Egyre gyorsabb

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.09.10. 23:08
Címkék
Asafa Powell vasárnap ugyancsak meglepte az atlétavilágot. A Rietiben megrendezett Grand Prix-viadalon hihetetlenül jó eredményt ért el: három századmásodpercet javított saját világrekordján, 9.74 másodperc alatt tette meg a 100 métert.

Még a 9.74-es világrekordnál is hihetetlenebb, hogy Asafa Powell gyorsabban is futhatott volna. Az első hírekkel ellentétben ugyanis nem robogta végig teljes erőből a 100 méteres távot, a célba érkezése előtt lazított. A kitűnő eredményt az előfutamban érte el, s valószínűleg maga sem gondolta, hogy már ekkor remekel. A világrekordról készült videofelvételt újra és újra megnézve megállapíthatjuk, néhány századmásodperc még a lábaiban maradt.

Bármilyen nagy is Powell javulása, eddigi teljesítménye alapján mégsem mondhatjuk, hogy eredménye a kedvező körülmények összjátékának köszönhető. A jamaicai vágtázó korábban háromszor futott már 9.77 másodpercet, először 2005-ben, majd tavaly kétszer is, két hónapnyi különbséggel. Tehát nem egyszeri felvillanásról van szó. A 25 éves futó három évvel ezelőtt törte át a 10 másodperces határt, azóta 31szer ért célba ennél rövidebb idő alatt, pedig a helsinki világbajnokság évében (2005) sérülés miatt alig versenyzett.

Hiába volt tehát már két évvel ezelőtt is világrekorder, abban az évben a világbajnokságon nem indulhatott, az idén pedig – bár jó formában érkezett meg Oszakába – elrontotta a versenyt. Nem először. Az athéni olimpia előtt is esélyesként emlegették, hiszen abban az évben kilencszer futotta 10 másodpercen belül a 100 métert, ám a kellő pillanatban nem tudta összekapni magát, csak ötödik lett.

Egy évvel korábban a párizsi világbajnokságon is hibázott, bár akkor rá még a szakembereken kívül senki sem figyelt. Ő volt a „másik” versenyző Jon Drummond mellett, akit kizártak a 100 méter elődöntőjében. Powell szerényen, csendben vette tudomásul a döntést, a nézők inkább arra emlékeznek, hogy Drummond mekkora cirkuszt rendezett.

A jamaicai futó már Párizsban is győzhetett volna, hiszen a világbajnokságot követő versenyeken a döntő résztvevőit kivétel nélkül megelőzte, tehát bizonyította, hogy ő a gyorsabb. Az athéni fiaskó után tíz hónappal világrekorddal vigasztalódott, s akkor úgy nyilatkozott, reméli, egyszer még megmutatja, hogy a nagy versenyeken is tud győzni.

Tavaly be is váltotta ígéretét, a Golden League-sorozat mind a hat állomásán diadalmaskodott, s egyetlen kivétellel minden versenyén győzött. Az az egy az év záró gálája, az oklahomai viadal volt, amelyen a második rajtot elrontotta, s ezért kizárták a versenyből. Bár ekkor már mindenki ismerte, s tudta, ő lesz az év atlétája, Powell a döntést ugyanolyan csendesen vette tudomásul, mint három évvel korábban ismeretlen futóként Párizsban.

Az idei esztendő nem kezdődött jól. A nyár elején sérülés miatt több versenytől is viszszalépett, s miközben kúrálta magát, hallgathatta a Tyson Gayről érkező híreket.

Az amerikai vágtázó szórta a jobbnál jobb eredményeket, a megengedettnél kicsit erősebb hátszéllel 9.76 másodpercet is futott. Powell elszántan készült a nagy összecsapásra, de amikor elérkezett az ideje, csődöt mondott. Az oszakai fináléban görcsösen futott, csak harmadik lett.

Nem csoda, hogy rásütötték a bélyeget – rossz versenyző.

Ennek az ellenkezőjét nem lesz könnyű bizonyítania, hiszen a 100 méter nagyon rövid ideig tart, a legkisebb hiba is végzetes. De Powellnek erőt adhat a fejlődése: amíg Párizsban kizárták, Athénban már ötödik volt, Oszakában pedig dobogóra állhatott. Ha ugyanennyit lép előre jövőre is, olimpiai bajnok lehet.

A szurkolók azonban már az idén szeretnének látni egy Powell–Gay összecsapást. Valószínűleg mindketten ott lesznek pénteken a brüsszeli Golden League-viadalon, de hogy egy futamban rajtolnak-e, arra most még a gála szervezője, Wilfried Meert sem tudott választ adni. Powell menedzsere, Paul Doyle azonban úgy véli, hogy a két sztár csak jövőre találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik