Az átlövő hazaérkezett

A kubai sportminisztériummal hosszasan egyezkedtek a magyar hatóságok a kilencvenes évek közepén, és a tárgyalások eredményeként tíz évvel ezelőtt Magyarországra érkezett a karibi ország férfiválogatottja. Küldetése célja egyértelműen az volt, hogy ismerkedjen az európai kézilabdázással, s a tapasztalatokat felhasználva minél eredményesebben szerepeljen a világbajnokságokon, olimpiákon.

A kubaiak központja Veszprémben volt. A távoli ország szövetségi kapitánya a bajnoki szünetekben a királynék városába gyűjtötte össze játékosait, akik itt készültek a válogatott versenyeire. A játékosok többsége eleinte magyar klubokban szerepelt, majd többen spanyol egyesületet választottak, de jutott kubai Izlandra is. A veszprémi klub vezetői kiszemelték a legnagyobb tehetségeket, s végül úgy döntöttek, hogy Rolando Urios Fonsecát, Raul Hardy Alayót és Carlos Reinaldo Pérezt igazolják. Ennek éppen tíz éve. Pérez azóta is a klub játékosa, immár magyar állampolgár, s a címeres mezben is fantasztikusan játszott, a portugáliai vb-n (2003) gólkirály lett.

Rutinos klasszisként, temérdek európai kupamérkőzéssel a háta mögött is izgatottan várja a Gummersbach elleni csatát?

A világ egyik legjobb együttese lesz a vendégünk, és ez a sportág ünnepe Veszprémben. Nekünk létkérdés a két pont megszerzése, ezért valamenynyien versenylázban várjuk a meccset.

A németek, soraikban Fazekas Nándorral, a volt veszprémi kapussal, nem minden meccsükön játszottak csúcsformában, de Veszprémbe pontért jönnek.

Ha legalább döntetlent érnek el, bejutnak a tizenhat közé, vagyis a középdöntő csoportküzdelmeibe. Nekünk viszont két pont kell, hogy maradjon esélyünk a továbbjutásra a csoportból.

Ez Celjében dőlhet el.

November tizennyolcadika még messze van, előbb jöjjön a Gummersbach.

A Veszprémnek ez lesz a kétszázötödik európai kupamérkőzése. Emlékszik az első mérkőzésére veszprémi mezben?

Persze, hogy emlékszem. Nyíregyházán játszottunk, s alig néhány percet tölthettem a pályán, de így is örök emlék marad, mert kikaptunk. Azonnal ízelítőt kaptam abból, mit jelent ebben a klubban, ha a csapat vereséget szenved.

Nehezen illeszkedett be?

Nem mondhatom, hogy könynyű volt. Sok mindent nehéz volt megszokni, s különösen az időjárás, az évszakok változásai okoztak problémát. Korábban sosem fáztam, és sohasem hógolyóztam. A klubban viszont zökkenőmentesen teltek a napok, nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg, mindenki segítőkész volt. Elmondták, megmutatták a magyar szokásokat és a gasztronómia különlegességeket. Nekem a karácsony megünneplése volt az igazi meglepetés.

Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése?

Nincs ilyen, mert több mecscsről őrzök jó és rossz emlékeket. Essünk túl a nehezén. Az első veszprémi évemben Barcelonában csak az idegenben lőtt kevesebb góllal estünk ki a BLcímvédővel szemben. Itthon és a visszavágón összesítésben is vezettünk már tíz góllal, mégsem sikerült a bravúr a Barca ellen. A legnagyobb szomorúságot mégis a Magdeburgban elveszített BL-finálé okozta. Jó érzéssel és büszkén emlékszem arra, amikor öldöklő csatában kiütöttük Valero Rivéra edző Barcelonáját, vagy amikor az utolsó pillanatban lőtt gólommal nyolccal vertük meg Veszprémben a Pamplonát.

Mi a hazai csapatok elleni legnagyobb élménye?

A Dunaferr mindig nemes ellenfél volt, s egyszer az utolsó másodpercben lőtt gólommal sikerült két vállra fektetnünk. Igaz, főleg Bozsidar Jovicsé volt az érdem, mert megrángatta a játékvezető mezét, ezért kiállították, de az órát is megállították. Így maradt idő a szabaddobás elvégzésére.

Mit szeretne még elérni Veszprémben?

Nagyon hosszú távú terveim már nincsenek, ám még két évig köt szerződés az MKB-hez. Feladat persze van bőven, s a legfontosabb, hogy a BLben továbbjussunk. Azt még nem tudom, hogy a pályafutásom végén mihez kezdek, de az biztos, Magyarországon képzelem el a további életemet.