Jellempróba

Amikor először láttam Hrepka Ádámot futballozni, azt mondtam a haveroknak: figyeljétek ezt a srácot, mert halljátok majd a nevét, rendkívül tehetséges futballistáról van szó!

Amikor a szegedi származású MTK-játékos egy éve a Megyeri úton jobbal lekezelt egy beadást, majd mielőtt a labda lepattant volna, ballal zúdította a bal felső sarokba, büszkén néztem szét: látjátok, mondtam, hogy mennyire ügyes!

A legcsekélyebb mértékben sem lepett meg, hogy Hrepka Ádám tagja lett a magyar labdarúgó-válogatottnak (igaz, ehhez manapság nem kell annyit tudni a játékból, mint néhány vagy még annál is több évtizeddel korábban), és a dolgok megfelelő alakulásának minősítettem azt a hírt is, hogy a csatár idegenlégiós lett, Hollandiában, a NEC Nijmegennél folytatja pályafutását.

Ott, ahol Babos Gábor és Vadócz Krisztián személyében két honfitársa is akadt.

Ezt szerencsés részletnek tartottam, hiszen így a beilleszkedés is más, mintha az ember az öltözőben hónapokig csak hallja, de nem érti az idegen szavakat.

És most…

Hrepka Ádám nem kell a nemzetközi mércével kevésbé ismert egyesületnek, és hazatér az MTK-hoz – remélem, a haverok nem hívogatnak, hogy akkor most mi van? Remélem, semmi baj. Semmi komoly.

A legkönnyebb azt mondani: megpróbálta, gyenge még ahhoz a szinthez is, amely mondjuk a Bajnokok Ligájától azért fényévekre van, így csendben, fejét lehajtva kénytelen most hazakullogni – belőle sem lesz már semmi!

Azt mondom, várjunk az ítélettel. Hrepka Ádám nemrég múlt húszesztendős, ideje tehát van, de arra készüljön, mostantól összesúgnak a háta mögött – „Ő is kiment az ősszel, télre hazazavarták…” –, gúnyolódás, zrikálás céltáblája lehet.

A csalódás, ha megfelelően dolgozzák fel, erőssé tehet – de össze is törhet.

Az ember azt hiszi, az igazi erőpróba az, ha külföldön játszhat – de ott csak az derül ki, milyen futballista.

Ebben a helyzetben, újrakezdve is lehet tekintélyt (viszsza)szerezni, új esélyt kapni erős, jegyzett csapatban elért karrierrel. Csak sportembernek kell maradni.