A pokolból a mennybe

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 23:36
Címkék

Sokáig emlékezetes csatát követő hetespárbajban győzött a férfi kézilabda-bajnokság elődöntőjében szombaton a Dunaferr, amely összesítésben egyenlített (2–2), vagyis szerdán 18 órától következhet a mindent eldöntő ötödik, szegedi összecsapás.

„Kizárólag egy célunk van, bejutni a fináléba, hiszen ezen múlik Bajnokok Ligája-szereplésünk a következő évadban – mondta Vladan Matics, a PickSzeged edzője. – Ennél semmi sem fontosabb, és ezt tökéletesen tudják játékosaink is, akik sportszerű meccsen szeretnének nyerni. Tudjuk, pokoli nehéz lesz, mert a Dunaújváros is nagyon készül, de a győztes a mennyországba juthat. Sérültjeink felépülnek szerdára, és együttesünk a szurkolók segítségével kiharcolja a továbbjutást.”

A dunaújvárosiak persze szintén bizakodnak az ötödik meccs előtt, hiszen az esélyesebbnek tartott Szeged kétszeri legyőzése joggal tölti el őket egészséges önbizalommal.

„Szombati sikerünket támogatóinknak ajánlottuk, s kérem, hogy bízzanak továbbra is ebben a remek közösségben” –

idézte fel a negyedik mérkőzés hangulatát Imre Vilmos, a Dunaferr mestere. A szakember úgy látta – utalva az óvásra

–, hogy most akár a hatodik meccset is vállalta volna csapata, amely lendületben van. Persze a videós elemzésen az is kiderült, hogy – szigorúan szakmai szempontból – csak közepes teljesítményt nyújtott a Dunaferr, ám Rosta Miklósék hatalmas szívvel küzdve diadalmaskodtak. Imre Vilmos hozzáfűzte: együttese tud ennél magasabb színvonalon is játszani, ugyanakkor nincs veszítenivalója. Megpróbál figyelni az erőbeosztásra, bár a kulcsemberek mindkét oldalon erejük végső tartalékait élik fel. A továbbjutó szombaton kezdi a finálé három győzelemig tartó párharcát az MKB Veszprémmel, amely a PLER-t győzte le az elődöntőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik