Mike Mangold volt a király

Besenyei Péter 2.3 méterrel a Duna vízszintje fölött, a Lánchíd alatt száguldott át 377 km/órás sebességgel. A látvány lélegzetelállító volt, a tét pedig óriási: a mezőny egyetlen magyar pilótája a harmadik helyért küzdött Paul Bonhommemal. Feszülten koncentrált, az arcvonásai fegyelmezettségről tanúskodtak – mint mindig.

Ebben a sportban tized-, sőt századmásodperceken múlik a siker, és amióta az idény elején bevezették a kieséses rendszert, sokszor a szerencse is szükséges a győzelemhez vagy a dobogós helyezéshez. Nos, Besenyei Péternek az utóbbi időben nem volt túl nagy szerencséje a hazai futamon, ezen akart most változtatni.

A tervbe apró hiba csúszott: a középdöntőben túl magasan vette az egyik kaput, emiatt három másodperces büntetést kapott, és lecsúszott a fináléról. Maradt tehát a bronzcsata, amely olyan erős ellenféllel szemben, mint Bonhomme, szintén nem sétagalopp. Érthető volt tehát a feszültség. Besenyei iszonyatos sebességgel és rendkívül látványosan repült, a közönség pedig őrjöngött. A rendőrség négyzethálós mérése alapján másfélmillió ember kísérte figyelemmel a helyszínen a történéseket – és nagy részük természetesen a magyar pilótáért szorított. Az időeredménye biztató volt (igaz, nem a legjobb, amelyet ezen a napon repült), aztán jött Bonhomme.

Felhördült a közönség, amikor a pálya első szakaszán még Péter részeredménye volt a jobb, utána azonban Bonhomme iszonyatos tempóra kapcsolt, és ha csak két tizedmásodperccel is, de megelőzte a magyart. Elúszott a bronzérem. Persze itt a mezőnyben mindenki talpig gentleman, Besenyei is uralkodott az érzelmein. Csalódottan megrázta a fejét, de amikor a versenyigazgató bemondta a párharc végeredményét, udvariasan megköszönte. A döntő pedig még csak ezután következett: két amerikai pilóta vívta, Mike Mangold és a címvédő Kirby Chambliss. Nehéz lett volna megtippelni, ki közülük az esélyesebb. Előbbi a Top Gun-iskolában szerezte a tapasztalatait, utóbbi 13 éves korától vezet sportrepülőt. Mindketten mindent tudnak a sportágról.

Ezen a napon Mangoldnak jutott több a csillogásból. Annak a pilótának, aki a selejtező során olyan közel repült a Dunához, hogy a gépe szárnya majdnem hozzáért a víztükörhöz. Volt is belőle némi vita a hangároknál, hogy ez nem minősül-e veszélyes repülésnek, ám végül úgy döntöttek, hogy nem. De mit is mondhatnának egy korábbi vadászrepülő-pilótának, aki mögött gyulladt már ki a légierő egyik gépe? Ő úgy meséli a történetet, hogy amikor észlelte a „hibát”, megtett mindent, amit az iskolában tanult, és amikor úgy látta, már semmiképpen sem mentheti meg a gépet, katapultált. Mindezt rezzenéstelen arccal, abszolút profi módon. Ugyanúgy, ahogyan a budapesti versenyt is megnyerte.