Milyen edző kellene nekik?

Milyen edző kell a Lokinak? A kérdésről Dombi Tibort faggattuk, aki 333 bajnoki mérkőzést játszott a debreceni csapat mezében – kilenc edző irányítása alatt.

Milyen edző kell a Debrecennek?

Olyan, akivel újra bajnokok leszünk – mondta Dombi Tibor.

Ez ilyen egyszerű?

Végtére is, csak az eredmény számít, nem igaz?

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó edző legyen?

Nagyon sok dolog. Higgadtság, magabiztosság, jól viselje a nyomást, a tét okozta terhet, ne pánikoljon, ha két meccs egymás után nem sikerül.

Pedagógus legyen inkább vagy a futballstratégia nagy szakértője?

Nehéz kérdés… Gyors legyen egy futballista vagy technikás? Ez is, az is kell. Bár ha nincsenek jó edzések, de tudja, kit hol kell játszatni, és megtalálja a nyerő csapatot, az a kisebbik baj, mintha fordítva lenne, hiszen a tréningeken egy jó pályaedző segíthet. Lehet valaki professzor, ha nem jól kommunikál, és a tudását képtelen átadni, nem nyeri meg magának a játékosokat. De ha jók az edzések, a futballisták tűzbe mennek a trénerért, jó a taktika, jól cserél, csak éppen elveszted a meccset – az edző nem jó. Ha meg kinevetik a háta mögött, mert katasztrofális gyakorlatok vannak, és alig érteni, mit akar, de győztesen jössz le a pályáról, akkor mégis az a jó edző. Úgyhogy sok összetevőnek kell passzolnia, hogy sikeres legyen, és a szerencse sem mellékes…

Külföldi vagy magyar edző kell-e?

Nem ezen múlik. Külföldön is vannak hozzá nem értők, itthon is vannak jó szakemberek.

Speciális hely Debrecen?

Nem, de a magyar futball maga az, miként az ország is az. Itt sokszor mintha nem úgy működnének a dolgok, ahogy kellene, ahogy logikus lenne, de ez nem csak a futballra vonatkozik. Abból a szempontból speciális hely a Loki, hogy az anyagi háttér rendezett, ez sajnos szinte kuriózum nálunk…

És az nem nagy teher, hogy háromszor egymás után bajnok volt a csapat, így nem meglepetés, sőt kötelező az aranyérem?

Egy jó edző bírja a terhet, a tét a legjobbat hozza ki belőle. De van abban igazság, amire utal: én emlékszem, milyen nagy dolog volt feljutni a másodosztályból. Akkoriban az, aki kijárt a mecscseinkre, szurkolt a Lokinak – és mellette egy igazi nagycsapatnak: a Fradinak, az Újpestnek, a Vasasnak. Hatalmas dolog volt egyáltalán játszani a híres fővárosi klubokkal, vagy az ETO-val, a Videotonnal, egy pontot szerezni is sikernek számított, ezek után furcsa megélni, hogy a bajnoki cím immár természetes. Először óriási, feledhetetlen tombolást rendeztek a városban, másodszor nagy örömmel ünnepeltünk, de az egész nem emlékeztetett az egy évvel korábbira, s harmadszor is boldogok voltunk, ám a két évvel korábbi fiesztának már nyoma sem volt…