„Feszült a gyerek!”

Pali bácsi, hisz Istenben? Hiszek bizony! – vágta rá a hajdani újpesti játékos, a későbbi legendás edző, Várhidi Pál. – Minden vasárnap templomba megyek. S ha hiszi, ha nem, így volt ez a Kádárrendszerben is. Képzelheti, én, a Belügyminisztérium tisztje rendszeresen megjelentem az istentiszteleten.

Sőt jobbat mondok, amikor ötvenhétben elvettem drága feleségemet, aki már tíz éve nincs velünk, templomi esküvőt tartottunk. Egy esztendővel a forradalom után. De

őszintén mondom, ebből sohasem volt gondom. Az elvtársak valahogy így fogadtak el.

Csak azért kérdem, mert a Teremtő szeretheti magát: sikeres életút van ön mögött, felejthetetlen meccsekkel, a futball közelségével, ráadásul mind fizikailag, mind szellemileg tökéletes állapotban van ma is. És akkor még nem is beszéltünk Péter fia remek munkájáról.

Nézze, valóban szép életem volt, és ahogy mondja, mindig a futball volt a legfontosabb, s persze az Újpest, játékosként és edzőként egyaránt. A Dózsához tartozni a mai napig csodálatos érzés.

Írjunk inkább Újpestet… Szándékosan mondtam Dózsát. Tudom én, hogy sokan szeretnék kitörölni, elfelejteni, hogy a csodálatos lila-fehér klubot egykoron Dózsának hívták, de én azt mondom, nincs ezen mit szégyellni. Képzelje, az ötvenes évek elején megkérdezték tőlünk, játékosoktól, hogy mi legyen a csapat neve. Az elvtársak mindenáron Dinamónak szerették volna hívni a klubot, mi találtuk ki, hogy legyen inkább Dózsa, az legalább történelmi magyar név. No de beszéljünk inkább a fiamról, Péterről, hiszen elsősorban ezért keresett, nem igaz?

Büszke lehet a fiára.

Az vagyok. És nem azért, mert irányításával legyőztük az olaszokat. Nagy szó, megverni a világbajnokot, felejthetetlen élmény, ám számomra sokkal fontosabb, hogy a fiam jó néhány elődjével ellentétben nemcsak beszélt a fiatalításról, az új élet megkezdéséről, hanem cselekedett is. Ön is pontosan tudja, hogy az elmúlt húsz évben hányszor mondták, új időszámítás kezdődik. Aztán történt valami? Maradt minden a régiben. A fiamban megvolt a bátorság ahhoz, hogy úttörőszerepet vállaljon.

Kint volt az olaszok elleni meccsen?

Nem mentem ki, mert egyszerűen nem bírom elviselni a bekiabálásokat. Nehezen birkózom meg azzal, hogy a fiamat szidják. Tudja, amikor edző voltam, engem is megtaláltak, ajjaj, de hányszor, én pedig mindig visszaszóltam. De más, ha az ember magát védi, és megint más, ha a fiáról van szó. Szóval otthon néztem az olasz mecscset, és fantasztikus élményben volt részem. Tudja, egy pillanatig sem hittem volna, hogy győzünk.

Megdöbbenne, ha a fia nem folytathatná a munkát a válogatott élén?

Nagyon. Az az edző, aki képes megannyi kissrácból, ismeretlen fiatalemberből ütőképes válogatottat gyúrni, megérdemli, hogy hosszú távon dolgozhasson.

Beszéltek már erről egymással?

Igazából nem. De látom, hogy feszült a gyerek. Nem mondja, de ismerem, tudom, mikor mit gondol. Én szándékosan kerülöm a témát, ám ha ő szóba hozza, elmondom a véleményemet. Így vagyunk ezzel a meccsek előtt is. De tudnia kell, hogy a fiam meglehetősen konok, önfejű ember, a maga útját járja, amiért én becsülöm.

Ön annak idején hét év alatt négyszer lett bajnok, kétszer ezüstérmes, egyszer harmadik Európa egyik legjobb csapatával, az Újpesttel dolgozhatott.

Klasszisok egész sora futballozott a keze alatt, olyan kupameccseken dirigált a kispadról, amelyek a magyar futballtörténelem legizgalmasabb fejezetei közé tartoznak, úgyhogy minden alapja megvan arra, hogy szakmai véleményt formáljon a fia munkájáról.

Nem tudok belekötni a munkájába. Tudom, néhány játékos szerepeltetése miatt vitatkozik vele a közvélemény, mondván, van helyettük jobb, de ez természetes. Magam is átéltem ilyesmit, de amikor az Újpesttel legyőztük a Fradit, vagy továbbjutottunk a BEK-ben, már mindenki csak a sikerről beszélt. A fiam olyan keretet alakított ki, amelyből hosszú távon ütőképes válogatott lehet. Hangsúlyozom, hosszú távon, mert Péter is elmondta legalább százszor, hogy türelmet kér. Ehhez képest legyőztük a világbajnokot. Ügyes srácok alkotják a keretet. Gera Zoltán egészen remek futballista, Péter végre ott játszatja őt, ahol kell: szabadabban, kötetlenebb poszton, a középpályán. Ennek a Gera gyereknek olykor olyan ösztönös utánozhatatlan megoldásai annak, mint egykoron Törőcsik Andrisnak.

Abba sem akart beleszólni, hogy a bombaformában futballozó Huszti Szabolcs nem játszhat az eltiltása miatt a válogatottban.

Sajnálatos ügy. Huszti Szabolcs ügyes játékos, magam is láttam, de olyat tett, amit válogatott futballista sohasem engedhet meg magának. Röviden: tisztelni kell a címeres mezt.

Elárulhatná, hogy Újpest-edzőként miért nem küldte be legalább egyszer csereként, mondjuk öt percre a keze alatt futballozó fiát.

Azért, mert a fiam. Engem ne támadjanak azért, mert kivételezem vele. Ez volt az ő balszerencséje. Inkább ment volna másik csapathoz, meg aztán nálunk volt egy Tóth József nevű balhátvéd, válogatott képességekkel, ráadásul sohasem sérült meg. Hát ezért…

Az Újpest meccseire kijár, igaz?

Természetesen. De Titivel, azaz Göröcs Jánossal és néhány barátommal nemcsak ott találkozunk, hanem a Móri borozóban is egy-két fröccs mellett. Közöttünk persze mindig a futball a téma. És még mielőtt megkérdezi: ha hiszi, ha nem, a társaságomban eddig senki sem szidta a szövetségi kapitányt.