A módszer régóta bevett szokás a labdarúgásban. Számtalan példát lehetne említeni az elmúlt évekből határon innen és túl, ám míg a franciák, a németek, a lengyelek vagy éppen a horvátok indokolt esetben kezdeményezték valakinek a honosítását, addig nálunk nem mindig látni a koncepciót.
Leandro és Priskin Tamás most is válogatott, vagyis jó tudni, hogy akad pozitív példa, de vajon ki emlékszik már Nagypál Tibor nevére? Ő néhány pontos keresztlabda után megkapta az állampolgárságot, Lothar Matthäus pedig rögvest behívta a keretbe. Ott aztán megsérült, majd örökre elfelejtették. Volt értelme ennek? Egy frászt.
Vagy ott van Oláh Lóránt esete, akinek honosítási eljárása olyan sokáig húzódott, hogy közben minimum kétszer is kapitányt váltott a szövetség, és ma már senkinek sem jut eszébe a támadó meghívása. Hogy kinek a fejéből pattant ki Angoua Brou Benjamin honosításának ötlete, nincs tisztázva. Talán Kisteleki István MLSZ-elnöké az elképzelés, az is lehet, hogy George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa volt az agytröszt, de végtére is nem zárhatjuk ki Várhidi Péter személyét sem. Mégiscsak szövetségi kapitány, ha valaki, hát ő a megmondhatója, hogy Benjamin valóban ideális megoldás lenne-e a védekező középpályás szerepkörében.
Tegyük fel, szigorúan szakmai szempontok tényleg alátámasztják az érvelést. Az elefántcsontparti ugyan nem mutatott még annyit, hogy ebben biztosak lehessünk, de talán ez a fiú tényleg olyat tud, amit a magyar játékosok nem. Mondjuk Benjamin súlypontemelkedése keltette fel a figyelmet, vagy a higgadtság, ahogyan belsővel lepasszolja a labdát. Húszéves korával (nem beszélve a nevéről...) amúgy is pompásan illeszkedne a fiatalítási projektbe.
Mindazonáltal Angoua Brou Benjamin honosításának ötlete napirendre került. Szokjuk a gondolatot, ízlelgessük a nevét, és azt, hogy Várhidi Péter már meg is találta a futballista pozícióját a mágnestáblán. A magyar válogatott számára tehát vonzó Benjamin – talán hamarosan Benjamin számára is vonzó lesz a magyar válogatott.