Szívügye

Ez a nagy pólós – napjainkban alighanem a legnagyobb – olyan edzésen van túl, hogy az ember a nézésétől is kikészül. A legszebb, amikor a Kemény Dénes és Kásás Zoltán dirigálta gyilkos keretedzés végén Biros Péter oldalról kézre passzolja a labdát a Szécsi Zoltán kapujától nyolc méterre helyezkedő csapatkapitánynak, és ő nyolcszor egymás után kapásból rásuhintja, egy másodperces pihenőkkel. Majd kisvártatva még kétszer ismétli meg ezt a szériát. „Szecska” jó, ha három labdát hárít, beleértve a kapufa által „kifogott” löketeket is…

A kis Mór éppen tizenhét napos, ha jól számolom, ön ma ünnepli harmincötödik születésnapját, nem biztos, hogy sokan hajtanák ki a szívüket a medencében ilyen jeles pillanatokban…

Ezért is kérem, hogy fél óránál sokkal tovább ne beszélgessünk. Rohanok haza, még mindig nem tudok betelni azzal az élménnyel, hogy fiam született. Egészen más ez, mint lányos apának lenni. Nem jobb, csak más… – vág bele a több mint négyszázszoros válogatott vízilabdázó a röpke ebéd befejeztével.

Azért nem sok példát tudnék említeni az elmúlt száz évből, hogy valakit harmincöt évesen két évre igazol a világ legjobb csapata. Semmilyen sportágban. Elég jó az ázsiója…

Nekem is eszembe jutott ez, ugyanakkor tudnia kell, hogy borzasztóan nehéz döntés volt elhagyni a Dominót, és a Pro Reccóhoz szerződni. Pontosabban az első volt keserves, a második már kevésbé.

Végtére is azt az edzőt, Kovács Istvánt kellett elhagynia, akihez klubszinten a két legeredményesebb korszaka kötődik.

Nem csak erről van szó. Rengeteget köszönhetek a Honvédnak, igaz, a klub is nekem. Azt hiszem, nem maradtunk adósai egymásnak.

Mégis, miért váltott? Hiszen 2004-ben kimondottan azért igazolt Reccóból a Kőér utcába, hogy itthon legyen, Magyarországon…

Igen, de most úgy éreztem, egy utolsó nagy dobás még van bennem, s mivel Reccóba nem úgy utazom, hogy ez ugrás a sötétbe, nyugodtan megkockáztathattam. 2001 és 2004 között három gyönyörű évet már eltöltöttem a ligúriai csapatnál, nyertünk Bajnokok Ligáját is. Hiszek benne, hogy egy jó játékosnak jó csapatban kell pólóznia, lehetőleg a legjobban.

Talán van még önben két-három nagy dobás is, ahogy elnéztem ezt az edzést. Nem azt nyilatkozta valahol, hogy negyvenéves koráig akar pólózni?

De igen. Tudja, a fejem sokkal tovább pólózna, mint ameddig a testem engedi. És azért ne felejtsük el, hogy 2005-ben szívproblémák miatt átmenetileg ki kellett szállnom a válogatottból.

Talán nem veszi zokon, de akadt, aki azt mondta, nincs önnek semmi baja, másvalami állhat a kivonulás hátterében.

Hozzám is eljutottak ezek a feltételezések, de sajnos az igazság prózai: már le is volt kötve a szívműtétem 2005 augusztusára, annyira súlyosnak tűnt az ügy. Az édesanyám is hasonló szívritmusproblémákkal bajlódik, meglehet, genetikailag kódolt ez a valami.

Szándékosan nem használja a betegség szót?

Igen, mert amíg óvatos életmóddal, táplálkozással és megfelelően adagolt pihenéssel kordában tudom tartani, addig nem nevezném betegségnek. Azért a jelekre oda kell figyelnem, mert bizony a szervezet jelez. És ha azt jelzi, hogy be kell fejeznem, akkor – immár kétgyermekes apaként – nem kockáztathatok.

Megviselné, ha hirtelen át kellene állnia a civil életre?

Én már annyi mindenen keresztülmentem, hogy nem tudok kétségbeesni. Az 1999-es doppingügyem és a szívzűrök nagyon megedzettek. Azért azt írja meg, hogy nem tudom elképzelni az életemet vízilabda nélkül – sem most, sem akkor, ha majd visszavonulok.

Hát ez az: ha majd egyszer visszavonul, páratlan pályafutásra tekinthet vissza. Alig van olyan pólós a legjobbak közül, akivel nem játszott egy csapatban. A játék kedvéért kiválogatna maga mellé még hat játékost, akikkel egy All Star-hetest alkotna?

Nos, a kapuban feltétlenül szegény Jesús Rollán taposna, aki reccós társamként rengeteg örömet, a spanyol válogatott kapusaként még több keserűséget okozott nekem. Egy másik Recco-csillag, a szerb Vladimir Vujaszinovics kihagyhatatlan, miként Kásás Tamás is, akivel klubszinten csak egy idényt játszottam együtt, még 1995–1996-ban Újpesten, de Reccóban megint egy csapatban küzdünk majd. Carlo Silipo csodálatos hátvéd, most ő a Posillipo edzője. A jobb szélen Kiss Gergely magától értetődő választás, ő a legcsodálatosabb fizikumú pólós, akit valaha láttam. Még szerencse, hogy jobbára egy csapatban voltunk… Centerbe legjobb barátomat, a sydneyi olimpiai bajnok Varga I Zsoltot teszem, de nem azért, mert a barátom…

Számomra sohasem jelentett rejtélyt, hogy ennyi siker után még mi motivál egy sportembert. Önnek ott van például célként a harmadik olimpiai arany, amellyel…

…amellyel befoghatom Gyarmati Dezsőt és Kárpáti Györgyöt. De nemcsak én, hanem még hatan a jelenlegi magyar válogatottból, sőt ha visszahívnák Steinmetz Barnabást és Vári Attilát, akkor ők is. De ez még semmi: a fiatalabbaknak, Szécsinek és Kiss Gergőnek még London is beleférhet, akár négyszeres olimpiai bajnokok is lehetnek!

És ön?

Hol van az a harmadik?! Bár 2012-ben lennék negyvenéves, reálisan nem tervezhetek a londoni olimpiáig. Pedig a póló tényleg a szívügyem…