Elképesztő ez az önbizalom

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 23:08
Címkék

Azok a trénerek, akik pro li cences oktatásra járnak, igyekeznek a vizsgázáshoz elengedhetetlenül szükséges külföldi tanulmányutat a bajnoki szünetre időzíteni. Aczél Zoltán, Urbán Flórián és Teodoru Vaszilisz például öt napon át tanulmányozta a belga Royal Sporting Club Anderlecht működését, letudva a kötelező tapasztalatszerzést. A Diósgyőrt irányító Vágó Attila viszont, akinek a nálunk megszerezhető legmagasabb edzői képesítése van, önszorgalomból indult tanulmányútra Spanyolországba.

„A DVTK vezetőinek köszönhetően nyolc napig voltam Spanyolországban, láttam a Racing Santander, az Espanyol és a Barcelona edzéseit, ellátogattam a két barcelonai csapat utánpótlásközpontjába, továbbá megtekintettem a katalán sztárgárda Deportivo elleni bajnoki és a Stuttgart elleni Bajnokok Ligája-meccsét is – sorolta el egy szuszra Vágó Attila. – Az utánpótlásképzéssel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy a minden igényt kielégítő edzőpályákon egyszerre három edző foglalkozik húsz fiatallal, miközben a szülők a klubházban kávézhatnak, újságot olvashatnak, és nem az oldalvonal mellett szaladgálnak, mint itthon… Ugyanakkor az élvonalbeli, a másod- és harmadosztálybeli csapatok edzését látva azt tapasztaltam, hogy az edzők jobbára olyan gyakorlatokat végeztetnek el a futballistákkal, mint magyar kollégáik. A mi edzésgyakorlataink ugyanazok, mint a nemzetközi futballéletben használtak, nem tartunk rosszabb foglalkozásokat, mint a külföldi trénerek, csakhogy más körülmények között, más feltételrendszer mellett kell működnünk.”

Vágó Attila elmondta azt is: Spanyolországban a legügyetlenebb labdarúgó is kellő alázattal és tökéletes összpontosítással készül, és bár meglehet, kettőt sem tud dekázni, hatalmas önbizalmának köszönhetően Diego Maradonának képzeli magát... A tanulmányút abban is megerősítette a szakembert, hogy egy klubban nincs szükség annyi külföldi játékosra, mint amennyit a Diósgyőr alkalmazott az ősszel, inkább a fiatal magyar tehetségeknek kell szerepet adni.

„A spanyol harmadik ligában harmincezer eurót keres egy olyan játékos, akire nekünk szükségünk lenne. Mondanom sem kell, hogy mi nem tudnánk megfizetni – folytatta Vágó Attila. – Ugyanakkor az első osztályban játszó csapatok Begyütteseiben láttam olyan tizennyolc-tizenkilenc éves tehetségeket, akik erősítést jelentenének a DVTK-nak. Remélem, az elképzeléseimből valóság lesz, sikerül erősítenünk, és a tapasztalataimat hasznosítani tudom Diósgyőrben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik