Megszerette Sopront?Megszerette Sopront?
Meg bizony – vágta rá Ebedli Zoltán. – Gyönyörű város, jól éreztem ott magam, meg aztán szívesen dolgoztam a csapat tagjaival, s állítom, ha Détári Lajost nem pöckölik ki, szép eredményeket érhettünk volna el. De ezen már felesleges rágódni. Új tanulsággal szolgált nekem az élet, nem hittem volna, hogy 54 évesen még meg tudnak lepni bármivel.
A magyar futballban bármit megtehetnek
Haragszik valakire?
Inkább keserűség van bennem, hogy a magyar futballban bármit meg lehet tenni következmények nélkül. Nem az én tisztem, de javasolnám a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőinek, hogy kicsit jobban figyeljenek oda a klubokban zajló eseményekre, mert olykor megdöbbentő dolgokat tapasztalhatnának. Kérdem én, milyen világ az, ahol betoppan egy ismeretlen külföldi üzletember, legyen az román, olasz vagy albán, hozza magával a sleppjét, no meg a „Blasz négyes” színvonalú játékosait, és teljhatalmat kap. Mégiscsak Magyarországon élünk, vagy nem? Itt bárkit ki lehet kezdeni, még akkor is, ha korábban világválogatott volt?
Most dolgozott először Détári Lajosal?
Igen. Döme az egyik legjobb barátom, de a munka mindkettőnk számára szent. Ebben egyetértettünk, s ugyanezt gondolta a kapusedző Gujdár Sanyi is. Elárulom, nekem és Gujdárnak nem kellett volna távoznunk Sopronból, de az olaszok a jelek szerint nem ismerik azt a szót, hogy betyárbecsület. Dömét elküldték, nekünk sem volt maradásunk. Egyébként elképesztő volt a helyzet, amelybe néhány napja kerültünk. Mentünk volna edzést tartani, s amikor a stadion kapujához értünk, lakat volt a bejáraton, a biztonsági őr odaszólt, hogy én meg Gudjár Sanyi mehetünk, Döme azonban kinn marad! Ilyet még nem láttam. Le a kalappal Détári Lajos előtt, nem balhézott, higgadtan tudomásul vette a döntést. Pedig kipakolhatott volna, világgá kürtölve, hogy mi egy hónapja, a játékosok három hónapja nem kaptak fizetést. Volt olyan futballista, aki nyolcvanforintos zsacskós levest ebédelt, annyira nem maradt pénze.
Tisztelem a betyárbecsülete miatt, de így most újra munkanélküli lett. Van megtakarított pénze?
Nekem!? Ugyan már! Sohasem voltam gazdag ember, sohasem akartam felhizlalni a bankszámlámat, éltem mindig, ahogy jólesett.
Nem fél a jövőtől, nem tart attól, hogy nem lesz miből megélnie?
Mindig volt valahogy. És van két olyan barátom, akik sohasem hagyták, hogy elkallódjak, tönkremenjek. Ha éppen úgy alakult, Nyilasi Tibor és Détári Lajos pénzzel is kisegített, mindenben támogatott. Bízom benne, hogy Döme újra kispadhoz jut, s akkor én megyek vele, akár a világ végére is.
Minden reggel a Fradi-pályán kezd
Dolgozott valaha a civil életben?
Még a nyolcvanas évek végén a zuglói Tere-fere presszó pultosaként délután fél ötre jártam, és hajnalig nyomtam a melót. Akkoriban Erzsébeten futballoztam, és jól jött a kis mellékes, hiszen el kellett tartanom a két gyermekemet. A fiam azóta 24 éves, a lányom 28, önálló életet élnek, én meg elváltam, és van egy csodálatos élettársam.
Nincs lehetősége arra, hogy visszamenjen a Fradihoz? Hiszen évekig dolgozott ott utánpótlásedzőként és a tartalékcsapatnál.
Ha hiszi, ha nem, minden reggel fél nyolckor ott vagyok a Fradi-pályán. A Népszínház utcában lakom, fölkelek, megiszom a kávémat, elolvasom a sportújságot, aztán kiballagok az Üllői útra, és várom a fiúkat, főleg Lipcsei Petit, akivel rengeteget szoktam beszélgetni. Aztán amikor kezdődik a tréning, elköszönök, nehogy azt higgye bárki is, hogy valakinek a helyére török. De a kérdésére válaszolva: nekem most aligha lenne helyem a Fradiban, hihetetlen ott a káosz. Nem lehet tudni, hogy ki kivel van, és hogy a klub miként éli majd túl ezt az évek óta tartó, megmagyarázhatatlan válságot.
Hihetetlen, hogy minden reggel ott van a Fradi-pályán, persze tudom, mennyire szereti a klubot. Szoktam lapozgatni Nagy Béla könyveit, az egyikben találtam egy fotót, amelyen zöld-fehér csíkos mezben, letűrt sportszárral, égnek emelt karral fut, fut ki boldogan a világból a Hungária körúti stadionban...
Életem egyik legszebb pillanata volt az: '73 őszén húszévesen kezdő lehettem a Fradiban az MTK ellen, nyertünk 2–0-ra, a második gólt én lőttem. Itt van előttem az egész jelenet: Szőke Pista kapura lőtt, Varga Laci, az MTK kapusa kiöklözte a labdát, én meg olyan 15 méterről a jobb felső sarokba bombáztam. Aztán csak futottam, futottam, ahogy ön is mondja, s képzelje, ott volt mögöttem Albert Flórián, a Császár, hogy a nyakamba ugorjon. Nagy dolog volt ám az!
Nem bánja, hogy nagy csibésznek tartották
Mit gondol, miért kell ilyen múlttal a háta mögött pénz, vagyon és munka nélkül élnie?
Azért, mert imádtam az életet! Ha kedvem tartotta, hajnalig buliztam, igazi rosszfiú voltam, akit jogosan tartottak nagy csibésznek, de nem bánom. Nem vagyok gazdag ember, de kit érdekel! Viszont olyan életem volt, mint keveseknek, nem bánok semmit! Azaz talán csak egy dolgot, hogy fiatalon nem léptem le ebből az országból. Pedig meg volt szervezve minden, a Fradi-ifivel az olaszországi Viareggióba mentünk, illetve én csak mentem volna, mert az egyik edző, a nevét nem akarom mondani, igazi spicli volt, leadta a drótot, hogy disszidálni akarok. Később aztán már nem volt erőm lelépni. Emlékszem, egyszer Párizsban túráztunk a Fradival, a franciák az Eiffel-tornyot leszámítva mindent felajánlottak nekem és Nyilasi Tibinek, ha ott maradunk. Persze hogy hazajöttünk.
Az élet itthon is kárpótolta, a Fradival felejthetetlen sikereket ért el.
Kevesen tudják rólam, hogy Nyilasi Tibivel, Onhausz Tibivel, Kelemen Gusztival, Pogány Lacival és még néhány sráccal egy éven át hajnali fél ötkor keltem a suli előtt, hogy Kertész Jani bácsival tréningezzünk. Fanatikus voltam, imádtam a futballt, ha reggel ötig buliztam, akkor is mindig pontosan érkeztem az edzésre, és végigcsináltam a gyakorlatokat, de a csibészség miatt lettem csak tizenkétszeres magyar válogatott. Szegény Baróti Lajos bácsi azt mondta egyszer Törőcsik Andrisnak: „Törőkém, válasszon, Ebedlivel barátkozik, vagy válogatott akar lenni...”