Két dudás Madridban (folytatás)

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.20. 00:05
Címkék
Győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája-szezont Bernd Schuster átszervezett Real Madridja, a Werder Bremen elleni 2–1-es sikerben azonban két régi motorosnak vannak nagy érdemei. Raúl és Ruud van Nistelrooy eredményesen és hasznosan játszott, egymással rúgatták a gólokat.

A Real Madrid csatárkettőse villogott a Werder Bremen ellen 2–1-re megnyert csoportmérkőzésen: Ruud van Nistelrooy jubilált, ötvenedik BL-gólját ünnepelte, Raúl pedig már ötvenhétnél tart, azaz tovább növelte előnyét a sorozat mesterlövészeinek örökranglistáján.

Ami viszont a királyi gárda híveinek ennél is nagyobb örömet szerez, hogy a két támadó remekül megértette egymást a pályán, az első találatnál Ruud van Nistelrooy hajszálpontos beadása után fejelte a hálóba Raúl a labdát, a győztes gólnál pedig a spanyol mesteri labdáját vágta a rövid alsó sarokba a holland gólzsák, aki – bár a videofelvételek alapján úgy tűnik, rosszul találta el a labdát – ezzel is igazolta, a vérében van a gólszerzés.

Napjaink talán leggólerősebb támadója, aki pályafutása során eddig 432 tétmérkőzésen 286szor volt eredményes, mérföldkőhöz érkezett, de érdemes megemlíteni, hogy az ötven BLtalálathoz egyes statisztikusok még négyet hozzáírnak, mert 1998 óta ennyiszer volt eredményes a sorozat selejtezőjében. Mi, magyarok nem büszkélkedünk ezekkel a találatokkal, hiszen a 2002–2003-as szezonban a Zalaegerszegnek kétszer, míg a 2005–2006-os idényben a Debrecennek egyszer talált be a holland klasszis. Inkább azon bánkódunk, hogy a főtáblán még sohasem rúgott gólt magyar együttesnek...

No de ne merüljünk el ennyire ebben a témában, térjünk vissza a madridi találkozóhoz, amely után a Bajnokok Ligájában debütáló német vezetőedző, Bernd Schuster is megkönnyebbülten fújhatott egyet. A Raúl, Ruud van Nistelrooy támadópáros mellett remekül muzsikált a középpályán a Wesley Sneijder, Guti duó is, és ezúttal az elmúlt időszakban sokat bizonytalankodó védelem is megemberelte magát.

„Keményen megdolgoztunk a sikerért, és bár van, amivel nem vagyok elégedett, szerintem megérdemelt sikert arattunk – mondta a német tréner. – Nem volt könnyű dolgunk a tipikus német stílusban játszó német gárda ellen, de nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk.”

A Werder elleni meccsen a sokak – köztük Luis Aragonés szövetségi kapitány – által már leírt Real-ikon, Raúl újra megmutatta, lehet még rá számítani. Nem véletlen, hogy a spanyol sajtó újra dicsőítette a 102-szeres spanyol válogatott futballistát, a Diario AS például így jellemezte a találkozó egyik hősét: „Raúl a Real Madrid múltja, jelene és jövője. Ő a halhatatlan. Bár harmincesztendős, úgy játszik, mint egy húszéves kölyök. Kedden is több mint kilenc kilométert futott a pályán töltött nyolcvannégy perce alatt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik