Kirúgták, mégsem megy

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.28. 00:02
Címkék
Lehullt a lepel: csütörtökön bemutatkozott az FC Sopron futball-kft. többségi tulajdonrészét megvásároló olasz befektetőcsoport, amelynek vezetője kijelentette, nem akar Détári Lajossal együtt dolgozni. Döme azonban a szerződésbontás dacára is soproni edzőnek tartja magát.

13.00 Nem kellett csalódnunk, valóban olasz befektetőcsoport vásárolta meg a soproni klub 79 százalékos többségi tulajdonrészét. A társaságot képviselő üzletemberek ugyanis szép számmal érkeztek a határszéli városban rendezett sajtótájékoztatóra. Nem egy-két, de nem is három, hanem majd tizenöt öltönyös úriember kvaterkázott vidáman a bemutatkozás előtt az eseménynek otthont adó négycsillagos szálloda bárjában.

Habár akadt közöttük egy szemrevaló szőke hölgy is, nem csak ő vonogathatta a vállát, amikor a beszélgetés a futballra terelődött. Később ugyanis a hivatalos program során egy őszes úr is töredelmesen beismerte: nem kimondottan a sport, illetve a labdarúgás szerepel első helyen az ő és társai üzleti profiljában… A májusban alapított (érdekes: ekkor kezdődtek a tárgyalások az adásvételről) olasz illetőségű, ám angol székhelyű Carrefur Ltd. képviselői ugyanis nem titkolják: elsősorban a gazdaságban és a kereskedelemben jártasak.

13.50 A sajtótájékoztató után Antonio Righi elnöktől a felvetésünkre, miszerint a korábbi éles kritikák alapján valószínűtlennek tűnik, hogy Détári Lajos marad a csapat edzője, előbb kitérő, aztán további, immár személyes faggatózásunkkor konkrét választ kaptunk.

„Nem Détári Lajos szakmai hozzáértésével van bajunk – mondta Antonio Righi. – Egyszerűen képtelenek vagyunk elfogadni a viselkedését, és úgy tűnik, nem t u dunk majd együttműködni. Jövő héten több külföldi szakember is érkezik Sopronba, és új edzője lesz a csapatnak. Ne kívánja azonban, hogy máris nevet mondjak, hiszen a tárgyalások még zajlanak, s Détári Lajossal is szeretnénk megbeszélni a továbbiakat.

Annyit azonban elárulhatok, hogy az úriember olasz, és számottevő szakmai múlttal rendelkezik.”

Habár Antonio Righitől valóban nem tudtunk meg többet, lapunk értesülései szerint nincs kizárva, hogy a korábban a Bp. Honvédnál dolgozó Aldo Dolcetti lesz az új tréner. Megkeresésünkre ugyanakkor a legutóbb az olasz harmadosztályban szereplő Lecco gárdájánál dolgozó szakember tagadta, hogy keresték volna a Soprontól, még arról sem tudott, hogy Vízer László Máriusz eladta a klubot. Azt kijelentette, az új tulajdonos esetleges érdeklődése esetén – ha megfelelő feltételeket biztosítanak a munkához – elgondolkodna az ajánlaton.

Az egyébként sem egyszerű helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy Vízer László Máriusz, az immár volt többségi tulajdonos elmondása szerint Détári Lajos nem hajlandó szóba állni sem vele, sem az olasz tulajdonosokkal. Telefonját nem veszi fel, s Köteles Zsolt közvetítésével sem hajlandó tárgyalni az új, megváltozott helyzetről.

15.10 Nem akarjuk magunkat dicsérni, de nekünk sikerült, ami a teljes soproni vezérkarnak nem: öt másodperc és két csöngés után elértük Détári Lajost! A hatszoros világválogatott futballista lapunktól tudta meg, hogy a jövő héttől az új – futball helyett inkább a kereskedelemben jártas... – tulajdonosok már nem vele képzelik el a jövőt. Döme még nem akart nyilatkozni.

17.00 A csütörtök délutáni edzést viszont még ő vezette, bár információnk szerint Köteles Zsolt ügyvezető szóban már felfüggesztette őt. Az edző ugyanakkor írásban kérte a határozatot, nehogy később szerződésszegés miatt csúnyán elbánhassanak vele az olasz tulajdonosok.

Nem túlzás azt állítani, drámai volt a soproni futballcsapat tréningje. A vége felé, amikor a félpályán egymás elleni játék folyt, az edzőpályára megérkezett az új elnök, Antonio Righi, s beszélgetni kezdett Détári Lajossal. Előbb nyugodt hangnemben folyt a társalgás, ám Döme egyszer csak hangosan kiszólt: „Nem hagyják, hogy vezessem az edzést, van rá vagy tíz tanú...”

17.50 Ezt követően az elnök magához kérette a csapatkapitány Pintér Zoltánt, s vele együtt ott volt a korábban Svájcban futballozó, így olaszul valamennyire beszélő Dancs Roland és a fiatal olasz csatár, Orlando Aquino. Röpke megbeszélés végén Pintér Zoltán harsány kiáltással kiadta a jelszót: „Edzeni kell, folytassuk!”

18.20 A gyakorlásból már nem sok volt hátra, az edzés végeztével pedig a többségi tulajdonos képviselői megbeszélést tartottak a játékosokkal. A népes olasz delegációból Salvatore Trunfio szakmai igazgató ment be az öltözőbe Végh Tibornak, az NB III-as B-gárda szakvezetőjének társaságában. A megbeszélés tíz percig tartott, az öltözőből kijövő Végh Tibor nem kívánt nyilatkozni a bent történtekről. Információink szerint pénteken ő tartja a soproni csapat edzését, és megbízott szakvezetőként várhatóan ő is meccsel szombaton az Újpest ellen.

19.10 Merthogy késő este Détári Lajossal a tulajdonosok rossz hírének keltése miatt szerződést bontott, azaz akart bontani a vezetőség. Ezt Döme nem fogadta el, és jelezte, hogy továbbra is edzőnek tartja magát, így készül a pénteki tréning levezénylésére is…

Folytatás tehát pénteken, vélhetően még ennyire sem békés körülmények között…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik