Jeges indulatok

A Magyar Jégkorong-szövetség hétfői elnökségi ülését követően csak annyi bizonyos: a bajnok Alba Volánt mégsem zárták ki a honi élvonalból. Nem mintha nem érdemelte volna meg – tehetném hozzá. Egy olyan világban tudniillik, ahol a szabályokat azért hozzák, hogy egy közösség életét jól körülírt, kiszámítható mederbe tereljék, a fehérváriak (elperelhetetlen érdemek ide vagy oda) már nem lennének az első osztály tagjai. Miképpen az sem merülhetne fel, hogy az összetákolt házi paragrafusgyűjtemények helyett más sportágak alkotmányaiból kelljen ihletet meríteni egy mégoly kényes ügy kezelésére is. De hát Virág elvtárs óta jól tudjuk: minket más tömbből faragtak. Itt nálunk az a gyanús, ami nem gyanús. Márpedig amikor egy országon csalhatatlanul megmutatkozik a globális elhülyülés tünetegyüttese, a hokivezérkaron sem ildomos számon kérni, miért próbálkozott a kör négyszögesítésével. Viszont tanulságos lett volna látni, miként próbált az elnökség semleges fele hidat verni a fehérváriak és a Volán vérét áhítók közé. Megmentendő a kártyavárat, amely az elmúlt néhány évben néhány fanatikus áldozatos munkájával felépült, s amelynek fedőneve: magyar jégkorongsport. Mert mifelénk, ha hokiról van szó, valójában még mindig a lét a tét. Függetlenül attól, hogy kommunikációs bravúrok sorozatának köszönhetően az A-csoport rendezésére ácsingózhatunk, s hogy a bajnokcsapatunk drága pénzért immár az osztrák elitligában püfölteti magát hétről hétre. S a legfrissebb krízishelyzetben, egy nevetséges szervezési malőr nyomán (a legprofibbnak mondott fehérvári klubnál feledkeztek meg arról, hány játékost kell egy hazai bajnoki meccsre nevezni) újfent kiderült: a király meztelen. Bár a pályák immár nálunk is fedettek, az évtizedes, olykor tisztázatlan gyökerű, máskor pitiáner jellegű sérelmek bizony a régi idők hokiját idézik. A kibeszéletlenül maradó érzelmeket most egy saját jogértelmezéssel – időlegesen – sikerült lefojtani. Gyanítható azonban, hogy a jeges indulatok közben tovább forrnak.S. TÓTH JÁNOS