Jó az öreg a kapuban

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 00:02
Címkék
A leendő UEFA-kupa-győztesnek kikáltott Bayern München csütörtökön az angol Bolton együttesét fogadja az Allianz Arenában. A bajorok 38 esztendős kapusa, Oliver Kahn immáron a nemzetközi porondon is megmutathatja, hogy a megoperált könyöke jobb, mint új korában.

Majdnem öthetes kényszerpihenő után Oliver Kahn szombaton visszakapta azt, ami (egyelőre) jogosan megilleti: a helyét a Bayern München kapujában. Ám a Frankfurt elleni hazai bajnokin (0–0) mégsem a veterán játékos került a figyelem középpontjába, hiszen a vendégcsapat csak elvétve jutott a közelébe. A közönségkedvenc számára néhány beívelésből érkező labda lehúzásánál nem jutott több feladat.

Nem lesz azonban ilyen sörmeccs jellege a bajorok csütörtöki, Bolton Wanderers elleni UEFA-kupa-mérkőzésének. Bár Ottmar Hitzfeld a hét utolsó napján nem tartott edzést, hétfőn már pályára várta a keret tagjait – nem éppen kellemes délelőtti kocogásra.

A munka igazi megszállottja, Oliver Kahn (nem sajnál napi öt órát a labdával foglalkozni) sem hiányozhatott a gyakorlásról. Habár a szőke „Titán” könyökoperációjának nyomai a szó legszorosabb értelmében kézzel foghatóak, ezek nem akadályozzák a tréningben, és a Bolton ellen is ő védheti a Bayern kapuját.

„Tizenkét apró tasakban kaptam meg azokat az apró darabkákat, amelyeket kiszedtek a jobb könyökömből – mondta mosolyogva Oliver Kahn, miközben kezében rázogatta a zacskókat, amelyekre úgy vigyáz, mintha arany lenne bennük. – Ugye, hogy nagyon hasonlítanak a letört fogszilánkokra? Azért egyeztem bele az operációba, mert mihamarabb vissza akartam térni. Mostanság sokan kérdezik: nem érzem-e magam idősnek? Ugyan már! Jobban vagyok, mint valaha. Az embert a teljesítménye, nem pedig a kora alapján ítélik meg. Képes lennék még akár három-négy évig is csúcsformában védeni.”

Hogy miért akar mégis a szezon végeztével visszavonulni?

„Tudom, hogy mikor érdemes abbahagyni – felelte erre a felvetésre King Kahn, majd rövidre zárta a témát: – Léteznek az életben más dolgok is, mint egy csapat kapujában állni!”

Persze nem lenne ellenére, ha 1996 után még egyszer magasba emelhetné az UEFA-kupa-győzelemért járó trófeát…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik