Megúszta a Volán

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2007.10.08. 23:35
Címkék
Mégsem zárták ki az élvonalbeli magyar hokibajnokságból az Alba Volánt. A szövetség (MJSZ) elnöksége hétfői ülésén megváltoztatta a versenybizottság döntését, és le nem játszott meccsenként 100-100 ezer, azaz összesen 300 ezer forintra büntette meg a fehérváriakat.

Honnan bányászták elő azt a paragrafust, amely alapján a kötelező kizárás pénzbüntetéssel váltható fel?Honnan bányászták elő azt a paragrafust, amely alapján a kötelező kizárás pénzbüntetéssel váltható fel?

A versenybizottság helyesen járt el, az előírások szerint ki kellett zárnia az Alba Volánt – mondta Studniczky Ferenc, a szövetség elnöke, aki fenntartotta magának a jogot, hogy egyszemélyben nyilatkozzon az elnökségi ülésről. – Ugyanakkor az MJSZ vezérkarának joga van arra, hogy módosítsa az első fokú határozatot. Nos, tanulmányoztuk a többi csapatjáték idevágó szabályzatait, s kiderült: seholsem alkalmaznak már két ki nem állás miatt ilyen súlyos szakciót. A székesfehérváriak hibáztak, de ez nem ok arra, hogy eltűnjenek az ob I-ből. Ugyanakkor a szabályzatainkat rögvest felül kell vizsgálnunk, össze kell hangolnunk.

E döntés után nehéz lesz keményen fellépniük más csapatokkal szemben, még ha meg is érdemelnék...

Minden előfordulhat. De tartom magamat a menedzserek kézikönyvének azon ajánlásához, miszerint a problémával akkor foglalkozzunk, ha már szembesültünk vele... Bizonyosan szükség lesz némi időre, amíg az érzelmek lecsillapodnak, viszont bizakodással tölt el, hogy a döntést követően valamennyi elnökségi tag úgy állt fel az asztaltól: bölcs határozat született, amely emelt fővel képviselhető.

Biztos benne, hogy az Alba Volán valamennyi riválisa – már aki képviseltette magát az elnökségin – hasonlóan gondolkodik?

Igen, hiszen sportemberek tárgyaltak egymással.

Vagyis, akinek nem tetszett e fordulat, kénytelen-kelletlen az is lenyelte a békát...

Mindenki elmondhatta az álláspontját. Nagyokat vitatkoztunk, ám meggyőződésem, hogy a másodfokú döntés után is egymás szemébe tudunk nézni.

Ha ez így van, akkor Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója vajon miért mondott le az elnökségi tagságáról?

Erről őt magát kellene megkérdezni... Nem örülök Ocskay úr lépésének, de tudomásul veszem.

No igen, a fehérváriak tizenöt játékost delegálnak a válogatottba...

Mindenki aludt egyet a vasárnapi versenybizottsági döntésre. A nemzeti együttes ügye, vagyis az, hogy a Volán-hokisok ne állnának a nemzeti együttes rendelkezésére, most már szóba sem került.

Még annyit áruljon el: miért éppen százezer forint a ki nem állás meccsenkénti tarifája?

Kiróhattunk volna milliós szankciót is, ám azt magyar klub nem tudná kifizetni. Ez az összeg tűnt az eset súlyával szinkronban lévő büntetésnek.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
43 perce

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
46 perce

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
1 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
1 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik