Menesztett igazgató

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 23:30
Címkék
Hétfőn tulajdonosi taggyűlést tartott a Fehérvár FC. A napokban nyolcvanegy százalékos üzletrészhez jutott Futball Invest 2007 Zrt. arra a következtetésre jutott, hogy a klubtól megvont licenc visszaszerezhető, továbbá kijelentette, hogy a játékoskeret egyben tartása a cél. A taggyűlés egyúttal visszahívta posztjáról Gál László ügyvezető igazgatót, utódja Bozai István lett.

Tisztul a kép Székesfehérváron! Ez azért jó hír, mert a város NB I-es futballcsapatát a financiális ellehetetlenülés és a megszűnés szélére sodorták a klubvezetők között húzódó érdekellentétek, valamint az időről időre kirobbanó belső háborúk. A Magyar Labdarúgó-szövetség elsőfokú licencadó bizottsága például két héttel ezelőtt súlyos pénzügyi hiányosságok miatt megvonta a Fehérvár FC engedélyét. Képletesen fogalmazva: a csapat sírját már megásták, amikor december 12-én megmentőként új többségi tulajdonos érkezett. Az üzleti életben ismert, ám a nyilvánosságot kerülő Garancsi István érdekkörébe tartozó Futball Invest 2007 Zrt. nyolcvanegy százalékos tulajdonrészt vásárolt a Fehérvár FC-ben, amely színre lépése napján máris változásokat előidéző lépéseket helyezett kilátásba. A Futball Invest 2007 Zrt. konszolidációs programot hirdetett, és ígéretett tett arra, hogy a pénzügyi helyzet áttekintése után kifizeti a tartozásokat, és visszaszerzi a tavaszi szerepléshez elengedhetetlen licencet. Ez a kettő persze szorosan összetartozik, lévén az MLSZ által kiadott rajtengedély annak a függvénye, hogy a klub törlessze a játékosokkal, edzőkkel, beszállítókkal szembeni adósságát. A szurkolóknak legalább ennyire örömteli az is, hogy a Futball Invest 2007 Zrt. képviselői egyebek mellett leszögezték: az új vezetőség célja a keret jelenlegi összetételének megőrzése, nem pedig a kiárusítás.

A tulajdonosi taggyűlésen meglepetésekben így sem volt hiány. Kezdődött azzal, hogy a Roneko Kft. (ez a Siófokon többségi tulajdonos Nemes Ferenc cége) átruházta egyszázalékos üzletrészét a Futball Investre, amelynek ezáltal már 82 százalékos tulajdonrésze van.

Ezután következett a feketeleves – legalábbis Gál László számára. Az ügyvezető igazgatót ugyanis a taggyűlés néhány tartózkodó szavazat mellett, ám a városi önkormányzat támogatásával azonnali hatállyal visszahívta. Gál László három és fél éven keresztül igazgatta a klub ügyeit. Utódja Bozai István, a Sóstói Stadion Kft. ügyvezetője, a fehérvári Csitáry G. Emil Uszoda és Strand műszaki vezetője lett. A megválasztása előtti szavazás során az önkormányzat képviselője Bozai István ellen szavazott, ami azért érdekes, mert a kinevezésről szóló döntést a társaság alapszabálya szerint éppen Székesfehérvár önkormányzata közgyűlésének kell majd jóváhagynia.

Érdekesség még, hogy Bozai István megbízatása rövid távra, 2008. január 31-ig szól.

Első feladata az lesz, hogy az MLSZ által megadott határidőre, vagyis csütörtök reggelre benyújtsa a licenc visszaszerzéséhez elengedhetetlen igazolásokat.

Legfrissebb hírek

Garát-Gasparics Fanni ürességet érzett az elvesztett olimpiai selejtező uitán

Jégkorong
7 perce

„Rendkívüli közelharc-foglalkozáson vettünk részt” – együtt edzettek a birkózók és a katonasportolók

Birkózás
29 perce

Vívás: Muhari Eszter egyetemi bajnok lett az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
48 perce

Izraelben lelki békére lelt – Keleti Ágnes-sorozat, 6. rész

Képes Sport
57 perce

Immár Jamie Carragher is válogatott labdarúgó apjának mondhatja magát

Foci vb 2026
1 órája

Győzelem Kínában, lépéselőnybe kerültek az ausztrálok a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
2 órája

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
2 órája

Bóka Bendegúz szerződést hosszabbított Balatonfüreden

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik