Aki a falon is átmegy

Mi ez a zsivaj?Mi ez a zsivaj?

Strandon vagyunk a Matyéren. Reggel hatkor lett vége a születésnapi bulinak, most dél van, javában zajlik a regenerálódás. Itt van mellettem a vőlegényem, a szegedi kenusok, családias a hangulat. Mikor nyilatkozzon az ember, ha nem ilyenkor?

Isten éltesse sokáig!

Köszönöm.

Jól van?

Jobban nem is lehetnék!

Ez kicsit olyan kincstári jókedvnek tűnik…

Pedig valódi. Miért kellene szomorkodnom?

Mert csak a kétszáz egyesben indul a pontevedrai Európabajnokságon.

De indulok, s minden bizonnyal a világbajnokságon is fogok. Nem hinném, hogy nekem még bizonyítanom kellene a világ előtt két olimpiai és tizenegy vébé-aranyérem után. Én már megmutattam, hogy mit tudok és mit nem.

Mi az, amit nem tud?

Alakoskodni, magamba fojtani a véleményemet. Vagy kozmetikázni a mondanivalómat.

Elmondaná, hogy is volt az az április végi eset a szolnoki Holt-Tisza partján?

Honnan is kezdjem…? Tudni kell, hogy 2006. augusztus 20-a óta nem evezett együtt az ötszázas négyesünk, jó fél év után ez volt az első közös pályánk. Paksy Tímea sztrókol, utána Kovács Kati ül, majd én, a hármas beülőben, hátul pedig Fazekas Krisztina.

Nem ment alattunk valami fényesen a hajó, ráadásul mellettünk húzott egy másik négyes, amelyben szintén csupa világbajnok ült, tehát nem kutyaütők, és Kati nénin kívül Schmidt Gábor főtitkár is kísért bennünket a motorcsónakjával.

És akkor kikaptak a másik négyestől.

Hát éppen ez az! Amikor a pálya végére értünk, megfordultunk, megbeszéltük, mi a hiba, összekaptuk magunkat, és különféle résztávokon, száz meg kétszázötven méteren jó alaposan megvertük a konkurens hajót. Aztán még evezgettünk kicsit levezetés gyanánt, majd kikászálódtunk a partra. És akkor Kati néni odajött hozzánk, megkérdezte, mi a véleményünk.

És mi volt?

A másik három lánynak semmi, én viszont elmondtam, hogy dőlt a hajó, még az oldalára ragasztott matrica is beleért a vízbe, pedig annak nem lenne szabad. Rövid csönd után Kati néni végigmért, és így szólt: „Nem gondoltam volna, hogy te szólalsz meg. Hiszen te voltál az, aki dobálta magát, miattad ment ilyen pocsékul a hajó!” Erre visszakérdeztem. „Kati néni, maga szerint én az egyesben és a párosban dobálni szoktam magam?” Mire ő: „Egy gramm erőt sem adtál bele, és még a többieket vádolod?!”

Mondta nekem, aki úgy kihajtottam magam, hogy reszketett a lábam. Egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkomon, csak megfogtam a lapátot, és elindultam a faház felé, ahol laktunk. „Hová mész?” – ripakodott rám, én meg csak mentem, mentem a házikó felé. „Akkor ki

vagy rúgva, a k…a életbe!”– kiáltotta utánam. Én meg a kunyhóba érve összecsomagoltam, és hazautaztam Szegedre…

Ennyi az egész?

Néhány perc múlva már hívott Petrovics Kálmán, a szakosztályvezetőnk, mert persze Kati néni telefonált neki, és olyanokat mondott, hogy a másik négyes szanaszét vert minket, ami szemenszedett hazugság. Meg hogy én folyton ellógtam az edzéseket ilyen-olyan indokkal, holott semmivel sem hiányoztam többet, mint a többiek.

Mikor sírt legutóbb?

Tegnap… De miért kérdi? Nincs nekem semmi bajom, ha visszapörgethetném az idő kerekét, ugyanígy cselekednék. Boldog vagyok, örülök, hogy így alakult az életem.

Nem valami meggyőző.

Pedig így gondolom. Dolgozom a pekingi olimpiáért, jelen állás szerint csak az egyesre készülök, mert abban nem nagyon hiszek, hogy Kovács Katival össze tudok ülni. Kati néni úgysem engedné.

Csalódott valakiben?

Kati néniben feltétlenül meg a lányokban is, mert eszükbe sem jutott, hogy kiálljanak mellettem. De tudja, mit, ne is írja azt, hogy csalódtam bennük! Inkább azt írja, hogy szurkolok nekik, sikerüljön az Európa- és a világbajnokság, legyenek elsők!

Emlékszik még arra, amikor először találkozott Fábiánné Rozsnyói Katalinnal?

Hogyne, mintha tegnap lett volna. Az akkori edzőmmel, Svidró Józseffel mentünk Szolnokra, ahol Kati néni szólt, hogy eddzek velük egyet, én meg majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy a példaképem, Kőbán Rita mellett lapátolhatok. Tizenhat éves voltam.

A szponzorát nem izgatja, hogy csak a kétszáz egyesben indul világversenyen?

Dehogy, sőt írja meg, hogy köszönöm a T-Mobile-nak, hogy kiállt mellettem. Az olimpián úgyis ott leszek, az nekem becsületbeli ügy. Aztán meg férjhez megyek.

Ki a szerencsés?

Csányi Szilárd autóértékesítő.

Tényleg, milyen kocsival jár?

Egy kicsi, tört fehér színű Chryslerrel. Igazi női kocsi, imádom.

Nem akarok több sót dörzsölni a sebeibe, de miért hagyott ott csapot-papot, amikor Szegeden elveszítette a válogatót Kovács Katival szemben?

Mi az ördögöt tudtam volna mondani? Amikor a riporterhad futva megindult felém, csak arra gondoltam, de jó lenne most Bácskapalánkán lenni. Be is ültem a Chryslerbe… Másfél óra az út hazáig. Olyan jó volt látni édesanyámat…

Tudott aludni azon az éjszakán?

Nagyon nehezen. Ha egyáltalán azt alvásnak lehetett nevezni…