Róluk beszél egész Németország(folytatás)

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.10.07. 00:27
Címkék
Magyar játékosok sikere Németországban: két honfitársunk is remekelt a Bundesliga szombati játéknapján, a kilencedik fordulóban. A Hannover Huszti Szabolcs két góljával legyőzte a bajnok Stuttgartot, miközben a karlsruhei Hajnal Tamás is remekelt: két találatot készített elő, így az újonc 2–0-s győzelemmel távozott a bajnokesélyes Schalke otthonából.

den előzetes várakozást felülmúlt. A szombati, Schalke elleni mérkőzéssel együtt öt gólt készített elő, és hármat szerzett. Társaival remekül megérti magát a pályán. Technikás, csupa szív játékos. Ede Becker már fel is emelte miatta a hangját, hogy ne vállaljon annyit, ne fussa túl magát, ám úgy tetszik, a tizenhétszeres válogatottat nem lehet megállítani. Hajnallal kapcsolatban említést érdemel, hogy milyen jól viseli a népszerűséget. A német sportsajtó máris elválaszthatatlanná tette a KSC és Hajnal Tamás nevét. Ha beharangozóról van szó, akkor az a legkevesebb, hogy honfitársunkról jelentetnek meg képet, leggyakrabban ő nyilatkozik a mérkőzések előtt, és után is (ifistaként került ki a németekhez, és profi labdarúgóként tökéletesen elsajátította a nyelvet – úgy nyilatkozik, hogy mindenki született németnek hiszi). S ami a magyar futballistát az átlag fölé emeli: mindezt olyan szerénységgel teszi, hogy azelőtt kalapot kell emelni. Csapatban gondolkodik, nem szereti, ha csak őt méltatják. Pedig – Huszti Szabolccsal együtt – nagyon is megérdemli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik