Ciao, Manaudou!

O. Z.O. Z.
Vágólapra másolva!
2007.08.07. 23:14
Címkék

Egy nappal a Párizs Open után a torinói LaPresse Nuoto nevű klub bejelentette, hogy elbocsátja francia úszócsillagát, Laure Manaudout, aki májusban igazolt át Torinóba, szakítva francia nevelőedzőjével, Philippe Lucas-val. Az edző azt kifogásolta, hogy Manaudou nem hajlandó keményen edzeni, mostani mestere is hasonlót tapasztalt. „Nagyszerű dolgokat érhettünk volna el együtt, de ha ő nem hajlandó rendesen dolgozni, akkor nem én vagyok a megfelelő edző a számára” – nyilatkozta Paolo Penso, aki május óta edzi Manaudou-t. A hírek szerint Párizsban telt be a pohár, ahol a francia 50 és 100 méter háton nyert, ám az állóképességet igénylő számokban (200 és 400 méter gyors), valamint a váltókban rajthoz sem állt, s nem volt hajlandó részt venni a közös bemelegítéseken. Manaudou a tavasszal azzal indokolta az Olaszországba költözést, hogy váltásra van szüksége, s közelebb szeretne lenni vőlegényéhez, az olasz Luca Marinhoz. A kétszeres világcsúcstartó egy évvel a pekingi olimpia előtt igen kellemetlen helyzetbe került, Lucas-hoz aligha térhet vissza, az olasz klub elnöke, Marco Durante pedig kijelentette: „Egy a millióhoz az esély arra, hogy Laure megérti a kifogásainkat, és viszszatér.”

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
29 perce

Csapatot talált magának a Fehérvártól elküldött támadó

Minden más foci
43 perce

Szerb Szuperliga: Jedinsztvo–Topolya

Minden más foci
1 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
1 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
1 órája

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
1 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik