Szokott strandolni? Futni busz, a labda, netán nők (vagy férfiak) után? Bringázni a jó levegőn vagy az Andrássy úti szmogban, esetleg nyaralás alatt a kisboltba menet?
Hiszen ön triatlonista!
Csak még nem vette észre. Kapcsolja össze a három sportágat, űzze a saját kedvére vagy a kitűzött célok eléréséért. A pályán (de leginkább a célban) átélt pillanatok, az edzéssel eltöltött nehéz órák a mindennapi életben is kamatozó élményekkel gazdagítanak.
Nem hiszi? Van rá bizonyíték. Több millió. A triatlont megszámlálhatatlanul sokan űzik, köszönhetően a csekély anyagi ráfordításnak és annak az érzésnek, amit a focipályán győztesen megvívott sörmeccsek sem tudnak megadni. Amikor az öt vagy 85 éves versenyző a három sportág kombinált megpróbáltatásai után célba ér a drukkerek, a gyanúsan csillogó szemű családtagok és a párás ásványvizes palackok közé, na, az már valami. Hőstett a javából! A kezdőket hamar elkapja a gépszíj, nem elégednek meg annyival, hogy csak bevánszorogjanak a célba. Egyre többet edzenek, hogy önmagukat és persze a vetélytársakat felülmúlják – miközben egészséges, erős emberekké válnak.
A sportágat hobbiszinten űző tömegek korcsoportonként versenyeznek, néha a profikat idéző eredményekkel, de mindig fantasztikus hangulatban.
Sydneyben felkerült az olimpia műsorára is
A triatlon meredek ívű karrierje elsősorban annak a sajátosságának köszönhető, ami után manapság minden sportvezető, menedzser fohászkodik: uram, add, hogy eladható legyen a sportágam…!
Pedig itt nincsenek szép cselek, lélegzetelállító jelenetek, veszélyes helyzetek is csak elvétve fordulnak elő (szerencsére). Vér helyett csak az izzadság és a frissítő víz fröcsköl. Úszó, kerékpározó, futó embereket látunk. És mégis világszerte imádják. A betonszürke, streszszes, unalmas, a monitorok és a tévéképernyők fényénél zajló egészségtelen lét harsány ellentéte, egyben vonzó példa a gyönyörű helyszíneken, friss levegőn versenyző szikár emberideálok küzdelme.
Az első hawaii viadalt 1978 februárjában rendezték meg, s a néhány résztvevős hősköltemény kategóriájából rövidesen kitörve, a teljesítményre mindig fogékony amerikai média figyelmétől kísérve mindinkább tért hódított. A sztároknak (a nyolcszoros női győztes dél-afrikai Paula Newby Fraser, az egyaránt hatszorhatszor diadalmaskodó amerikai Dave Scott és Mark Allen, no és a mi Kropkó Péterünk, aki az eddigi legjobb magyar eredményt elérve 1996-ban és 2000ben hetedik lett), valamint a televíziós közvetítéseknek köszönhetően robbanásszerű fejlődés következett be.
A szédítő ívű karrier egyenes következményeként a „szelídített” változat helyet kapott az olimpiai programban is. A sydneyi operaház előtti öböl úszásrajtja eszményi bemutatkozás volt, ami tovább növelte a triatlonozó tömegek létszámát és persze a sportszergyártók bevételeit (mert ugyebár az úszáshoz fürdőruha, a kerékpározáshoz kerékpár, a futáshoz cipő, nadrág és trikó kell). Az egyéni verseny után a következő állomás az olimpiai csapatverseny lehet.
A Vasi Vasembertől a budapesti vb-ig
Hazánkban öt évvel a hawaii kezdet után, 1983-ban rendeztek először triatlonversenyt, a szombathelyi Vasi Vasembert.
1989-ben megalakult a magyar szövetség, amelynek első elnöke az öttusa-világbajnok, olimpiai ezüstérmes Maracskó Tibor lett. 1991-ben a Testnevelési Főiskolán megkezdődött az edzőképzés. A korosztályos világversenyeken már akkoriban is garmadával születtek magyar érmek. Az 1990-es évek második felében Tiszaújváros lett a sportág fellegvára, Világkupát rendezett (az idén már a tizenegyedik következik), majd megalkotta a fogalommá lett Triatlon Nagyhetet. A tiszai település rendezett klubcsapat Európabajnokságot, egyetemi és főiskolai, majd csapat-világbajnokságot is. A jó nemzetközi kapcsolatok, a sikeres versenyrendezés és az ötletes prezentáció eredményeként Budapest tavaly elnyerte a 2010-es világbajnokság megrendezésének jogát.
A csúcsesemények trófeáit eddig még nem nyertük el
A magyar triatlonisták és duatlonosok eközben a különböző távokon eredménnyel vették és veszik fel a versenyt a legjobbakkal. A világversenyeken elért győzelmek és értékes helyezések mellől azonban hiányoznak a két csúcskategória trófeái. Kropkó Péter révén két hetedik helyig jutottunk Hawaii-on, a figyelem és a pénz k ö zéppontjában álló olimpiai távú világversenyeken pedig Kuttor Csaba 2000-es tiszaújvárosi Vk-bronzérmén kívül nem volt magyar dobogós helyezés.
A szövetség a felzárkóztatás érdekében tavaly talán a legalkalmasabb embert, Kropkó Pétert bízta meg azzal, hogy a Sport XXI Program keretében kidolgozza, irányítsa és felügyelje az utánpótlást. Tehetségekben ugyanis nincs hiány, már „csak” az a feladat, hogy szakmailag kellően felkészített élversenyzőket faragjanak a fiatalokból, olyanokat, akik sikerrel vehetik fel a harcot a külföldi ászokkal. Talán már 2010-ben, a Városligetből rajtoló vb-n. Vagy a 2012-es londoni olimpián.