Drága mulatság lesz a brazil megszerzése

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 01:23
Címkék
Bernd Schuster zöld utat kapott a Getafe elnökétől, így a héten megegyezhet a Real Madriddal, és elfoglalhatja a spanyol bajnok kispadját. Ha lehet hinni a spanyol lapoknak, elképzelhető, hogy hamarosan a Milan egyik legnagyobb sztárja, a brazil Kaká is csatlakozhat a királyi gárdához.

Miközben Bernd Schuster megkapta az engedélyt a távozásra Angel Torres Getafeelnöktől, Kaká arra kérte Silvio Berlusconit, a Milan első emberét, üljön le tárgyalni a Real Madrid vezetőivel, és fogadja el a spanyol bajnok ajánlatát.

Ha a spanyol lapokban megjelenő hírek ezúttal is olyan biztosak, mint azok, amelyek Fabio Capello távozását jósolták meg, akkor kijelenthetjük, hogy Kaká a királyi gárdában folytatja pályafutását. Ez az ügy azonban sokkal összetettebb az olasz tréner szerződésbontásánál. Azt ugyanis tudtuk, hogy a Realnál nem elég megszerezni a Primera División első helyét, látványos, közönségszórakoztató futballt követel a publikum, márpedig a Fabio Capello vezette Real Madrid hiába küzdött, harcolt, a csapat játéka nem nyűgözte le a szurkolókat – ebbe pedig belebukott a sztáredző.

Kaká szerződtetése körül azonban nem minden ilyen egyértelmű.

Noha a Real Madrid hajlandó 80 millió eurót (20 milliárd forint) fizetni a brazil világsztárért – ha az üzlet megköttetne, a támadó középpályás lenne minden idők legértékesebb labdarúgója –, a pénztől nem ájulnak el Milánóban. Elég csak arra gondolni, hogy Silvio Berlusconi akár 50 millió eurót (12.5 milliárd forint) is átutalna a Chelsea-nek Andrij Sevcsenko visszaszerzéséért.

„Belefáradtam már ebbe történetbe – mondta az olasz klub elnöke. – Kaká nem megy sehova, mindenki verje ki a fejéből a szerződtetését.”

Az elnök nyilatkozatát állítólag titkos találkozó előzte meg, amelyen a brazil futballista arra kérte főnökét, hogy legalább hallgassa meg a madridi vezetők ajánlatát, s ne mondjon rögtön nemet a megkeresésre. Hogy aztán a spanyol AS című újság miként hallgatta ki a beszélgetést, nem tudni, mindenesetre a lap nyilvánosságra hozta a labdarúgó szavait.

„Presidente, már mindent megnyertem a Milannal, és amióta itt vagyok, a maximumot nyújtom a klubért – mondta Kaká. – Most azonban hív a Real Madrid. Örülök a lehetőségnek, hatalmas kihívás lenne számomra. A döntés az ön kezében van, csak annyit kérek, legalább hallgassa meg a spanyolokat...”

Miközben folyik a találgatás Kaká sorsát illetően, továbbra is téma Bernd Schuster madridi szerződtetése: immár szinte biztos, hogy a német szakvezető veszi át a csapat irányítását, állítólag a héten be is mutatják a Getafétől érkező edzőt. Az üzlet létrejöttéhez már csak egy telefonhívásra van szükség.

„Már mindent megbeszéltem Bernd Schusterrel – mondta Angel Torres, a Getafe elnöke. – Kijelentette, hogy a Real Madrid vezetőedzője szeretne lenni, ez minden álma. Azt mondtam neki, semmi gond, és ha a Madridtól végre felhív valaki, megold mindent. Bernd Schuster a barátom, és nem akarok cirkuszt a Reallal...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik