Meddig uralkodhat?

Az igazat megvallva most Roger Federer maradéktalan és hangos dicséretét kellene zengenünk – minden okunk meg is volna erre. A világelső vasárnap egyhuzamban ötödik wimbledoni bajnoki címét szerezte meg (emlékeztetőül: 7:6, 4:6, 7:6, 2:6, 6:2-re győzte le kisebb lábsérüléssel bajlódó Rafael Nadalt a fináléban), ezzel beállította Björn Borg modern kori csúcsát. Már csak két elsőségre van Pete Sampras hét All England Club-beli elsőségétől, és tizenegyedik sikerével a Grand Slam-győzelmek örökranglistáján is feljött a harmadik helyre. Ebben a műfajban már csak a 12 trófeával álló ausztrál Roy Emerson és a rangsort tizennéggyel vezető Sampras előzi meg. Néhány évvel ezelőtt azt sem igazán hittük volna, hogy bárki utolérheti az amerikait, márpedig Federer még nincs 26 esztendős, azaz bőven van ideje gyarapítani tornagyőzelmei számát. Emellett 34 mérkőzés óta nem talált legyőzőre Wimbledonban, míg összesen 54 veretlenül megvívott meccsnél tart füvön – természetesen ez is rekord.

És akkor még nem beszéltünk arról, ami az eredmények mellett kiemeli a svájcit nemcsak kortársai, de talán minden idők legnagyobbjai közül is: Roger Federer a tökéletes példakép. Egyszerre szerény és öntudatos, szellemes és udvarias, könynyed, de mindig keményen dolgozik, mindig győzni akar, de közben a végtelenségig sportszerű. A pályán és azon kívül is hihetetlenül elegáns (wimbledoni bevonulásakor viselt zakójában és hosszú nadrágjában például olyan volt, mintha épp egy előkelő étteremből ballagott volna át a centerpályára a deszszert után), minden meccsén feltűnően könnyedén, látszólag erőfeszítés nélkül játszik – a vasárnapi ötszettes, kegyetlen finálé végén verejtékcsepp is alig csillogott a homlokán. Nehéz sorsú afrikai gyerekeket támogat (az UNICEF jószolgálati nagykövete), felkerült a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb emberét tartalmazó listájára. Háromszor nyerte meg a Laureusdíjat, azaz nemcsak a férfitenisz, hanem az egyetemes sport trónján is megingathatatlan a helye az elmúlt években. Csak a Roland Garros-elsőség kerüli el – és ezzel el is érkeztünk az indokhoz, amely miatt nem tudjuk felhőtlenül ünnepelni.

Elképzelhető ugyanis, hogy egyeduralma már nem tart soká. Rafael Nadal eddig csak salakon keserítette meg a világelső életét (persze nem akárhogy: kétszer is Roland Garrosgyőzelemtől és vele a Grand Slamtől ütötte el Federert), de füvön nem tudta megszorongatni, és kemény pályán is csak egyszer győzte le. Ráadásul korábban úgy tűnt: míg a spanyol vörös borításra kitalált, az alapvonalról visszacsapkodott labdákra épülő stílusa ellen a svájci előbb-utóbb megtalálhatja az ellenszert, egysíkú teniszével Nadalnak nincs esélye meglepni őt gyorsabb pályákon (azaz a legfontosabb játszótereken: Wimbledonban, Melbourneben és New Yorkban). Így aztán – mivel a többiek egyelőre a két klasszis közelébe is alig érnek – előre ki lehetett sakkozni a Grand Slamek végeredményét: Párizs Nadalé, minden mást át lehet nyújtani Federernek.

Csakhogy az utóbbi hónapokban történt egy s más. Hogy a svájci számára becsúszott néhány váratlan vereség a kevésbé jelentős tornákon, benne van a pakliban, elvégre nem várhatta tőle senki, hogy örökké olyan formát fusson, mint 2006 második felében és 2007 elején, amikor egyhuzamban 41 mérkőzést nyert meg. Ennél zavaróbb, hogy elkezdett valamivel több hibával teniszezni, de a legtöbbször néhány zseniális megoldás, p á r játéknyi klasszisteljesítmény is elég volt számára a sikerhez.

Eközben Nadal szemmel láthatóan fejlődött, korábbi, kivárásra és néhány jól eltalált alapvonalütésre építő játéka számos új elemmel színesedett. Megtanulta kevésbé mélyen fogadni az adogatásokat, szívesen és jól rövidít, már a hálóhoz is felmerészkedik. Így aztán mostanra nemcsak salakon, hanem a többi borításon is mindenki számára veszedelmes ellenfél. Míg egy esztendeje meglepetést keltett például a wimbledoni döntőbe jutással, most – hiába volt a legnehezebb ágon – játékát látva nem sokan kérdőjelezték meg helyét a fináléban. Ott pedig a kiválóan játszó, 65 nyerő ütés mellett csak 34 ki nem kényszerített hibával szolgáló Federer rettenetesen megizzadt ellene. A döntő szettben Nadal négyszer is bréklabdához jutott, ám nem tudta őket kihasználni, míg Federer lecsapott a lehetőségre, és megszerezte pályafutása legnehezebb Grand Slam-elsőségét – korábban senki nem késztette ötszettes csatára a nagy tornák fináléjában. Párizs után még a svájci is úgy vélte, ellenfele jobban tenné, ha továbbra is salakjátékára koncentrálna, hogy legalább ott verhetetlen maradjon, de mostanra kénytelen elismerni: Nadal minden felületen életveszélyes.

Persze Federer igazi úriember: jó képet vág a kissé hirtelen jött trónkövetelőhöz.

„Nem zavar, hogy mindenütt rivalizálunk egymással. Én is megnyerem a magam meccseit, ő is a sajátjait. Több mint száz hete miénk a ranglista első két helye, a legnagyobb versengések egyike lehet a miénk. Persze nem játszhatunk mindig ötszettes csatákat” – mondta a világelső, aki egyelőre a következő Grand Slam-torna, a szeptemberi US Open első számú esélyese. Ám amilyen ütemben Nadal üldözi, addigra változhat a helyzet.