Feltüzeli a pokoli hangulat

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.05.24. 23:53
Címkék
Egyre közelebb a nap, amikor kiderül, hol tart valójában az átalakított magyar válogatott: június 2-án Görögországban, majd 6-án Norvégia ellen játszik Eb-selejtezőt Várhidi Péter csapata. A külföldön profiskodó válogatottak már elkezdték a felkészülést a mérkőzésekre, hétfő óta a Népligetben edzenek – Huszti Szabolcs a csütörtöki gyakorlás után nyilatkozott lapunknak.

Pályafutásának eddigi legjobb szezonját zárta. Ha Huszti Szabolcs statisztikai adatait böngésszük, megállapíthatjuk, hogy a 27-szeres magyar válogatott középpályás remekelt: a Bundesliga tizenegyedik helyén végző Hannover csapatában harmincegy bajnoki mérkőzésen lépett pályára kezdőként, s az együttes kanadai táblázatán – holtversenyben Vahid Hasemjannal – tizenegy ponttal (négy gól, hét gólpassz) az első helyen fejezte be az idényt. Hétfő óta – külföldön profiskodó tásaival együtt – a Ferencváros népligeti edzőpályáján készül Várhidi Péter szövetségi kapitánnyal, hogy az Eb-selejtezőkön jó formában legyen.

A hét eleje óta a Görögország és Norvégia elleni Eb-selejtezőre készül. Mit vár a mérkőzésektől?

A norvégoktól idehaza kikaptunk, a görögökkel még nem játszottunk, úgyhogy, mint minden válogatott meccs előtt, az a nagy kérdés: mire vagyunk képesek a nagyobb játékerőt képviselő nemzeti együttesek ellen. Mindenesetre – ahogyan mindig – most is győzelmet várok.

Optimistának tűnik. Csak nehogy úgy járjunk, mint az U19-es válogatott írországi tornája előtt: bizakodtunk, bravúrra készültünk, aztán maradt a realitás.

Azt a csapatot a média túlmenedzselte. A lényeg az, hogy nem kell eltemetni a fiatalokat. Lehet, ha újrajátszanák a tornát, kilenc ponttal az élen végeznének. Most azonban nem a korosztályos együttesről, hanem a nagyválogatottról van szó. Márpedig az a legfontosabb.

Önnek minden bizonnyal nem lesz szokatlan a krétai katlan, hiszen az idén volt ideje hozzászokni a forró hangulathoz.

Ha a német bajnokik miliőjére gondol, valóban. Mint minden világbajnokságot rendező ország esetében, Németországban is kitört a futball-láz: csodálatos stadionokban eszméletlen hangulatú meccseket játszottunk. Engem feltüzel a pokoli közönség. Elég annyit megemlítenem, hogy a hannoveri arénában is rendre ötvenezren buzdítottak bennünket, a legalacsonyabb nézőszám huszonnyolcezer volt.

Ehhez a csapat nem várt jó teljesítményére is szükség volt. Hogy értékeli a Hannover idei produkcióját?

Nehéz mit mondani. Ha az idény eleji formánkat vesszük figyelembe, csalódás a tizenegyedik hely, az utolsó öt fordulóban pedig olyan eredmények is születhettek volna, amelyek után kieső helyre sodródunk. Megjegyzem, ugyanígy az UEFA- vagy Intertotó-kupát érő helyet is megszerezhettük volna. Hihetetlenül szoros volt a mezőny.

A csapat kiváló szereplésében önnek is nagy szerepe volt: a kanadai táblázaton holtversenyben az élen végzett.

Azt a néhány fordulót kivéve, amelyen sérülés, illetve öt sárga lap miatt nem játszhattam, az összes mérkőzésen kezdőként kaptam lehetőséget. Minden játékosnak fontos, hogy bízzanak benne, és úgy érzem, mind az évad elején, mind pedig az új edző érkezése után számítottak rám. Kijelenthetem: pályafutásom legjobb idényén vagyok túl, de remélem, lesz még ennél is jobb.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik