csoportból a Dániától egygólos vereséget szenvedő Ukrajna játszik majd, és a B-csoportban Fehéroroszországtól 5–2-re kikapó Ausztria alsóházi helye is biztos már.

Ugyancsak kiváló csatát vívott Csehország és az Egyesült Államok: a csehek nyolc perccel a meccs vége előtt 3–1-re vezettek (közben volt egy kisebb, 60 perc kiállítást hozó verekedés a cseh kapu előtt), de az amerikaiak egy emberhátrányos és egy emberelőnyös találattal jó másfél perc leforgása alatt egyenlítettek. Ám 68 másodperccel az összecsapás vége előtt Jaroslav Bednár egy kapu mögül visszatett passz után belőtte a csoportgyőzelmet jelentő gólt.

Még hétfőn a C-csoportban Szlovákia 5–1-re győzött Németország ellen, míg Kanada a németek után Norvégiával is megszenvedett, mielőtt a záró felvonásban szerzett két góllal 4–2-re felülmúlta volna az északiakat. A válogatott szereplése még a kanadai parlamentben is téma volt: a franciaajkú kanadaiakat képviselő ellenzéki pártok tiltakoztak Shane Doan csapatkapitányi kinevezése ellen, miután a Phoenix hokisa két esztendeje állítólag szidalmazott két francia-kanadai bírót egy Montreal elleni NHL-meccsen. Azóta ugyan kiderült, hogy valószínűleg egyik csapattársa volt a tettes, de edzőjének és a többi játékosnak így is nyilvánosan ki kellett állnia érte.

Az A jelű négyesben egy-egy újabb győzelemmel Svájc és Svédország is biztosította helyét a középdöntőben.

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: Paks–Puskás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
2 órája

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
2 órája

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
2 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
3 órája

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik