Francesco Totti nélkül is nyertek

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.10.29. 02:09
Címkék
Az AS Roma Francesco Totti nélkül is képes volt a bravúrra, a fővárosiak a tavaly novemberi 2–1-es siker után ezúttal 1–0-ra győzték le az AC Milant a San Siróban. A hazai játékosokat füttykoncert kísérte az öltözőbe, a Ronaldót továbbra is nélkülöző BLcímvédő kínlódik a hazai bajnokságban.

Igazi futballünnep színhelye volt a San Siro, nyolcvanötezer néző előtt parádés mérkőzést játszott az AC Milan és az AS Roma. A találkozó dióhéjban úgy összegezhető: a milánóiak továbbra is szenvednek a hazai bajnokságban (otthon még nyeretlenek), míg a fővárosiak kezdenek megszabadulni az „egyemberes csapat” megnevezéstől, és a Fiorentina elleni idegenbeli rangadó (2–2) után ezúttal is bizonyították, hogy játékmesterük, a bajnokságban már hét gólnál tartó Francesco Totti nélkül is képesek remek és eredményes futballra.

És az utóbbi kitétel rendkívül fontos.

Hiszen egy gól döntött, a kiegyenlített és látványos mérkőzésen egy szépen felépített támadás után a montenegrói Mirko Vucsinics fejelt Dida kapujába, akire mi is jól emlékezhetünk, hiszen március 24-én, a magyar válogatott elleni barátságos mérkőzésen is betalált.

A Roma szervezett és szemre is tetszetős futballjával megérdemelte a győzelmet, de a mérkőzés végén a saját szurkolói által kifütyült Milan játékát sem érheti kemény kritika, igaz, a hatékonyság hiányzott Kakáék produkciójából. Nem csoda, hogy a piros-feketék szurkolói megmentőként várják azt a pillanatot, amikor Ronaldo végre újra pályára léphet, hiszen úgy tűnik, az Alberto Gilardino, Filippo Inzaghi kettős az idei szezonban nehezen birkózik meg a rá bízott feladattal, azaz a gólszerzéssel.

A májusi Bajnokok Ligájadöntőben duplázó csatár ezúttal – érthetetlen módon – nem kapott lehetőséget, legalábbis nem tűnt logikusnak, hogy az egygólos hátrányban Carlo Ancelotti vezetőedző miért a védelem erősítésével volt elfoglalva. Egy vérbeli lesipuskásra nagy szüksége lett volna a Milannak az utolsó negyedórában, különösen úgy, hogy Daniele De Rossi könnyelműen kihagyott tizenegyese után (a játékos csak alábökött cipőorral a labdának, amely aztán a kapu fölött hagyta el a játékteret) elérhető közelségbe került az egyenlítés.

Még úgy is, hogy a Roma hihetetlen rutinnal múlatta az időt, a fővárosiak eldugták a labdát a Milan játékosai elől, a hatalmas akarással játszó Clarence Seedorf olyan nehezen viselte mindezt, hogy az utolsó percekben dúvadként futballozott. A mérkőzésre mindazonáltal nem az ideges hangulat volt jellemző, igaz, Roberto Rosetti játékvezető indokolatlanul kiosztott sárga lapjai jó néhányszor gerjesztettek fölösleges indulatokat.

A Milan egy héten belül immár másodszor bukott el hazai pályán, és már csak tizenharmadik a tabellán.

Vajon az eddig türelemre intő, és a még nem százszázalékos állapotban lévő Ronaldo játékát személyesen megakadályozó elnök, Silvio Berlusconi meddig bírja idegekkel a kínlódást?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik